hero
Papp Olivér

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
A Beastie Boys szabotázst kiált

Nem engedélyezik, hogy szellemi tulajdonukat reklámozási célra használják fel.

A Beastie Boys beperelte a New York-i szövetségi bíróságon a Brinker International étterem-üzemeltetőt, mondván, hogy az engedélyük nélkül használta fel „Sabotage” című dalukat a tulajdonában álló Chili's étterem-lánc népszerűsítésére – számolt be a Reuters. A zenekar panaszában azt állította, hogy a Brinker jogellenesen használta a „Sabotage” szót a Chili's közösségi médiás hirdetéseiben, ezzel azt sugallva, hogy a Beastie Boys támogatja az éttermet. 

A Beastie Boys azzal vádolta a Brinkert, hogy megsértette a szerzői és a védjegyeikhez fűződő jogaikat. A bíróságtól legalább 150 000 dollár pénzbeli kártérítést kértek, valamint azt, hogy tiltsák el a Brinkert a műveik felhasználásától.

 „Három, nyilvánvalóan 70-es évekbeli parókát, műbajuszt és napszemüveget viselő karaktert ábrázoltak a reklámokban, amik a felperes jól ismert »Sabotage« videójának jeleneteit kívánták felidézni. A felperesek nem engedélyezik a Sabotage vagy bármely más szellemi tulajdonuk harmadik fél számára való használatát reklámozási célokra, ezenkívül az elhunyt Beastie Boys-tag Adam Yauch végrendeletében szerepel egy olyan rendelkezés, amely tiltja az ilyen jellegű felhasználást” – áll a keresetben.

A Beastie Boys 1981-ben alakult New Yorkban, és 2012-ben oszlott fel, miután az alapító tag Adam „MCA” Yauch elhunyt. Még ennek az évnek elején beiktatták őket a Rock and Roll Hall of Fame-be. A „Sabotage” a csapat 1994-es „Ill Communication” című albumának kislemeze volt, és az 1970-es évekbeli televíziós rendőrdrámákat parodizáló klipjéről vált híressé.

Kiemelt kép forrás: YouTube / BeastieBoys