Huszics György: A digitálisnak is van karbonlábnyoma, ami a 2019-es mérések szerint a globális kibocsátás 4 százalékát tette ki. 2025-re a szakértők ennek duplázódását várták, de akkor még nem számoltak sem a Covid hatásával, sem a mesterséges intelligencia előretörésével. Ez nem elhanyagolható nagyságú, és folyamatosan nő, vagyis jövőre a korábban jelzettnél jóval nagyobb lesz ez az érték. Ugyanakkor ez a kibocsátás visszafogható. Mi, a digitális karbonlábnyom csökkentésével foglalkozó Carbon.Crane-nél azt látjuk, hogy a médiaoldalak esetében nagy átlagban akár 15-30 százalékos megtakarítás biztosan elérhető. Látunk ennél lényegesen jobban optimalizált, 5% alatti csökkentési potenciállal rendelkező felületeket is, de pont most találkoztunk az osztrák piacon olyan híroldallal, amelynek esetében ez a 80 százalékot is elérte.

Szabó Ákos: Bennünket is meglepetésként ért, hogy mekkora az energiafelhasználás volumene, korábban el sem tudtuk képzelni például egy digitális kampány karbonlábnyomát még a kisebb országokban – Ausztria, Csehország, Magyarország – sem. A programmatic kampányok kibocsátása nagyjából összevethető egy család éves energiafelhasználásával, de ha a kreatívok, például a videohirdetések mérete nagy, vagy a kampány túl van bonyolítva, akkor az ennek többszörösével egyenértékű kibocsátási értéket jelent.

Érdekes azonban, hogy mennyire gyorsan keletkezett érdeklődés a téma iránt. Tavaly még nem sok szó esett róla, de amikor februárban az IAB osztrák szervezetén belül megalakult a fenntarthatósági munkacsoport, azonnal 24, különböző fókuszú cég csatlakozott hozzá – vagyis már indulásakor ez lett a legnagyobb munkacsoport. Jelenleg 29-en vagyunk tagok. A probléma két lépés távolságból nézve egyszerűnek tűnik, de ha jobban a mélyére ásunk, hamar kiderül, hogy leginkább csak részterületeket tudunk kezelni. Ugyanakkor idén már azt láttuk, hogy felcsillannak a szemek, ha ez a téma szóba került.

H.GY.: Mi is azt látjuk, hogy bizonyos területeken igenis lehet tenni, de jó lenne ezeket egy közös sztenderddel megközelíteni, jelenleg ugyanis a különböző mérési megoldások nem feltétlen ugyanarra az eredményre jutnak. Mégis azt gondolom, hogy ha lesz közös akarat, akkor erre minden esély megvan. Szükség is van rá, mert a Purpose Disruptors nevű, az Egyesült Királyságból származó, alulról szerveződő kezdeményezés mérései szerint egy nyugat-európai digitális kampány karbonlábnyoma öt tonna körülire tehető. És ez egyetlen átlagos méretű kampány. Hirtelen olyan számokkal találjuk magunkat szembe, amik már összemérhetőek az offline világgal. Az egyik nagy magyar cég vezetője nemrég azt nyilatkozta, hogy miután 45 áruszállító járművüket elektromos meghajtásúra cserélték, évi 164 tonna CO2e megtakarítást érték el. Mi megnéztük a legnagyobb hazai online hírportálokat és ezek közül az egyik legnagyobb akár évi 290 tonnával tudná optimalizálni kibocsátását, csak azzal, ha a nyitóoldalán a képeket optimalizálná. Muszáj lenne ezzel a területtel foglalkozni.

SZ.Á.: Mi az ügyfeleink számára weboldalak fejlesztésének ellenőrzését, illetve kampányok karbonkibocsátási kontrollját végezzük, és megnyugtató azt látni, hogy ezek optimalizálása sok ponton egybevág másféle fejlesztési, optimalizációs törekvésekkel. Ha például a navigáció vagy a kampányok bizonyos akadályait kiszűrjük és javítjuk, akkor a karbonkibocsátás is csökken, vagyis nemhogy nincs ellentmondásban a két törekvés, hanem parallel működnek.

H.GY.: Mi azt szoktuk mondani, hogy kicsi website-ot szeretnénk, és ha a keresőoptimalizálást helyezzük fókuszba, akkor pedig gyorsabbat – de ez a kettő kéz a kézben jár. 

Az optimalizáció a felhasználói élményt javítja és a kereséseknél is előbbre tudja sorolni az oldalt, ráadásul még a villanyszámlát is csökkenti. 

Ez azonban némi  pluszmunkával jár, ami viszont beépíthető a feladatokba – szerinted van arra fogékonyság, hogy ez előbb-utóbb már a weboldalépítési, -megújítási, kampánytervezési folyamatok kezdeténél  szempont legyen?

SZ.Á.: Igen, szerintem az ember akkor tud a munkájában valamire odafigyelni, ha tudja, hogy ez egy létező probléma vagy valamilyen aspektusa a projektnek. De amíg ezt valaki nem tudatosítja, nem lesz szempont. Nem bűn és nem is hiba, ha valaki még nem tud róla, én 20-25 éves szakmai múlttal a hátam mögött is folyamatosan tanulok. Ez egy újdonság és komoly edukációs feladat, de ha már valakiben tudatosult a probléma, akkor törekedni fog a megoldására is. Meg kell nézni, hogy amit csinálunk, megfelel-e az új elvárásoknak és ez komolyabb pluszmunkát nem jelent, viszont sok hasznosságot találni benne. Ha ez egy macerás folyamat lenne, kétszer is meggondolnánk, de nem az. Amikor összeállítok egy inventory-t egy digitális kampányhoz, amit hatékonynak találok, csak egy checkboxot kell még beikszelni az általunk leggyakrabban használt programmatic eszközben, az Adformban, hogy az automatika digitális fenntarthatóság szempontjából is átnézze a kampányban használni kívánt oldalakat. Ki fog jönni, hogy melyek azok, amelyek karbonkibocsátása meghaladja a kiválasztott website-ok átlagát.

A weboldalak fejlesztésénél pedig kimondottan hasznos egy ilyen mérés, mert megmutatja, melyek azok az elemek, amelyek lassítják a működést vagy rontják a felhasználói élményt – hiszen ezek a digitális fenntarthatóságra is negatívan hatnak. Szerintem ez csak annyi, hogy mindenkinek tudnia kell arról, hogy ez egy létező probléma, és aki szakmailag ad magára, annak jó érzést ad, hogy ezzel is foglalkozik. Semmiképpen nem érzem pluszmunkának, sokkal inkább felvilágosítás, oktatás kérdése és annak a tudatosítása, hogy hol vannak azok az eszközök, amelyek ezt lehetővé teszik. Törekedni kell ezen eszközök, rendszerek használatára, az egyes szervezetek esetében pedig minél magasabb szinten kell tudatosítani ezt a problémakört – persze nem baj, ha minél többen tudnak róla, de nem alulról jövő kezdeményezésként érdemes  elindítani a változást.

H.GY.: Mi a saját tapasztalatainkból azt látjuk, hogy nem szervezeti szint függvénye a fogékonyság, és a nemzetközi sztenderdek is egyre inkább kezdik ezt betolni a cégek radarjára. Említetted, hogy az IAB-be is több oldalról érkeznek a munkacsoporti résztvevők, média- , megbízói- vagy épp ügynökségi területről, érezhető, hogy kezdenek összeérni a szálak?

SZ.Á: Úgy vélem, hogy ennek a motorjai azok, akik magánemberként is tudatosabban állnak hozzá a fenntarthatósági kérdésekhez. A saját szakmai környezetemben azt látom, hogy vagy a személyes indíttatás motiválja őket vagy az, hogy az adott vállalatnál már megvan az a fajta tudatosság vagy előírás, ami a felelős embereket vezeti a lehetőségek keresésére. Itt visszatérnék a standardok fontosságára: ha ezek évről-évre változnak, akkor nehéz korrekt összehasonlítást tenni, maximum annyit mondunk, hogy a körtéből alma lett. Azért lenne jó minél hamarabb egy egységes rendszer kidolgozása, mert akkor már évről-évre mérhető lenne a változás.

H.GY.: Ez könnyen megoldható. A partnereinknél évente mérjük a kibocsátást, így nyomon tudjuk követni a változásokat és tervezni az adott évben elérni kívánt célértékeket. Ilyenkor fogod látni, hogy mi az, ami a csökkenést okozza, szerencsére elég jól szétszálazhatóak most már azok a tényezők, amelyek a karbonlábnyomot befolyásolják. Nem mindegy, hogy egy weboldal kibocsátása az optimalizációnak köszönhetően vagy a látogatószám visszaesése miatt csökken. Szerencsére azt tapasztaljuk, hogy az elemzésünk eredményeként adott tanácsok tudnak abban segíteni, hogy még a látogatószám emelkedése mellett is akár csökkenést érjenek el a karbonlábnyomban. 

De ez ugyanúgy igaz az e-mailekre is. A levelek mellett a címlisták optimalizálásában is komoly lehetőség rejlik. A rendszeres frissítés és a megnyitási mintázatok figyelése már sokat számít. Mi erre még egy predikciós modellt is építettünk a Müpánál és 90 százalék feletti pontossággal jósoltuk meg a megnyitási valószínűséget. És miért küldenénk e-mailt annak, aki nem nyitja meg? És behoznám még a fogadóoldal eszközparkját is plusz dimenzióként. A weboldalt sok helyről meg lehet nézni, és a mobilitás itt egyre nagyobb szerepet kap. A “mobil first” filozófia hatása érezhető, egyre nagyobb szerephez jutnak a mobilapplikációk és a weboldalak mobil nézetei. Úgy tűnik, a mobil eszközök elviszik a fókuszt a desktopoktól, tehát mindenképpen érdemes odafigyelni arra, hogy a mobileszközök milyen szerepet játszanak majd a karbonkibocsátásban, mekkora szeletet hasítanak ki belőle. Legutóbb az egyik nemzetközi nagybank digitális vezetőjével volt alkalmam erről beszélgetni és kiderült: náluk a digitális bankolás 80 százaléka már mobileszközről történik. Ez nem a holnap, ez már ma van.

SZ:Á.: Ha most félreteszem a személyes vagy vállalati indíttatást, van egy érdekes, sok szempontból tetten érhető pszichológiai aspektusa is. 

Kreatív fronton többször érzékeltem, hogy néha át sem gondolják, mit is küldenek át; egy-egy digitális feladathoz simán hozzánk vágnak sok száz megás, felesleges elemeket is tartalmazó mappákat – miközben nekünk ebből nagyjából egy megányi anyag kell egy bannerkészítéshez. 

De mivel a technológia lehetővé teszi Wetransferen vagy mappamegosztással ilyen brutális adatállományok küldését, senki nem is gondol bele ennek káros hatásaiba. Úgy vélik, hogy akkor jó fejek, ha mindent megosztanak.

És a weboldal sem attól jó, ha egy ötven megás videót feltöltünk rá. Amikor emberekkel erről beszélgetünk, néha kicsit sértve érzik magukat, mert őket ezen esetekben a minőségi munkára való törekvés vezérelte, de nincsenek tisztában a következményekkel. Ugyanez igaz a felhasználói élmény szempontjából is: ha valaki a telefonján scrollozgat és nem feltétlenül hipermodern eszközt használ, teljesen felesleges nagy felbontású képeket használni, mert nem látszik a különbség. Komplex, felhasználói élményelemzést csak nagyon kevesen végeznek. És ha abból kiindulva kezdenénk el vizsgálni, hogy mi az a minimális felhasználói élmény, amit ki kell elégíteni egy weboldal, egy applikáció vagy épp egy kampány esetében, a lehető legkisebb file-okkal és adatállományokkal és kreatívokkal, akkor utána lehet azon gondolkodni, hogy mely pontokon szükséges egy kicsit nagyobbat ugrani.

H.GY.: Mi pont ezt csináljuk: több ezer kép vizsgálatát követően a képekre kialakítottunk egy benchmarkot, ami alapján meg tudjuk mondani, hogy mennyi a reális csökkentési potenciál az adott weboldalon. Nemrég Bécsben egy start-up expón mutattuk be a megoldásainkat, és az egyik résztvevő – egy fejlesztő srác – megkért, hogy nézzük meg a weboldalát – majd a fejére csapott, mert nem is gondolta volna, hogy ezt lehetne ennyivel optimálisabban is csinálni. Pontosabban tudta, csak nem sejtette. Egyszerűen nem volt szempont, amikor az oldalt készítette.

SZ.Á.: Rengeteg hétköznapi példát lehetne mondani. Gyerekként előszeretettel nézegettem a szüleim művészeti albumait, Picassót és Csontváryt össze is firkáltam – de képzeld, mi lett volna, ha nem egy könyvet, hanem az eredeti művet rajzolom tele. Kétévesen minden bizonnyal nem vettem volna észre a különbséget, felnőtt fejjel igen. Tehát nézzük meg, hogy az adott felhasználói környezetben mi az, aminek létjogosultsága van, és ne csináljunk olyat, ami nem hozza vissza azt a hasznot a méretben vagy minőségben.

Amikor még az Indexnél dolgoztam, lehetőségem lett volna hiperjó számítógépet használni, de egy átlagosat kértem, mert szerettem volna látni a kampányainkat futás közben úgy, ahogy a felhasználók találkoznak velük. 

Amikor valaki arról panaszkodott, hogy nem tölt be a banner, a fejlesztők a legmodernebb gépeiket, a legmodernebb frissítéseikkel hiába nézték, nekik nem jött be a hiba – nekem kellett megmutatni. Tehát nagyon jó, hogy az iPhone 16-on elfut a kampány, de hány embernek van ilyen készüléke?

H.GY.: Ilyenkor az történik, hogy az informatika a felhasználók egy részét kizárja a kampányból, pusztán azért, mert más infrastruktúrát használ. És hiába a legprecízebb marketing tervezés.

SZ.Á.: Nemrég egy konferencián a retail média szekciót vezettem, és ott is láttam csilivili applikációkat, weboldalakat, amelyeket egy modern gépen, megfelelő konfigurációval nagyon jól lehet böngészni, de egy átlagos mobiltelefonon megőrül a felhasználó, mert tologatni kell, nem tud visszalépni, az ergonómiája csapnivaló. Ha ez nem működik, akkor megnövekszik a látogatók által eltöltött idő és akár el is navigálhatnak innen.

Ismét hangsúlyoznám, hogy nem szeretnék ezért hibáztatni senki, egyszerűen az történt, hogy nem mondták el a fejlesztésben résztvevőknek ezeket a szempontokat, és azt, hogy felhasználói szemmel is nézzenek rá. A sokadik anyagot fordítom retail média témában, és ha friss szemmel visszaolvasom saját magamat, rengeteg időt töltök el a javítással – és erre a weboldalak esetében is bőven lenne szükség. Én reggelente rendszeresen végignézem, hogy hol futnak a kampányaink, most éppen egy grúziai projekt megjelenéseit nézem, és furcsa élmény a grúz betűk között keresgetni a bannereinket. De Ausztriában is ugyanúgy nézegetem a napi sajtót, és ott is meg szoktam kapni retargeting révén a saját munkáimat, tehát ez egyfajta reality check, mert szükséges a felhasználói szemléletű visszacsatolás.

A fenntarthatósággal kapcsolatban viszont azt tudom mondani, hogy leginkább a szemeket kell felnyitni.

HGY.: Én is ebben bízom, és fontos, amit korábban mondtál, hogy ez hitelesen legyen mérve, mert a különböző oldalról érkező szereplőknek ugyanazt kell látniuk, ugyanazokkal a számokkal kell találkozniuk. Ha a hitelesség sérül, akkor az óhatatlanul rávetül erre az egész területre. Én úgy látom, hogy most abban a fázisban járunk, hogy el kell kezdeni tudatosítani a témát, és meg kell tudni válaszolni a felmerülő kérdéseket. Most épp Bécsből jövök, de vannak tapasztalatok a tengerentúlról is - mindkét irányból -, és ott már nem kell magyarázni, hogy a digitálisnak is van karbonlábnyoma, Magyarországon azonban sajnos nagyon sokszor még ez a kiindulópont. Amikor valaki bezár egy offline egységet és átküldi a vásárlóit az online térbe, általában úgy véli, hogy a karbonlábnyomát lecsökkentette, de meg kellene mérnie, hogy a digitálisra ebből mennyit juttat át. A probléma csak az, hogy a digitálist egyáltalán nem méri - tisztelet a kivételnek -, így aztán csak mínusz tétel jelenik meg a karbonelszámolásban…

SZ.Á.: Az osztrák piacnak mások a Maslow-piramis értékei és ez most nem negatív kritika, egyszerűen máshonnan indulnak és megengedhetik maguknak, hogy ebből az aspektusból is közelítsenek. De én mindenkit nagyon óvnék attól, hogy bűnbakokat keressen vagy felcímkézzen bárkit. Nem tartunk még ott. Egyre többen kapcsolják be azt a DSP Carbon Reduction funkciót az inventoryban, ami automatikusan kiszűri a tervezésből azokat az oldalakat, amelyek átlag feletti karbonkibocsátással működnek. Emiatt egyszer-egyszer egészen nívós kiadók akadtak fenn a rostán, és csak néznek, hogy miért esik vissza a forgalmuk, mert nem értik az okát. Ugyanis hiába nívós a tartalom, ha nincs optimalizálva a karbonkibocsátás, akkor ezzel számolni kell, erről tudni kell, és kellenek azok az analitikai eszközök, amelyek megmutatják a rendszer hibáit és a javítási lehetőségeket.

A bűnbakkeresés mellett még arra sem biztatnék senkit, hogy mások rossz példáira – például Donald Trump fenntarthatósági nemtörődömségére vagy az újabb környezetszennyező kínai gyárakra – hivatkozva ne tegyen semmit. Litkay Gergő mondta, hogy a látványos változásokhoz egy adott területen nagyon sok tényezőnek kell együtt állnia, de ha mi nem tesszük hozzá a magunkét, akkor ugyanúgy nem fog összejönni, mintha mások nem tennék hozzá a sajátjukat. Szerintem a szelektív hulladékgyűjtés ennél problematikusabb: a fél lakásomat különböző szatyrok foglalják el és lakótér helyett „kukáim” vannak. Ez egyfajta áldozat, míg a weboldalak fenntarthatósági optimalizálása szórakozás.

H.GY.: A TECHXPO konferencián Gerd Leonhard jövőkutató is előadást tartott és ő rendkívül pozitívan állt hozzá ehhez a kérdéshez. Az információi alapján ugyanis pénz és technológia rendelkezésre áll, egyetlen dolog hiányzik, a kollaboráció.

A Műegyetem Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszékének 35. évfordulóját ünneplő rendezvényen dr. Valkó László tanár úr mesélt arról, hogy amikor elindult a tanszék, azt kérdezték magukról, hogy vajon ezt az osztrákok miért csinálják jobban? Elkezdték végignézni az osztrák iskolai tankönyveket, és az egyik általános iskolai  harmadik osztályos könyvben megtalálták a hulladék definícióját, amely szerint “a hulladék: rossz helyen tárolt nyersanyag”. És ettől kezdve megértették.

Most van egy olyan lehetőség, hogy a globális elérést biztosító internet segítségével megosszuk a tudást, megértsük a szemléletbeli különbségeket és innentől kezdve már csak az a kérdés, hogy ki mit hajlandó ebbe beletenni.

SZ.Á.: Életem nagy részét Ausztriában töltöm, és azt látom, hogy a kedvező infrastrukturális háttér szégyenérzettel tölt el, ha nem igazodsz hozzá. A hulladék kapcsán kézenfekvő, hogy megfelelő távolságon belül el tudom helyezni. A szellemi infrastruktúra kapcsán akkor lehet javulást elérni, ha mi átadjuk egymásnak a tudást és segítjük a másikat, pozitív példával járunk elöl.