Ezt a lehetőséget eleve elveszítette azzal, hogy a helyi plébános már azt sem engedte meg neki, hogy részt vegyen az elsőáldozás előtt a gyerekeknek tartott előkészítő foglalkozásokon. Sőt a szülők szerint még akkor sem bizonyult túlságosan együttműködőnek, amikor az anya, Clare felkereste, hogy megvitathassák a problémát. Nem volt mit tenni, az anya az egyházkerület elöljárójához fordult, aki azonban a helyi plébánosra, Patrick Mungovin atyára hivatkozva azzal utasította el a kérést, amit már a bevezetőben is idéztem: a kisfiú állapota folytán nem érti meg sem az előkészítő foglalkozásokon, sem pedig a misén elhangzottakat.
Denum történetét itt olvashatja.
