A Budapest Bank május végéig hajtja végre a teljes fiókhálózat arculatváltását, átalakulnak a fiókok és a belső terek, a portálokra felkerül az új, két B betűből formált pillangóra utaló logó. Ezen kívül folyamatosan megújulnak a bank reklámjai, valamint ügyviteli anyagai, fióki nyomtatványai, elektronikus anyagai, internetes felületei és a bankcsoport leányvállalatainak vizuális elemei is.
Az arculatváltást a Brand Instinct készítette, amely tavaly, a márkapozícionálás kapcsán már dolgozott a banknak.
Az új külső népszerűsítésére júniusban „Térjünk a lényegre.” szlogennel indít kampányt a Budapest Bank, a feladatokat pedig eddigi ügynökségeire, a Laboratory Ideas-ra és az Initiative Mediára bízta.
Mint a Kreatív Online megtudta, a négyféle tévészpotban ugyan feltűnik Emese, de már jóval kisebb szerepben, mint eddig. A kisfilmekben a banki alkalmazottak kapnak nagyobb szerepet.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Budapest Bank - háttérbe kerül Emese
Kisebb szerepet kap Emese a Budapest Bank új szpotjaiban, ugyanis a már ismert „alkalmazottak” szerepelnek majd benne hangsúlyosabban – tudta meg a Kreatív Online annak kapcsán, hogy a pénzintézet júniustól imázskampányt indít az új arculat népszerűsítésére. A bank arculatváltását egyébként az a branding cég intézte, amelyik tavaly a márkapozicionáláson már dolgozott.
