hero
H.I.

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 2 perc
Díjat nyert sorozattervével az Aranyélet sztárja
Olasz Renátó ötlete nyomán így pilot készülhet Pásztor Zolika történetéből az RTL számára.

Olasz Renátó koncepciója nyerte a nemzetközi sorozatötlet-pályázat, a Hypewriter fődíját. A Victoria Yarmoshchuk, Boris Bezic, Kolosi Péter és Trunkó Bence alkotta zsűri döntése alapján a színész koncepciója, a Pásztor Zolika felemelkedése és bukása bizonyult a legjobbnak és nyerte el a 10 ezer eurós fődíjat, valamint a lehetőséget, hogy a pályaműből pilot készüljön, amely az RTL jóvoltából nagyközönség elé is kerül. 

A pályázatot a Paprika Studios gyártócég és az RTL közösen szervezi, immár negyedik éve.  "Szokták mondani, hogy a tartalom a király, de ez a királyság csak akkor lehet sikeres, ha folyamatosan megújulni képes kreativitásból építkezik. A Hypewriteren immár negyedik alkalommal találkoznak azok a világ minden tájáról érkező új alkotók, akikben megvan ez a képesség. Idén is kivételesen erős volt a mezőny, a kilenc pályamű valóban nagyon nehéz döntés elé állította a zsűrit” – mondta Erdős Ákos, a Paprika Studios Csoport vezérigazgatója. 

A fődíjas ötlet középpontjában Zolika, egy vidéken élő fiatal, ámde szerencsétlen srác áll, aki gyári dolgozóként minimálbérből tengeti életét. Zolika egy nap felébred és megtudja, hogy félmilliárd forintot nyert a lottón. Teljesen új világ nyílik meg előtte: mindent megkaphat, amire vágyik - autók, nők, az egész világ a lába előtt hever. Mindenki a kegyeit keresi és végre elismerést kap az anyjától is, aki egyedül nevelte. De vajon tényleg képes mindent megváltoztatni a pénz? Valóban megszabadulhat Zolika az őt húzó gyökereitől? A válasz sokkoló: két évvel a nagy nyeremény után a főhős újra a régi gyárban dolgozik minimálbérért. A forgatókönyv ötlet igaz történet alapján íródott. 

"A győztes koncepció egy olyan történet, amellyel a magyar nézők könnyen tudnak azonosulni, ennek jelentőségét pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni. A lokális relevancia, a helyi tartalom a legerősebb ütőkártyánk a nagy szolgáltatókkal szemben, az RTL is ezért van versenyelőnyben ezen a piacon. Biztos vagyok benne, hogy ebből az alapötletből sikeres sorozatot lehet készíteni. Természetesen a díjazott pályamű egyelőre csak koncepció, de azt gondolom, hogy az alkotó személye megerősít minket abban, hogy neki sikerülni fog” – mondta Kolosi Péter, az RTL vezérigazgató-helyettese és programigazgatója.

A fődíj mellett egy különdíjat is kiosztottak: a Hypewriter észt partnere, az a-kategóriás Black Nights Film Festival TV Beats workshopján való részvétel lehetőségét. Az elismerést elnyerő Minervas című ötlet alkotója, Suzana Kokalj bemutatkozási lehetőséget kapott az észtországi rangos nemzetközi programon

A pitchfórumon mutatták be a 2021-es versenyen fődíjas Besenyei Katalin Angyaltrombiták című alkotásának első, teljes értékű epizódját is, melyet Enyedi Ildikó rendezett.

Fotó: MTI/ Kallos Bea- Marosi Gábor vezető operatőr és Olasz Renátó az HBO Aranyélet című sorozatának budapesti forgatásán 2016-ban.