Becsült olvasási idő: 0 perc
Dobor Dezső maradt az AIPS alelnöke

Dobor Dezső marad a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) alelnöke. Dobort négy évre ismét megválasztották.

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) hetvenhatodik kongresszusán Szocsiban (Oroszország) Dobor Dezsőt, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség tagját, sportújságírót négy évre ismét alelnöknek választották.

A korábbi elnökségi tagokat szinte teljesen lecserélték, Dobor Dezső ugyanakkor maradt az alelnöki poszton. Az alelnöki tagságra összesen 21 európai jelölt pályázott és 104 ország képviselője szavazott a jelöltekre. Dobor Dezső mellett az olasz Gianni Merlot is maradt elnöki tisztségében.