hero
Szedlák Ádám 2021. július 02. 15:14
„Húsz évem van a Totalcarban, de úgy fogom eldobni, mint a tüzes vasat, ha vállalhatatlan szar lesz”
Interjú Bazsó Gábor Karottával a majomkodásról, az Indexről, Totalcarról, kommentelőkről és sokminden másról.

Ez a szöveg a Kreatív 2021/03-04. számában megjelent interjú hosszabb, teljes változata.

Kezdjük a definíciókkal, mert már többször hallottam tőled interjúkban, de még sose volt istenesen körbelőve: mi az a majomkodás?

Az a tevékenység, amelynek során valamilyen audiovizuális termék jön létre, amiben látható vagy hallható vagyok. Ha otthon kell maradni cikket írni, az munka, az szerzés, az szívás, nem alvás, ilyesmik, de nem majomkodás. De amikor Égésteret kell felvenni, forgatjuk a tévéműsort, vagy a pre-Covid-időkben eljárogattam műsorvezetős haknikra, az az volt. Nem gyakran jártam haknikra, mert ezekben a helyzetekben szorongok, ezért szívesebben úszom meg őket, de meg tudom csinálni, ha kell, és szívesen elköltöm az ott megszerzett pénzt bármire. Ezeket hívom gyűjtőnéven majomkodásnak, mert egyikük sem igazán komoly tevékenység, nekem stressz, de nem kell feltétlenül komolyan venni a végterméket.

Bitang régen vagy kamera előtt ahhoz képest, hogy ez szorongást kelt benned.

Ez igaz, és ez többé-kevésbé témája is a mostani beszélgetésünknek. Mert az volt a mestertervem az elmúlt években, hogy úgy irányítsam az életemet, hogy ne a menedzserkedés utáni maradék időt kelljen ellopni, hanem nagyobb részt foglalkozhassak a tartalomkészítéssel. Ettől persze még szorongok, és minél inkább látszik, hogy lehet több is a projektekből, annál világosabb, hogy ez vesz érzelmileg a leginkább igénybe.

Még az olyan hobbitevékenységként készülő tartalmak esetében is, mint a Közlönyök, amik autóiparral kapcsolatos szónoklások a YouTube-on. A sok hónapos kimaradásoknak az esetek háromnegyedében nem az volt az oka, hogy amúgy kétségbeejtően marha sok dolog volt, hanem hogy nem jött el a pillanat, amikor eléggé felkészültnek éreztem magam. Ilyenkor pedig végtelen mennyiségű órában elkezdek még olvasni, aminek során három másik adásra való téma összegyűlik, amivel aztán nem kezdek semmit. De ezt szerintem te is ismered, ilyesmire tartod a hírleveledet. (Szerzőnk hírlevele a csodálatosan geek Rakasz, aki itt tart a szövegben, de nem ismeri, azonnal pótolja! – a szerk.)

Igen, illetve az egy alap-internetélmény szerintem, hogy az ember leül megnézni, milyen idő lesz, és nyolc óra múlva nagyon sokat tud a palackorrú delfinekről.

Majd azután nyolc és fél órával már semmit sem tud ezekről, és amikor megkérdezik, hogy mit csinált, akkor azt tudja mondani, hogy „az úgy volt, hogy leültem a gép elé”. Nehéz helyzet ez, különösen úgy, hogy kicsit tartok tőle. De amikor már elkezdünk felvenni, akkor ez eltűnik, a végeredményt pedig a külvilág többnyire szereti. Belülről mindig nehéz megállapítani, hogy jó-e amit csinálsz, vagy nem. De az esetek többségében jól sikerült a végeredmény. Nem mindig, mert például a múltkori epizód nem volt jó, és nem is működött.

Ez a kárszakértős Égéstér? Mert az tényleg nem volt izgalmas.

Nem arra gondoltam, bár az is vacak volt, de azt kevésbé tekintem saját outputnak. Én abban a műsorban  (az Égéstér a Totalcar podcastja) facilitátor vagyok, igyekszem nem túlszerepelni az Égéstereket. Az Égéstér egy örökség, amit Winkler nagyon erősen a saját személyisége köré alakított, nagyon jól működött. Eleve nyomasztó érzés volt azt mondani, hogy én viszem tovább, mert nem az enyém. Azok a hallgatók, akik fel vannak rá iratkozva ezerszám, nem miattam vannak ott, hanem miatta. 

Ehhez jön még az a 43 éves koromra jól ismert, de kezelhetetlen hajlamom, hogy ha nem figyelek, akkor gátlástalanul szétpofázok dolgokat. Ezt nagyon restellem, amikor visszahallgatom, de akkor már késő. Emellett hajlamos vagyok elkezdeni mondatokat, amiknek sosem lesz vége. Én is ugyanúgy tépem utólag a hajam, mint a hallgató, hogy miért beszélek még, miért nem a másik válaszol már?

Vannak, akik szeretik, amit csinálok, és ezt nem bánják. Én igyekszem az Égésteret úgy csinálni, hogy akik nem miattam vannak ott, azoknak se legyen rossz. Hívjuk a korábbi rendszeres vendégeket, keresünk újakat, hogy másokról és mások agyának a tartalmáról is szóljon. De ez is rizikós. A rossz vendég és a nem túl magabiztos műsorvezető kombinációjából rossz adás lesz.

Akkor viszont meséld el, mi sikerült rosszul, aztán egyszer csak elérünk Winklerig.

Én eredetileg a saját csatornámon futó, egy Gréta nevű öreg Porschéból villanyautót építős projekt legutolsó videójára mondtam. Ennek a projektnek van egy tévéműsoros és egy youtube-os lába, ami felfoghatatlanul nagy önszopatás. A múlt héten kirakott utolsó Youtube-epizód pedig eleve nagyon terhelt módon keletkezett, mert az első változatot 6-8 óra munka eredménye után megsemmisítettem. A gép összeomlott, a videóvágó szoftver aznap frissített verziójában nem volt bekapcsolva az automata mentés, úgyhogy újraindulás után egy üres projektfájl fogadott. Mivel a gyermek a fejemtől pár méternyire aludt, még hangosan anyázni sem tudtam. 

A videó viszont más miatt nem lett jó. Elvben a  YouTube-verzió mélyebben tárgyalja a témát a tévés verziónál. De ebben a 3D-tervezésről és -szkennelésről szóló epizódban nem volt elég alaposan elmagyarázva a téma, és amit elmutogattunk, az sem volt elég szexi. Szóval nem ment elég mélyre, pedig azt ígértem, hogy az epizódok tévés változata lesz a magazinos-felületes, az internetes meg az alapos-elmagyarázós, és ezzel persze hosszabb is. Mondjuk van ebben egy gonosz csapda, hogy a Gréta-projekt, vagyis az öreg Porschéból villanyautó-építés sok száz óra valódi fejlesztéssel jár. És a fejlesztés, az nem egy istenadta valóságshow-alapanyag. A valóságban ez úgy néz ki, hogy hárman-négyen ülünk egy videó-konferenciában, és egy megosztott képernyős CAD-modellen nézegetjük, hogyan lehet hűteni az akkucsomagot, hol lehet átvezetni a milyen keresztmetszetű kábelt, csövet, milyen nyomáseséssel és tömegárammal érdemes kalkulálni. Nemhogy műsort nem csinálnék belőle, hanem arra se vennék rá senkit, akit szeretek, hogy megnézze a három órányi kását, hogy megtalálja azt a négy percet, ami normális embernek érdekes lehet.

Ebből készülne a Zoom Meeting - The movie színes szélesvásznú családi film. 

Olyasmi. Itt már maga a tartalom is képernyőképtelen, nem véletlenül nem csupa hümmögő fejvakarásból szoktak filmet készíteni, hanem akcióból. Extra súlyosbító tényező a távértekezlet formátum. Igazság szerint az Égéstérnek is kicsit rosszat tesz, amióta a Covid miatt zoomosítanunk kellett, hogy ott van az a kis késés, kásásság, ami abból keletkezik, hogy várunk egymásra, vigyázunk a keresztbe beszélésre, nézzük, hogy a másik vette-e a nonverbális jeleket. Így nehezebben alakul ki a hangulat, eleve minden döglöttebb meg vacakabb. Hálás lenne, ha újra egy fizikai térbe költözhetnénk. (Az interjú óta már tudott készülni valódi stúdióban felvett Égéstér is).

Nyugi, egyszer tartottam egy podcastworkshopot, ahol ex-Kossuth rádiósok ültek, és mindenki tíz évvel többet ült mikrofon előtt, mint én. Ott mondta egy néni, hogy minden műsornak kell másfél év, míg beáll.

Ezt egyszer megtapasztaltam a saját bőrömön, amikor Winklerrel közösen volt rádióműsorunk egy rövid ideig. 2010 táján, amikor a kommenisták meg a Fidesz szétlopta a két nagy kereskedelmi rádiót, a Fidesz csinált egy rádiót magának a Danubiusból, a kommerek meg a Slágerből a NeoFM-et. Minket a Neóhoz hívott Hegyi Gyuri, hogy nem mennénk-e el a Boros–Bochkort helyettesíteni, akik valamilyen körülmények között kivesztek onnan a rablás során. Mondtuk, hogy annak rossz vége lenne. Akkor felkínáltak egy drivetime, délutáni beszélgetős műsort, ami érdekesnek hangzott.

A műsor elég szarnak indult minden dicséretes erőfeszítésünk ellenére. De ahogy rákényszerítették az elviselhetetlen kereskedelmi rádiós kereteket, hogy kevés ideig lehet beszélni, közte rossz zenéknek kell szólni, kötelező blokkok vannak, úgy lett egyre jobb a termék. Mire meghalt, már kár volt érte. De meghalt a rádió, mert nem volt életképes a modell.

Ez az Ezeröcsi volt, ugye? A nem létező levéltáros énem ilyenkor mindig felbukkan. Van ennek bármilyen archívuma?

Nem tudok róla, de elképzelhető. Az Ezeröcsinek volt egy akkoriban ismeretlen digitális tulajdonsága, hogy néhány hónapon keresztül a rádióval egyszerre élőben streameltük az interneten át az adásokat. Akkor a YouTube még nem tudta ezt, meg a Facebook se, szóval a Ustreamet kerestük meg, hogy meg lehet-e ezt oldani a velük összedrótozott IndaVideóval. Így aztán 2010-ben már lehetett az IndaVideón élőzni. Ilyen élőben internetre feltolt adás talán elérhető lehet még valahol, de nagyon régen volt. 

Kanyarodjunk vissza Winklerhez és a Totalcarhoz, hogy vagytok most?

Tök jól. A Totalcar sok kurzus alatt működött már az elmúlt 21 év alatt. Az is igaz, hogy számomra annyira undi, mint a mostani, nem volt még. De részleteiben undi volt mindenféle. És ugye van rajtam kívül sok millió ember, aki mást gondol rossznak és jónak, mint én. A Totalcarnak az volt a premisszája, hogy a benne író szerző azt mondja, amit gondol. Ez nem azt jelenti, hogy azt mondjuk, ami igaz, ami megfellebbezhetetlen, hogy soha nem mondunk hülyeséget, hanem mindössze azt, hogy ténylegesen a szerző saját véleménye jelenhet meg. Még az sincs lefektetve, hogy mit gondol a szerkesztőség. Sok esetben mi magunk is úgy vagyunk egy-egy kollégánkat olvasva, hogy mekkora hülyeség a szerzőtársunk véleménye. A Totalcarnak az a lényege, hogy elférnek benne ezek az eltérő állítások, hogy van egy oldal, ahol az emberek megírhatják, amit gondolnak. 

Az autózás kevésbé konfliktusos terület, mint ha a közéleti vagy politikai újságírás területén lennénk. Ezzel együtt minél tágabb asszociációs mezővel dolgozik az ember, annál könnyebben téved ilyen konfliktusos területre. Winklernél tágabb asszociációs mezővel dolgozó szerző nem nagyon van a magyar sajtóban, tehát az ő alkotói munkásságára a lábakra lépés még inkább jellemző lehetett, mint másokéra.

Közben az van, hogy a Totalcar (TC) működése alatt, legalábbis amikor ráláttam, mert 2007-től 2017-ig nem dolgoztam benne, akkor nem jelent meg tulajdonosi politikai nyomás. Olyan rendszeresen jelenik meg, hogy autóimportőrök, márkaképviseletek, piaci szereplők különböző hangvételben jelzik az egyet nem értésüket. Széles palettán mozognak ezek, a jó fej levéltől az anyavállalatra nehezedő konkrét kereskedelmi nyomásgyakorláson át nagyon ritkán a bíróságra menésig. Korábban több balhénk volt, amíg kicsik voltunk, de még idén vagy az előző év utolsó heteiben is volt bírósági ügyünk.

Nemrég a Toyota is jelezte nálatok, hogy rendkívül más a véleménye a hibridekről.

Ők letudták egy levéllel, megírták a saját nézőpontjukat. Ez teljesen rendben van. De visszatérve Winklerre, az biztos, hogy politikai okokból nem kellett senkinek sem másképpen írni vagy mondani bármit. Én ebből a 2017-től mostanáig tartó időszakot láttam ügyvezetőként. Még úgy is simán mindent lehetett, hogy volt nagy balhé olyan dolog miatt, amit Winkler írt. De erről valószínűleg nem tud, mert nem meséltem el neki.

Hagyományosan ez volt a TC működésének a módja abban az időszakban, amit ismerek: a piac és az újság, a tulajdonos és az újság kapcsolatának meg kell állnia az ügyvezetőnél. Az a jó, ha a szerzők és sok esetben a főszerkesztő sem tudja, hogy milyen jellegű hullámokat kelt az, ami megjelenik az újságban, mert egy idő után szar lesz miatta a lap. 

Szóval, ha egy cikk miatt nekem kellett elmenni egy importőrhöz, fontos piaci szereplőhöz vagy politikai irányból érkező felháborodott illetőhöz – utóbbi nem volt jellemző –, akkor ezeket nem meséltük el. És ebben benne van, hogy addig lehet ezt csinálni, amíg nem mondja meg a tulajdonos például azt, hogy megírtátok, hogy a kerékpársáv jó dolog, pedig Budapest egy bűnös város. Ha ezzel megpróbálkoznának, az onnan ki fog derülni, hogy én nem leszek ott másnap.

Kötekednék egy kicsit, mert a Totalcar nemcsak autós lap, hanem közlekedésről is szól, annak pedig van politikai vonatkozása.

Nehéz dilemma, hogy mivel kell foglalkoznia egy jó, eredendően autós kiadványnak. Az autóipar nagyon drasztikus átalakulásban van, ami miatt soha nem volt olyan érdekes autós újságot írni, mint most. De az is van, hogy nagyon sok olyan érték, ami miatt szerettük ezt a területet, aktívan elpusztul az átalakulásban, ami mindenképpen szomorú.

Te egyébként az a fajta újságíró vagy, aki olvas kommenteket és válaszol is, vagy az, aki kávézás közben irtja ki azokat lángszóróval?

Olvasok, és a saját felületeimen válaszolok is: tehát a szerzői Facebook oldalamon és a YouTube csatornámon, illetve a TC felületein az én anyagaim alatt. Régen a Totalcar közösségi felületein is válaszoltam. A TC azért is volt jó, mert nagyon hozzá tartoztak a hozzászólások. Akkoriban a látszattal ellentétben nem az újságírás volt a foglalkozásom, hanem ügyvezetőként az volt az igazi dolgom, hogy működjön a vállalat, legyenek szolgáltatásai, amikből megél akkor is, amikor a hirdetési piac rosszul működik, kapjanak fizetést az emberek, meg ilyesmi.

Ha megint csinálok a TC-re tartalmat, igyekszem figyelni és válaszolni az ottani kommenteket is. Az összesre már nem tudok, de ez simán arról szól, hogy a húsz évvel ezelőtti interneten szocializálódtam, amin talán századennyi ember volt fent. Ma viszont egy YouTube videó alatt simán van ezer-ezerötszáz komment, egy Facebook poszt alatt is lehet sok száz, annyit kilátástalan elolvasni. Azt szoktam csinálni, hogy az anyag kirakása után 24-48 órán keresztül rá-ránézek, válaszolok az értelmes kommentekre, mindegy, hogy azok pozitívak vagy negatívak. A bántókra nem, ha pedig egy komment nagyon bántó, akkor kidobom. 

Mostanra az a szabályom, hogy ha kényelmetlen érzést okoz olvasni egy kommentet, például ha a fülem hallatára mondanák ugyanazt élőben valaki másnak, és a hallatán rosszul érezném magam, akkor kidobom szerzőstül. Akinek belefér az ilyen megnyilvánulás, azzal nem tudok és nem akarok foglalkozni. Az ember egymagában nem tud sok embert nevelni egyszerre.

Úgy vagyok a kommentmezővel, mint más a kis kertjével vagy a házával, ahová vendégségbe jönnek. Tök jó, hogy ott vannak, de nem szabad a nappali közepére kakilni, mert akkor máskor nem lehet jönni. Vitatkozni lehet, lehülyézni is tök oké, azt sokféleképpen lehet úgy, hogy beleférjen. És egy jól megírt kommentből nagyon sokat lehet tanulni.

Én azt látom, hogy a hozzám tartozó felületek nagyon normálisak. Végtelenül kevésszer kell moderálni, havi egy vagy két alkalommal. Ez amiatt lehet, hogy soha nem engedtem el, nem vált olyan hellyé, ahová nem szabad menni, mert csak trollokat talál ott az ember. Ott ismeretlen barátok vannak, az a 40-50 ezer vagy több ember, akinek a nagy része haver vagy barát, bár nem ismerem őket. De igazából kedveljük egymást, különben miért lenne ott. Annyi más helyre lehet menni.

Máshogy megfogalmazva a következetesen betartatott normák működnek. 

Szuperjól! Sokat gondolkodtam már, hogy egyszer kellene csinálni egy videót, vagy írni egy cikket, hogy hogyan kell jól kommentelni, és milyen a rossz komment. Hol fordul át az információtartalma szempontjából jó hozzászólás mégis rossz dologgá. Valószínűnek tartom, hogy ez nincs meg sok esetben a hozzászólóknak. Annyira rossz az átlag kommunikációs színvonal a legtöbb közösségben, hogy rosszra szocializálódik a jó szándékú ember is.

Közben vannak nagyon jó ellenpéldák. A korábbi Gawker-csoporthoz tartozó kinjás oldalak, a Jalopnik, a Jezebel. Az a rendszer, ahogy a jó komment felemelkedik ott, a rossz meg már eleve ki se jut a szemek elé, nem ösztönöz arra, hogy a seggfejségeddel próbálj villogni. És ezeken az oldalakon nagyon sok érdemi, hozzáadott értéket jelentő hozzászólást lehet olvasni. Ez igaz volt a magyar oldalukra, a Cinkre is. Érdemben hozzá tudott tenni az oldalhoz a közösség. Ez bárhol működni tudna, csak nem szabad hagyni, hogy az elején felverje a dudva.

Utólag vissza lehet hozni ezt a digitális Árkádiát, lehet civilizálni egy közösséget?

Nagyon sokat gondolkodtunk még az indexes időmben azon, hogy csinálunk egy jó kommentmotort, úgy éreztük, hogy tudjuk milyen lenne. Aztán a magyar jogi szabályozás és utána a bírói gyakorlat is abba az irányba ment, hogy a felület tulajdonosait terhel(het)i a felelősség a kommentekért. Ezt pedig nem tudja vállalni egy olyan kiadvány, ahol benne van a pakliban, hogy a mindenkori állam seggbe akarja rúgni. Ez pedig az Index-csoportnál az elmúlt húsz évben sokszor, különböző irányokból felmerült. Ez ellehetetlenítette, hogy jó és jól használt kommentplatform legyen az oldalakon.

A Facebook és a YouTube kitermelte a saját megoldásait, de mindkettő olyan mennyiségben önti oda a széles publikumot, amely mellett nem lehet egy jó közösséget kinevelni. Nem véletlen, hogy az oldalak zárt csoportokba terelik a kommentelőiket.

A TC esetében azt érzem, hogy a kommentelők szintjén vannak Totalcar- és Speedzone-villongások. Benne van a levegőben, hogy a törzsolvasók kijárnak ustawkázni, másnap meg sztorizni, hogy ki kivel verekedett.

Értem, hogy mire gondolsz, de remélem, ez nincs így. Szerintem nem magyar sajátosság, hanem sima általános tribalizmus, amit leírsz. Az emberi faj maga működik úgy, hogy szeret vélelmezett értékközösség alapján csoportokra szakadni, amik aztán valami másik csoporttal szemben határozzák meg magukat. Nagyon bízom abban, hogy pont az olyan jellegű területeken, mint az autószeretés, ott ennek nem kell így lennie.

Úgy vagyok vele, hogy nem fogják kevesebben olvasni a Totalcart, mert lettek konkurensei. Akkor fogják kevesebben olvasni a TC-t, ha rossz. Ha van egy másik, ami jó, és a mi szerkesztőségünk szart csinál, akkor kevesebben fognak olvasni. De nem azért, mert azok a rohadék másikok létrejöttek. Ha mindkettő jó, akkor mindkettőt nézni fogják, mert az embereknek elég sok idejük van sajnos internetezni. A TC elképesztő számokat csinál most. Ötmillió videóindításunk volt az elmúlt 28 napban, hárommillió az átlag. És ez azért van, mert össze lett kalapálva jobbra a szerkesztőség, jobb a termelés, erősebb a videó is. Plusz nálunk a videó nem a főtevékenység, a betűket publikáló újság minden nap kitol magából átlagosan egy tucat anyagot, amik között van legalább két sokflekkes vezető cikk. Emellett van csomó hír, érdekvédelem, tanácsadás. Egy-másfél nap alatt egy heti printmagazinnyi anyag készül. És ezek mellett fut még nagyjából 19 éve egy tévéműsor.

Már csak ezért sem fér bele, hogy minden cikk arról szóljon, hogy mennyire jó egy fényesre polírozott tütén át nagy szelepösszenyitással üvöltő szívómotorért lelkesedni. Nincs egymillió ember az országban, akit ez érdekelne. Az anyukám is beeshet a TC-re, mert le szeretné cserélni a 10 éves A Mercijét valami másra.

Viszont ennek a mindenkihez szólásnak nem használt a csicskamédiázás, nem?

Mármint abban az értelemben, hogy a szabad sajtó iránt affinis emberekben olyan vélemény alakult ki a Totalcarról, hogy egy NER-termék? Nagyon nehéz ezzel kapcsolatban mit mondani. Amikor kijött Winkler videója, akkor alákommenteltem egy szívecskét, annál jobban nem tudom megfogalmazni. Ezzel az van, hogy szerintem bizonyos értelemben nagyon bántó és sértő, más értelemben kurvára igaz. Nagyon sokáig lehet magyarázni innen is meg onnan is. 

A következő a helyzet, ha nagyon leegyszerűsítjük: a Totalcar.hu domain alatt semmilyen politikailag meghatározott cikk nem született, nem nehezedett rá tartalmi nyomás, hogy ne szülessen meg valami. Se megírni, se elhallgatni nem kellett semmit a tulajdonos miatt. Én személyesen a szavamat adom azért, hogy amint én ilyen helyzettel találkozom, már mindjárt másnap nem fogok itt dolgozni.

Akkor hiába várják az újságolvasó tömegek, hogy egy jó felülről leküldött Ricsipí-Mercedes-teszt megjelenjen?

Lehet, hogy hiába. Ettől még, hogy ilyen frankó – és fogadjuk el, hogy ilyen fasza srácok vagyunk –, erről nem szoktunk beszélni, nem elvárás, és nem szokott felmerülni a mild-hybrid Suzuki-teszt kapcsán. De ettől még én is megengedem a saját szerzői tevékenységem során, hogy kiderüljön, ha valamiről az jut eszembe, amit a NER valamilyen sötét ügyben csinált, és ebből még nem volt probléma.

Igaz-e ettől, hogy a TC teljesen független? Nyilván abban az értelemben nem igaz, hogy bárki megnézheti a tulajdonosi kört, aki akarja. Ha a név szerinti tulajdonosokat nézzük, akkor Zieglert én húsz éve ismerem, azóta dolgozunk a cégcsoportnál, és ebben a húsz évben sokat töltöttünk egymás mellett a menedzsment dolgozóiként. Eleinte rendkívül kellemetlen karakterű, de nagyon értelmes csávónak tartottam, aki azóta nagyon sokat fejlődött abban az értelemben, hogy sokkal kompromisszumkészebb, meg tud hallgatni másokat, de egyébként egészen kiváló, tök technokrata menedzser, aki nem azért lett az Index-csoport tulajdonosa, hogy meghaljon a sajtószabadságért a barikádon. De nem is azért, hogy csináljon belőle egy elvtelen, Origo-szintű dolgot, mert tudja, hogy abból élt eddig, hogy jó újság volt, ami jól működött és termelt pénzt. Mármint ez az én magánmegfejtésem, nem beszéltünk erről soha.

Van még viszont Vaszily Miklós is.

A Vaszilyt, aki megérkezett mint másik tulaj, szintén ismerem az elmúlt 20 évből, és én nagyon kedveltem a régi Vaszilyt, mielőtt még elment volna az Origóhoz annak idején. 

Befogadhatatlannak és érthetetlennek látom azt, ami mögötte tartalmilag keletkezett. Azok a betűk és műsorok, amik most onnan jönnek, nekem szörnyűek. De az is van, hogy ezt a csávót ismertem régen, és nagyon normális, jó figurának tartottam. Amióta ő is tulajdonosa a cégcsoportnak, én egyetlen board meetingen találkoztam vele, és akkor sem történt semmi. Annyira nem volt izgalmas, hogy el sincs mit mesélnem belőle.

Én úgy tudom, hogy azzal a logikával lett tulajdonos itt, hogy ennek egy jó cégcsoportnak kell lennie, ami a piacról él. Nekem is úgy tűnik értelmesnek, hogy a minőségén keresztül embereket elérni képes kiadványok gazdaságilag is életképesebbek azoknál, amiket az adófizetők és a sakkban tartott piaci szereplők költései működtetnek.

Húsz évem van benne a Totalcar brandben, de úgy fogom eldobni, mint a tüzes vasat, ha vállalhatatlan szar lesz. De amíg nem az, hanem olyan, amilyennek szeretem, addig csimpaszkodom bele, mert nagyon nagy része annak, amit az elmúlt húsz évben csináltam. A cégcsoporti menedzsmentben nagyobb részt azok az emberek ülnek, akiket az elmúlt tíz évből ismerek, és ezek normális emberek, korábban is ők menedzselték a vállalatcsoportot. Azt gondolom, hogy tovább lehet vinni jó kiadványként a lapjainkat. És óriási dilemma, hogy mi a helyes. 

Most a Totalcaron keresztül tudok az én értékeim szerint jó terméket adni a bejáratott csatornán át az embereknek. Közben az is tény, hogy ha ezt profitábilisan csinálom, azzal részben hozzájárulok a NER-hez. Ha viszont elengedem, és karakán hevességgel létrehozok valami újat, azzal magára hagyok sok olyan embert, akinek a jó minőségű tájékoztatás fontos, de a megszokások, az életkoruk, az internetes tapasztaltság hiánya miatt hátramaradnak.

Ezzel nem akarom azt mondani, hogy amit mi csinálunk, az a jó, és amit például a Telex csinál, az a rossz. Nagyon fontosnak tartom, hogy ott létrejött egy ilyen új sajtótermék. Nyomasztó, nehéz látni, hogyan tud a piacról megélni a függetlennek tartott sajtó. És nyilván ez megint egy kurva nehéz kérdés, mert a jobboldali magyar olvasónak a 444 nem független, hanem nagyon pártos kiadvány. A Telexszel kapcsolatban talán eggyel kevésbé vélelmezi ezt. A jobboldali olvasó számára van a NER-sajtó, meg a sorosisták, gondolom.

Ha nem is napilapok, de ott a Magyar Hang, a Válasz Online.

Sok olyan ember van, azt hiszem, a legtöbben ők vannak, akiket ez nem érdekel. Bele vannak fásulva, nem különösképpen izgatja őket. Relatíve erőfeszítés-mentesen elfogyasztgatják, ami eléjük kerül a szokásos csatornákon át. Nem akarom feladni azt, hogy azokon a felületeken, amiket én vagy mi írunk, azt kapják, ami szerintem frankó, korrekt. Sokat gondolkodtam azon, hogy szabad-e maradni itt, szabad-e tovább csinálni. 

Biztos vagyok abban, hogy más volna a helyzet, ha nem szeretném ennyire az egész Totalcar-jelenséget, amibe bizonyos szempontból a Speedzone is beletartozik. Hiszen érted, azok is mi vagyunk. Mutass rá ott egy emberre, aki nem totalcaros. És oké, azóta sok minden történt, emberek dönthettek úgy, hogy szeretnének sajátot építeni, ez teljesen rendben van. Nekem nincs kedvem katapultálni, és nézni, hogy a Totalcar vagy repül tovább a horizont felé, vagy beleáll a földbe. Remélem, hogy nem ad okot a külvilág és a tulajdonos – most mindegy, hogy az utóbbihoz Vaszilyt, Ziegler Gábort, vagy a sor végén Orbán Viktort képzeljük oda –, hogy mégis azt gondoljam, hogy hiába írhatnám, amit gondolok, erre a papírra nem teszem rá a betűimet. Lehet, azoknak van igaza, akik mentek. Tudod, húsz évről beszélünk.

Ha nem is ilyen hosszú idővel, de hasonló cipőben jártam már. Az ember hoz egy döntést, aztán reménykedik.

Nem fogjuk megtudni a jó választ, majd csak egy tíz évvel későbbi visszatekintésből fog kiderülni, hogy mi lett volna az. Van egy olyan része is, azon túl, hogy én sajnálnám a saját beletett éveimet, ha fel kéne állnom, hogy jó érzés lenne majd arra visszagondolni, hogy mi a TC-t megmentettük, konzerváltuk. Nagyon fontos lenne, hogy létezzenek jó kiadványok akkor is, amikor nagyon nem tűnik kedvezőnek a környezet.

Abban a tíz évben, amíg nem a Totalcarnál dolgoztam, hanem az Index kreatív igazgatója voltam, azt is elképesztően szerettem csinálni. Az a munka nem a tartalomról szólt, nem is különösebben a kreativitásról, hanem hozzám tartoztak a technológiai dolgok vagy a kiadvány-redizájnok.

Na, a redizájnok, az még egy kudarcorientált vállalkozás. Nem tudok olyat mondani, amit az élesítés napján ne utáltak volna az olvasók.

Azt én sem gondoltam, hogy amikor a 2014-ben az azóta is élő Indexet útjára bocsátottuk, az hét év múlva is úgy fog kinézni. Kicsit rosszabbul, viseltesebben, és azok az emberek, akik most működtetik, talán még nem érzik, hogy bizonyos kiemelés típust nem annyiszor és nem úgy kell használni. Meg nem is azok a betűk vannak ott feltétlenül, amiket ott szeretnék látni. Ez egy messze vivő dolog, nem dolgozom az Indexnél, nem lenne helyénvaló arról beszélni, hogy azok a betűk mennyire az enyémek, mert nem azok, de régen sem voltak azok. 

Szóval a lényeg, hogy a cégcsoportos internet-igazgatást is nagyon jó volt csinálni. Meg az Indexvideót is, ami az első projekt volt, ami miatt elmentem 2007-ben a Totalcartól. És ahogy azt mondtam, hogy a Speedzone is a Totalcar, úgy bizonyos értelemben az is van, hogy a 444 az akkori, 2011 előtti Index, a Telex az azután épült Index, a 444 videószekciója pedig az egykori Indexvideó. Ezeket láttam közelről, dolgoztam bennük, a közelükben, vagy elkötelezett olvasójuk voltam legalább. Az Indexvideó tartalmának nagyszerűségéhez akkori igazgatóként sem volt közöm, csak annyi, hogy engedtem működni, vigyáztam, hogy a nem túl erős 2007-es, 2008-as, 2009-es vagy 2010-es években ne menjen tönkre, mert ezek nem voltak nyerő évek. Volt fizetésük, tudtak klassz dolgokat csinálni, nagy öröm, hogy most más kiadványnál, de vannak. A maguk idejében ezek a kiválások,szerkesztőség-szakadások kataklizmikus eseményeknek tűntek, ami után viszont mégis vezetett tovább az út minden érintett kiadvány és utóda számára.

Levezető jelleggel az érdekelne, hogy az aláírásod szerint főmunkatárs vagy, illetve elhangzott párszor a majom szó is, mit csinálsz most te?

Már nem én vagyok az ügyvezető, de de facto van még egy kevés ilyen dolgom. Perkó Rudi, az utódom nagyszerű srác, sok-sok éve dolgozott már a Totalcarnál, aztán elment egy multihoz, és amikor visszavettem a lap ügyvezetését 2017-ben, már akkor felmerült, hogy tök jó lenne, ha vissza tudna jönni először lapigazgatónak, aztán idővel majd a helyemre. Csak aztán kellett pár év ezt tényleg összehozni. 

Húsz éve élek azzal, hogy sose mertem kipróbálni, hogy milyen úgy tartalmat csinálni, hogy nem csak éjjel érek rá, vagy másnap, vagy jövő héten, hanem ez a munkám maga. Ha őszinte akarok lenni, azért nem mertem elvállalni, mert egy kicsit félelmetes, és mert Magyarországon az újságírók rosszabbul élnek, mint a menedzserek.

Ebben soha nem kételkedtem!

Anyagi értelemben kifizetődőbb tevékenység elfogadható internetes menedzsernek lenni, és mellette szomorkodni, hogy kevés idő jut írásra és majomkodásra, mint írni és létbizonytalanságban élni.

Van egy ilyen idealizált médiás életpálya, hogy az ember ontja magából a zseniális outputot, amíg fiatal és bohó, és ahogy lenyugszik, elmegy a menedzsment vagy a tanítás irányába. Én a létező pályaívemen a 44. évemben lassan itt a megtelepedős részen kellene tartsak, de mialatt az eddigi évtizedekben – a saját felfogásom szerint önvédelmi okokból – a főállásomban mindig menedzserként lapátoltam vagy internet-feltalálással foglalkoztam, közben állandóan az nyomasztott, hogy mennyivel jobb tartalmat (tévéműsort, cikkeket, videókat) csinálnék, ha nem kellene napi nyolc-tíz órában felületeket és szolgáltatásokat feltalálni vagy szerződéseket kalapálni a valódi fizetésemért. Most ideális esetben lehet pár klassz évem, amikor tudok tartalmilag jó dolgokat csinálni. Vagy amikor kiderül, hogy nem gyáva voltam, hanem nem tudok eleget, nem bírom, és vissza akarok takarodni az Excel-tábláim és az Analytics-grafikonjaim mögé. 

Szerettem volna elérni addig, hogy legyen valaki más, aki ugyanolyan tisztességesen és jó szándékkal csinálja a Totalcart, ahogy én csináltam. És Perkó Rudi remek garancia. Én meg nem az emlékirataimat akarom először megírni majd friss nyugdíjasként.