hero
Benesch Ferenc: Leírhatatlan India
Utazási sorozatunkban az Ogilvy és Geometry ügynökségek kreatívigazgatójának, Benesch Ferencnek élményei Indiáról.

Miért ajánlod?

Közel négy hetet voltam Indiában. Ez nyaralásnak nem rövid idő, de az ország hatalmas méretéhez, a látnivalók hihetetlen gazdagságához képest rettentő kevés. Az volt az érzésem, mint ha csak egy film trailer-ét láttam volna a film helyett, mégis ez életem egyik legmeghatározóbb kalandja, ahol döbbenetes élményekkel és információkkal lettem gazdagabb.

Megtudtam például, ki India első számú istene. Miután egy srác Sachin feliratos pólóban, ugyanezen a néven mutatkozott be, megkérdeztem mi az összefüggés. Lelkesen magyarázta, hogy őt is Sachinnek hívják, mint a legendás krikettjátékost, akinek a mezét viseli. Kiderült, hogy Indiában a krikett nem egyszerűen egy sport, hanem a legnépszerűbb vallás. Sachinnek pedig több követője van, mint az összes többi istennek együtt, ami tekintélyes szám lehet egy országban, ahol az egy főre jutó istenek száma viszonylag jelentős. (Idén az Adidas egy cannes-i nyertes kampányban dolgozta fel a témát: #SacredGround.)

Azt is megtudtam, mi az egzotikus indiai jelentése. Történt, hogy egy helyi ismerősöm a szülei "javaslatára" házasodni készült és arra panaszkodott, hogy szép, szép ugyan a számára kiválasztott lány és okos is, de igazából ő mindig is egy egzotikus – értsd: európai – feleséget szeretett volna. (Valamiért nem nevetett őszintén amikor jeleztem, hogy szerintem egy indiai feleség igenis egzotikus.)

Fotó: Benesch Ferenc

Fotó: Benesch Ferenc

Rengeteg érdekes történetet lehetne mesélni vallásról, gazdaságról vagy éppen Bollywoodról. Fotókat mutatni, amik talán visszaadják a felfoghatatlan színeket, és izgalmas arcokat, de a méreteket, arányokat már nem igazán.

Fotó: Benesch Ferenc

Fotó: Benesch Ferenc

Az ízeket és az illatokat is megpróbálhatjuk felfedezni egy jobb itthoni étteremben, de Indiát személyesen kell megtapasztalni. Ez persze igaz lehet a világ többi országára is, de azok közül a helyek közül ahol jártam, India a legkevésbé leírható vagy megmutatható szavakkal és képekkel. Látni és érezni kell.

Fotó: Benesch Ferenc

Fotó: Benesch Ferenc

Mit lehet ott csinálni?

Lehet például meditálni. (Ezt persze máshol is lehet, de valamiért azt gondoltam, ha napi tíz órát, senkihez nem szólva akarok ülni tíz napon keresztül, akkor az legyen inkább Indiában.) Lehet egy európai szemnek elsőre kicsit furcsa de nagyon vonzó, szerethető kultúrát (vagy inkább a kultúrák sokaságát) csodálni.

Fotó: Benesch Ferenc

Fotó: Benesch Ferenc

Lehet vizsgálni a szegénység és gazdagság óriási kontrasztját. Lehet türelmet tanulni a végeláthatatlan dugókban, ahol az autók ezrei centiméterekre furakodnak egymástól. Lehet szégyenkezni a földön alvó, nincstelen emberek mosolyát látva, és lehet nevetni a színes ünnepek vidám forgatagában. Meg lehet tapasztalni egy szélsőséges világ hihetetlen csodáit.

Fotó: Benesch Ferenc

Fotó: Benesch Ferenc

Fotó: Benesch Ferenc

Milyen olvasmányokat, zenéket ajánlasz az ott töltött időre?

Semmilyen, egy útikönyvön kívül. Se a zenehallgatás, se a filmnézés de még az olvasás sem fog hiányozni. Indiában az ember (még ha gyakorlott utazó is) teljesen túltöltődik információkkal. Ahogy először kilép a légkondicionált reptérről, megcsapja a forró, párás levegő, a zajok és illatok áradata.

Fotó: Benesch Ferenc

Fotó: Benesch Ferenc

Amikor egy pillanattal később a taxisok túláradó lelkesedéssel "segítik" ki kezéből a csomagját, az ember tudja, két választása van. Vagy pánikszerűen visszafordul és elmenekül vagy belemerül egy új világba, ahol nincs hely semminek, amit magával hozott.

A képek szerője Benesch Ferenc. A szerző nem járul hozzá a képek bármilyen módon való továbbközléséhez.