hero
2021. augusztus 31. 13:11
Eddig kevesen éltek a Pizza Me friss oltottaknak szánt ingyen pizzájával
De más cégeket is oltásösztönző akcióra buzdítanak.

Egy hete publikálta oltásösztönző akcióját a Pizza Me, amelynek keretében ingyen pizzaszelettel jutalmazza a hálózat a Covid-19 ellen frissen beoltott vendégeit. 

Az ajándékot 24 óránál nem régebbi oltási igazolásuk felmutatásával igényelhetik a vendégek. A Pizza Me az akcióval más magánvállalatokat is arra ösztönözne, hogy vállalják fel ezt az ügyet.

"Ahogy oly sokakat, az előző hullámok súlyosan érintettek minket is, és most már nem szeretnénk több halálesetről hallani sem a Pizza Me közösségen belül, sem azon kívül; valamint nem szeretnénk ismét odaállni a dolgozóink elé, hogy sajnos bizonytalan időre be kell zárnunk. Így meg kell tennünk, ami tőlünk telik, képviselnünk kell az oltás ügyét, amely jelenleg az egyetlen igazolt módszer a járvány megfékezésére" - mondta el Friedman Victor, a Pizza Me egyik alapítója.

A Pizza Me Facebook és Instagram oldalán az akció miatt nem maradnak el az oltásellenes, esetenként gyűlölködő kommentek, a reakciók kétharmada azonban pozitív. Az ajándék szeletet eddig a Pizza Me szerint nem igényelték sokan, de a szervezők bíznak benne, hogy az ősz kezdetével nő majd az oltási kedv.