hero
Borbándi Dániel 2021. november 22. 14:35
A hosszú élet titkát keresi az On the spot
Cseke Eszter és S. Takács András új, 10. évadjukkal platformot is váltottak.

Örök élet, hosszú élet, újjászületés, idők végezetéig tartó ifjúság. Csak néhány azok közül a törekvések és vágyak közül, amelyek a civilizációval, sőt, talán magával az emberiséggel egyidősek. A kora középkor arab csodadoktorain keresztül a gnosztikusokon át egészen a modern őssejtkutatókig mindenki arra kereste a választ, hogy hogyan tudnánk kiterjeszteni a rendelkezésünkre álló időt a földi élet keretein belül vagy éppen azon kívül. A kérdés azonban nemcsak a tudományban és a vallásokban avatott személyeket foglalkoztatja, hanem a 21. századi modern ember mindennapjait is erőteljesen átitatja. Az étkezés és a sport, a testi és lelki egészség nagy ismerői mind azt állítják, birtokában vannak annak a tudásnak, ami megválthatja jegyünket a hosszú, akár 100 évig tartó élethez, útmutatásaik alapján pedig világszerte élik milliók az életüket abban a reményben, hogy vágyuk egyszer majd teljesül. De vajon tényleg van titka a hosszú életnek? És ha igen, annak ismeretében tényleg megéri 100 évig élni? Az On the Spot dokumentumfilmes csapata, Cseke Eszter és S. Takács András legújabb sorozatukkal ezúttal erre keresték a választ.

Nem egy hagyományos dokumentumfilm elé fognak leülni azok, akiknek az érdeklődését felkeltetette ez a téma. A sorozat ugyanis nem bombázza a nézőt irreleváns történelmi és földrajzi tények sokaságával, csakis a film fő témájára fókuszál: Hogyan és miért alakultak ki a Föld különböző részein az úgynevezett „kék zónák”, milyen az élet ezeken a helyeken, és persze: mi lehet az oka annak, hogy feltűnően sokáig élnek itt az emberek? Merthogy ezt jelenti a kék zóna: Egy olyan övezet, ahol a kulturális jellemzők és a természeti adottságok szerencsés együtt állasának köszönhetően az átlagéletkor jóval magasabb, mint a világ bármely más részén. A kék zóna elnevezés egyébként Dr. Gianni Pes professzortól ered, aki még a kilencvenes években elsőként kezdte el vizsgálni ezt a jelenséget - az On the Spot csapatának pedig (utazásaik második helyszínén, Szardínián) történetesen sikerült is megszólaltatni őt. (Az elnevezésnek már kevésbé prózai az oka: a professzor kezében éppen kék filc volt akkor, amikor felrajzolta a világtérképre ezeknek a területeknek a földrajzi helyét).

A film műfaja hagyományos dokumentumfilm helyett inkább egy utazós portréfilm, ami egyben egy tiszteletadás is. Nem magának az életkornak, elsősorban inkább annak az életformának, ami elvezette ezeket az embereket odáig, hogy megéljék akár még a 100. életévüket is, és amely a 21. századi, modern, nagyvárosokban élő tömegtársadalomtól oly távol áll.

Az első kék zóna, ahová Cseke Eszterék ellátogattak, Costa Ricában található, és talán még a többi kék zóna között is kiemelkedőnek mondható, hiszen a zónának csak az a kisebb része, amelyen a forgatás zajlott, körülbelül 35-40 száz év feletti, vagy majdnem százéves embert számlál. A két magyar dokumentumfilmes is utalt rá, mennyire különleges a hely, hiszen elmondták: előfordult, hogy épp egyetlen matuzsálem korú embert sem kerestek, egyszerűen csak „beléjük botlottak”. A csapat costa ricai idegenvezetője, aki szintén régóta foglalkozik a témával, fel is tudta sorolni néhány „titkát” a hosszú életnek: az egészséges táplálkozás, az erős hit, a fizikai munka, a stresszmentes élet, és az erős családi és baráti közösségek. Semmi olyanról nincs szó tehát, amely ne lenne érték a világ bármely pontján. Ars Poetica című versében már József Attila is megírta: „Ehess, ihass, ölelhess, alhass!”. És talán ez az a felfogás, amely a legközelebb áll a filmben bemutatott emberek világnézetéhez. Ugyanakkor az világszerte igencsak eltérő lehet, mit tekintenek az emberek mondjuk családnak és hitnek. Az egyik idős asszony rokona például azt mesélte, hogy unokája születésnapjára már csak a legszűkebb családi kör, körülbelül 40-50 fő látogatott el, míg a 100. születésnapot többszáz ember ünnepelte velük. Ez persze érthető egy olyan családban, ahol a 100 éves asszony unokája maga is dédnagymama! Ugyanígy a vallásossága is különleges ezeknek a népeknek. Nem dogmák és a szertartások fontosak számukra, ők nem Istenfélő, hanem Istent szerető emberek - ám ez a szeretet is sokkal inkább szól más embereknek, az egész világnak, az életnek, mint magának Istennek. Ők úgy jó emberek, hogy nem tesznek különösebb erőfeszítést arra, hogy jó emberek legyenek. És talán pont ez a titkuk.

A film készítői ugyan mindenkitől megkérdezték, mit tartanak hosszú életük okának, nem fogadták el a válaszokat abszolút, csupán részigazságként. Costa Ricában a víz különleges kálcium- és magnéziumtartalma, Szardínián a levegő kimagasló tisztasága is hozzájárulhatott ehhez, amit éppúgy bemutattak a filmben, mint a hosszú élet okát kereső tudományos kutatásokat. Jó volt látni, hogy a készítők nem próbálták meg a filmben romantizálni a hosszú életet és az idős kort. Sokan elmondták, hogy szeretnének még élni pár évet, de volt olyan is, aki már nehezen bírta. Láttuk azt, aki már nehezen mozog, aki nehezen képes beszélni, aki már alig lát vagy hall, és azt, aki szenved attól, hogy többé már nem képes az aktív munkára, közösségének segítésére. 

A filmet egyáltalán nem narrálták túl, a készítők kiváló esztétikai érzékről tettek tanúbizonyságot, hiszen remekül éreztek rá arra, mikor kell tényeket ismertetni, mikor kell csodálatos vágóképekkel és autentikus zenével bemutatni a táj hangulatát, és mikor kell átadni a szót a helyi embereknek, akikről ez a film valóban szól. Hiszen az emberek és a táj magukért beszélnek. Érdekes lett volna fiatalabbakat is megszólítani, megkérdezni őket, érzik, tapasztalják-e, hogy több esélyük van itt hosszú életet élni, mint máshol. Bemutatni a betelepülőket, akik nem ott születtek, de talán pont egy hosszabb élet reményében érkeztek oda, érdeklődni, hogy bevált-e nekik ez az életforma, és miről kellett lemondaniuk érte. Feltenni azt a kérdést, hogy vajon meddig marad kék a kék zóna. Vajon ez az életmód, és így a hosszú élet tendenciája is fennmarad, vagy a modernizáció előbb-utóbb utat tör magának? 

Önmagában élmény olyan személyeket látni beszélni, akik két világháborút, egy holdraszállást, tucatnyi olimpiát és számos politikai rendszert éltek meg és éltek túl – a hosszú életről azonban többé-kevésbé mindannyian ugyanazt gondolják. Ez rövid távon erősít egy narratívát, miszerint bizonyos dolgok igenis a hosszú élet titkai, hosszú távon azonban talán kicsit repetitívvá válnak. De lehet, hogy telhetetlen vagyok, és azok, amiket hiányolok, valójában már egy másik, hasonlóan nagyszerű dokumentumfilm témái lesznek.

Az On the Spot legújabb dokumentumfilmje, a „Hosszú élet titkai” egyébként olyan szempontból is újdonság, hogy 3 éves Spektrum TV-s, majd 7 éves közmédiás szereplés után a műsor először a Telekom saját streaming szolgáltatójának kínálatában, a Telekom TV GO-n debütál. Az alkotók négyrészes sorozatot terveznek, ebből kettő már elérhető, a másik kettő várhatóan tavasszal érkezik, most forog a görögországi epizód. A témához kapcsolódva az On the spot csapat két könyvet is megjelentetett idén ősszel.