Becsült olvasási idő: 2 perc
BV McCann Erickson - arany rózsával mehetett haza
A reklámszpotok közül egy finn sörreklám kapott aranyat az idei Golden Drumon, az ügynökségek versenyét, a Golden Rose Award-ot pedig magasan a legjobb teljesítménnyel a román BV McCann Erickson nyerte.

A gálát idén a Dancing with Ideas mottó jegyében táncos produkciókkal gyerekek nyitották meg, a ceremónia alatt a klasszikus reklámkategóriákban 36 díjat osztottak ki. Az egy kicsit furcsa volt, hogy a bronzot nyert ügynökségeket idén nem hívták ki a színpadra.

Az idei Cannes-i Reklámfesztivál és a New Europe országok reklámversenye is sörös győzelemmel zárult a filmek kategóriájában. Míg Cannes-ban a BBDO London nyert Grand Prix-t a Guinness-nek készített „Noitulove” című szpottal, addig Portorozsban a finn Koff sör reklámja kapott aranyat a filmek közül. A Bob Helsinki OY ügynökség gondozásában készült Bar Feeling Where Ever You Are című tévés kampány három filmből állt.

A Nesté Maggi kampányaival a román McCann Erickson két kategóriában is aranyat nyert: az ügynökség a sajtó- és a rádióreklámok versenyén bizonyult a legjobbnak. Az outdoor kategória győztese a Saatchi & Saatchi Poland lett, a lengyel ügynökség képviselőit az Amnesty International három poszterből álló közterületi kampányáért szólították fel a színpadra. Mint arról a verseny alatt beszámoltunk: a budapesti DDB a Frieslandnek készített Pöttyös Túri Rudi outdoor kampányával, a Sylva Reklámügynökség pedig egy Nikon sajtóhirdetéssel jutott be kategóriájában a shortlistre.

A klasszikus kategóriákon kívül (tévé, rádió, press és az outdoor) a New Moment Award díját is átadták, az elismerést a McCann Erickson Athens kapta, ezenkívül a zsűri három alkotást különdíjjal is jutalmazott. A gálán a Golden Drum és a Berlin School of Creative Leadership Award közös díját Irina Gorshkova, az orosz Saatchi & Saatchi munkatársa vehette át. Ezen a versenyen a New Europe országok kreatív szakemberei indulhattak.

A filmrendezőknek meghirdetett Studio Drum Award nyertese a román Bogdan Albu lett. A versenyre nevezőknek a Golden Drum ideje alatt kellett filmet készíteniük, és azt a helyszínen leforgatniuk.

A versenyen a legtöbb pontot a román McCann Erickson gyűjtötte össze, ezzel idén az ügynökség vihette haza az arany rózsát. A román ügynökség magasan a legjobb teljesítményt nyújtotta a megszerzett 80 pontjával, a második helyen végzett finn Bob Helsinki 38 pontot szerzett. A harmadik a lengyel Saatchi & Saatchi lett 36 ponttal.

A budapesti Saatchi & Saatchi a 12-dik helyen szerepel a listán, kilenc ponttal, holtversenyben másik négy ügynökséggel. Mint arról már beszámoltunk: a magyar ügynökség ezüstöt kapott a Faded T-Shirts/Grey Sabbath nevű pólódizájnért, amelyet a Procter & Gamble megbízásából az Arielnek készített. A kategóriában összesen négy magyar nevezés jutott be a shortlistre, a Saatchi a díjazott kreatívval együtt három, a Scholz & Friends pedig egy alkotással. A kategória győztese a bécsi Jung von Matt/Donau lett.