„A Youtube és a blogoszféra egy olyan mágikus elegy, amelytől félnek az elnyomó hatalmak” fogalmazott a Global Voices találkozó egyik megnyitó hozzászólója. Videók korrupt marokkói rendőrök, akik csak akkor engedik tovább az autósokat, ha azok zsebbe fizetnek, halálos áldozatokkal járó szétvert tunéziai tüntetés, amelyről a hivatalos média nem számolt be, és amelyről a világ csak azért tudhat, mert egy blogger telefonjával felvételeket készített az eseményekről, és azt feltette a video-megosztóra. Csak két példa a számtalan közül, amely két nap alatt elhangzott a tanácskozáson.
A Global Voices egy 2006-ban alapított gyűjtőlap, amelynek célja, hogy felerősítse azok hangját, akik nem tudják áttörni a mainstream média ingerküszöbét, és ezért mondanivalójuk nem jut el a világ más pontjaiba. Az oldalt 2004-ben alapította Ethan Zuckerman, egykori dotkom-vállalkozó, médiakutató, a Harward Egyetem jogi karának munkatársa és Rebecca MacKinnon, a CNN egykori dél-kelet ázsiai riportere.

A tanácskozáson több előadás is elhangzott, amely kifejezetten azzal foglalkozott, hogy a résztvevők, hogyan tudják megkerülni a cenzúrázás technikáit, mint amilyen például a nagy kínai tűzfal, amely sok webkettes szolgáltatást egyszerűen letilt, ami a résztvevők szerint egy sokkal szofisztikáltabb módja a cenzúrának, mintha egyes tartalmakat tiltanának csak le. Ennek kicselezésére bemutatták a TOR nevű kezdeményezést, amely biztosítja a bloggerek anonimitását úgy, hogy elrejti a számítógépek IP címét.

Csermely Ákos, a többek között a Média Hungary és az Internet hungary konferenciákat és a Kamera Hungária televíziós fesztiált is szervező cég vezetője, a rendezvény társszervezője sajnálta, hogy az amerikai szervezőket, akik a programot összeállították, nem sikerült meggyőzni arról, hogy vegyenek be magyar vonatkozású témákat is. Talán ez is lehetett az oka annak, hogy a magyar bloggerek néhány kivételtől eltekintve el se jöttek a rendezvényre, amelyről viszont több mainstream médium is hírt adott.
