Becsült olvasási idő: 0 perc
Bevett csapaté augusztus 20.
Az Omega Trading Hungary idén is dolgozik az augusztus 20-i állami ünnepség szervezési feladatain, mint tavaly. Nettó 239 millióért vállalta egy másik céggel együtt.

Az előző évben a Pyro-Ker 2000, a Privatex-Pyri Hungary és az Omega-Trading konzorciuma nyerte meg a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) augusztus 20-i rendezvényszervezési pályázatát, idén pedig az utóbbi cég az Absolut Pyro-val közösen győzött a korábban meghirdetett nyílt eljáráson.

A nettó 239 millió forintos nyertes ajánlatról a Népszabadság számolt be.

Mint a kiírásból látszik, eredetileg bruttó 500 millió forintos keretösszeget számolt a MeH a feladatokra, de azért, mert az október 23-i és egyéb második félévi rendezvények szervezését is meghirdették.

A lap szerint ezeket időközben kivették a tenderből.