Az eredeti cikk a Kreatív szeptemberi számában jelent meg, amiben több cikken keresztül is foglalkoztunk a most 100 éves BBC-vel. Írtunk a történetéről és a botrányairól is.

1966-ban középiskolai tanárként kerültél a BBC Magyar Osztályára kisegítőként. Milyen kapcsolat fűzött téged, az Angliában egyetemet végzett ’56-os emigránst az akkor már 27 éve létező magyar nyelvű adáshoz?

Volt egy családi kapcsolódásom, mivel apám a Rákosi-korszakban a BBC magyar adását hallgatta, mert hitelesebbnek tartotta a Szabad Európa Rádiónál. A másik pedig egy tartozás volt… Ennek az az előtörténete, hogy egyetemistaként pókereztem, amit a gyerekem születésekor egy fogadalom után abbahagytam. Középiskolai tanárként dolgoztam, és a tanári fizetés sosem számított bőségesnek, londoni családi háttér hiányában nem engedhettem meg magamnak, hogy veszítsek. Három évig tartott a fogadalmam, akkor Kabdebó Tamás író elhívott, hogy menjek át hozzá pókerezni félpennys alapon. Én ebben a játékban harmincfontnyi tartozást halmoztam fel, ami akkor iszonyatos összegnek számított. Erre azt mondta a játék harmadik partnere, Radnóti Zoli, hogy a BBC-nél éppen jó hangú kisegítőket keresnek, jelentkezzek, azzal majd kiegészítem a keresetem. 

Mit csinált egy rádiós képzettség nélküli kisegítő? Volt felvételi eljárás?

Volt felvételi, igen. A kisegítő híreket és sajtószemlét fordít és mond be, jellemzően ő végzi a kulimunkát, és rá bízzák a hajnali adást. Egyébként nem volt könnyű az angolt szabatos magyar nyelvre fordítani, hiszen én akkor már tíz éve Angliában éltem, és bár az első feleségem magyar volt, nem követtem napi szinten az otthoni nyelvet. 

A BBC-nél néha nekünk kellett egy-egy új angol kifejezésnek magyar megfelelőt találni, például a surranó rakéta elnevezést is mi adtuk a Cruiser missile-nak. De nemcsak egy, hanem két felvételim is volt, a második az állandó állásra szólt, és igazi mázli volt, hogy sikerült. 

Mi kellett hozzá?

Bejutottam az utolsó fordulóba, ahol már csak öten voltunk, és ekkor a két angol és a magyar vezetővel kellett interjúzni. Megkérdezték, hogy milyen rádiót hallgatok, mire azt feleltem meggondolatlanul, hogy legfeljebb zenét, mert én olvasó ember vagyok, a szövegben azonnal látom, hogy mit kell elolvasni, míg a rádióban végig kell hallgatni az anyagot. Rentoul Ferenc, a magyar adás vezetője megkérdezte tőlem, hogy miképpen akarok én akkor rádiózni, mire blöfföltem, és rávágtam, hogy olyat szeretnék csinálni, amit én is szívesen hallgatnék. Ez meggyőzte őket. 

Milyen meghatározó emlékeid vannak?

Én a legérdekesebb változások korában kerültem oda, amikor egyfajta enyhülés kezdődött. A második világháború és a hidegháború alatt főleg központi anyagokat készített a magyar szerkesztőség, ha újakat generáltak, akkor azoknak úgynevezett nyelvi ellenőrzésen kellett átesniük. Ezt jellemzően olyan angol BBC-sek végezték, akik tudtak magyarul, és gyanítható volt, hogy hol dolgoztak korábban. Az anyag kényesebb részeit egyeztetni kellett, szóval elég macerás volt. 

Ez kezdett enyhülni a hatvanas évek második felében, és az én pályámon is fordulópontot jelentett, amikor Rentoul Ferenc megkérdezte tőlem, hogy a Vasárnap Délelőtti Zenei Randevút, amit addig Ember Miki Nicky Grant néven vezetett, folytatnám-e. Tudta, hogy jazzbolond vagyok, de nekem a popzenéről nem sok ismeretem volt az angliai zenei aranykorban, a Beatles hozzám is eljutott. Mondta, hogy tanuljak bele a pop műfajba, és kapok még minden napra egy éjszakai késő esti zenei adást – szerkesztői szabadsággal. A vasárnap délelőtti zenei műsor a Szabad Európa Rádió versenytársa volt, a BBC fiatalítani akart. 

Ember Miki hetente százhúsz magyar levelet kapott, többek között azért is, mert a műsorában lemezt lehetett nyerni. Amikor én jöttem, megváltozott a zenei irány, mert progresszívebb vonalat vittem, a hallgatóság kicserélődött, de a hallgatottság ugyanaz maradt. Azt viszont tudjuk, hogy a belügyesek gyakran rászálltak a magyarországi levélírókra, akik a lemeznyeremény miatt feltüntették a címüket. Ezt mi is megtapasztaltuk az Illés együttesnél. 

Mi történt? 

Az Illés 1970-ben fellépett Londonban, én is elmentem. Hangszeresen nem voltak olyan jók, mint az angolok, de az ének és a vokál nagyon szépen szólt. Akkor hallottam őket először, ugyanis hozzám nem jutott el az, hogy milyen zenéket játszanak Magyarországon, csak az Omegát ismertem, amikor a Deccánál jártak.

Az Illést elhívtam beszélgetni, hárman el is jöttek. Megkérdeztem tőlük, hogy mennyire hasonlít az angol és a magyar zenei popélet, mire azt felelték, hogy az otthoni nem élet, hanem döglődés. Hiszen csak ők léphetnek fel, esélytelen más hosszú hajú zenésznek bejutni. 

Mikor befejeztük, mondtam, hogy gondolják át ezt a nyilatkozatot, mert ezzel be fognak fürödni. Kérdezték, hogy mikor érkeztem Londonba, és amikor mondtam, hogy 1956-ban, azt felelték, hogy azóta már változtak a dolgok, ugyanezt a Kossuthon is elmondhatták, csak a műsoridő miatt kivágták. Én továbbra is azt éreztem, hogy nem szívesen engedem ki a kezem közül ezt az anyagot, de Rentoul azt mondta, hogy nem vagyok én a szárazdajkájuk, ha ők úgy akarják, menjen ki. 

Ahogy adásba került az interjú, az addigi százhúsz levél hétre csappant. Aztán egyszer kaptam a Magyar Ifjúságból egy kivágást, az Illés azt nyilatkozta, hogy Bobby – Bobby Gordon néven vezettem a műsort – megígérte, megmutatja nekik az anyagot, de nem tette, azt is mondták, hogy én vágtam így össze az anyagot. Ez természetesen nem volt igaz, de nagyon sajnáltam őket, el is tiltották egy időre a zenekart a budapesti fellépésektől. 

A BBC Magyar Adását legendás emigránsok készítették. Milyen volt a csapat belülről?

Amikor bekerültem, ott dolgozott két irodalmi nagyság, Cs. Szabó László és Határ Győző.  Aztán Ribánszky Laci, aki a SZER magyar vezetője volt, Szalay Tomi, Szabó Andris, Jotischky Laci, Sárközi Matyi, Szász Béla – ő a Rajk-per azon kevés vádlottjainak egyike, aki a kínzások ellenére sem vallott –, Szélig Imre szociáldemokrata politikus, Andrew Martin nemzetközi jogász, Mikes György író. 

Fischer Gyurit is nagyon kedveltem, ő a nagy BBC analitikai és dokumentum osztályát vezette. Hozzá és Ember Mikihez fűz egy történet: hárman csináltunk egy rövid adást. Volt egy előre felvett rész, az ment adásba, és a stúdiót kikapcsolták. Fischer Gyuri közismert volt arról, hogy a magyar káromkodást igen változatosan és sokszínűen gyakorolta, és a bejátszott anyag alatt folyt belőle a szó, a paripák nemi szervét is emlegette, és ennek az áradatnak a közepén felgyulladt a lámpa, adásban voltunk. Ő folytatta a káromkodást, majd észrevette, hogy adásban van, és a legkomolyabb hangon bemondta: Itt London. Fel is jelentette magát a vezetőnél, tudta, hogy súlyos következményei lesznek a káromkodásnak, de Rentoul azt mondta, hogy várjunk. A magyar káromkodásért Magyarországról biztos nem fog írni hallgató, csak akkor lehet bajunk belőle, ha a követségen nem aludtak és hallgattak minket. De mivel nem jelentkeztek, megúsztuk ezt az esetet. 

A kilencvenes években új generáció érkezett a magyar BBC-hez. Érezhető volt a különbség köztetek?

A magyarországi változásokat Londonból tapasztaltam meg, csak 1996-ban jöttem haza a budapesti irodát vezetni az 1999-es nyugdíjazásomig. Mi először a Kossuth Rádióból ismertünk meg kiváló fiatal szakembereket, Bocskay Zsoltot, Tóth Valit, Müller Misit és még sokukat. 

Nagyon képzett rádiósok voltak, de adódtak nézetbeli különbségek, mivel eleinte néhányan csak pártosan tudtak gondolkodni. Az Antall-korszakban a rádió leállította a sajtószemlét, és a Pestről érkezett BBC-s kollégák egy része ki volt akadva, magyar sajtószemlét is akartak pótlólag. Én ezt elleneztem és nem vették jó néven, de mondtam nekik, hogy Magyarország szabad ország, szabad választások vannak, nem kell nekünk alternatív rádiónak lenni, és nem kell nekünk a Magyar Rádió funkcióját betöltenünk. Ebbe aztán belenyugodtak. 

Hogy élted meg a Magyar Adás megszűnését?

Biztos voltam abban, hogy ha Magyarország belép az Európai Unióba, akkor a Magyar Adásnak vége lesz. Én azt gondolom, hogy a BBC tárgyilagosságra törekvő hangjára – bár az adásokat nem hallgatták itthon milliók – egy olyan pártos környezetben, mint ami Magyarországot jellemezte – és jellemzi –, erre volt szükség. 

De az is igaz, hogy a kétezres években már nem az a BBC szólt, mint amiben mi megtanultuk a rádiózást. A nyolcvanas évek második felében jött a menedzserszemlélet, amerikai mintára átformálták a műsorkészítést. Azt mondták, hogy az emberek már nem tudnak hosszan koncentrálni, ezért csak háromperces anyagokat gyártsunk, hangképekkel együtt. Hol volt ez attól, amikor Katona Pali bácsi Irányzatok és események című adásában tíz percig fejtegette a Kreml ügyeit. Nekem ezért a podcastok elterjedése igazi elégtételnek bizonyult, arra világított rá, hogy igenis hiba volt a BBC-s műsorokat pár percesre zsugorítani, hiszen az embereknek igényük van a jól elkészített hosszú, érdekes műsorokra.