Bíróságon támadta meg a Magyar Rádió (MR) elnöke azt a kuratóriumi elnökségi döntést, amellyel a testület visszavonta a tavaly aláírt hitelkeret-szerződés aláírásához adott felhatalmazást.
Such György, a rádió elnöke az MTI-nek azt mondta: szerinte a gazdasági társaságokról szóló törvény és a médiatörvény erre vonatkozó rendelkezései alapján csak a hitelfelvétel jóváhagyásának kérdésében van hatásköre e fórumnak, a visszamondást nem mondhatják ki.
Az elnök vitatja a határozat végrehajthatóságát is, mondván, a korábbi jóváhagyás után aláírt három évre szóló szerződés esetében a testület döntése a felhatalmazás visszavonásáról jogilag "nem értelmezhető", annak nincs joghatása az érvényes szerződésre.
Gazdaságilag sem racionális a döntés - tette hozzá -, mivel ha a kormányzat elvon forrásokat a közmédiától, szükségük lehet hitelre. Ebben az esetben pedig minden bizonnyal a most hatályban lévő feltételeknél rosszabb kondíciókkal juthat kölcsönhöz a társaság.
Csütörtökön bukott el a kuratóriumi szavazáson a Magyar Rádió tavalyi mérlege, amely a jelenlévők felének voksát kapta meg. Akkor több résztvevő is arról beszélt az MTI-nek: az ellenszavazatot leadók kifogása az volt, hogy nem szerepel a dokumentumban a 3,2 milliárdos hitel ügye, amelyet akkor biztosított magának a közrádió, amikor - mint később kiderült, sikertelenül - megpályázta az első hazai digitális rádiós programcsokor (multiplex) üzemeltetésének jogát.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Bíróságra ment az MR egy kuratóriumi döntés miatt
Az Magyar Rádió kuratóriumi elnökségi határozatot perel, mivel a testület visszavonta a tavaly aláírt hitelkeret-szerződés aláírásához adott felhatalmazást.
