Nincs hatásköre, ezért nem is indít reklámetikai vizsgálatot a Magyar Reklámszövetség (MRSZ), amely így nem lép fel a jelenleg is zajló, a „brüsszeli szankciók” elleni nemzeti konzultációt népszerűsítő hirdetések ellen – olvasható a Hvg-hu-n.
Ezek azok a többek által kritizált kreatívanyagok, amelyek a levegőből aláhulló bomba képével erősítik a kampány üzenetét: „A brüsszeli szankciók tönkretesznek minket”.
A Momentum először október 17-én tett panaszt a Facebookon politikai hirdetésként megjelenő reklámok miatt, akkor az MRSZ azzal utasította el a pártot, hogy politikai reklámot nem is vizsgálhatnak a Reklámetikai Kódex szerint.
Ezután a kormány társadalmi célú hirdetésként jelentette meg a nyomtatott sajtóban a „bombás” reklámot, és a kódex szerint a reklámszövetség ilyen típusú reklámnál már indíthatna vizsgálatot. A Momentum pártelnöke erre felhívta a szervezet figyelmét. Erre az MRSZ azt a választ küldte el a pártnak, hogy attól, hogy a kormány társadalmi célú hirdetésnek állítja be a bombás reklámot, az még politikai hirdetés, így nem tudnak vele mit kezdeni. Ahogy írták: “a Kódex alkalmazásában nem tekinthető olyan társadalmi célú reklámnak sem a politikai reklám, amelyet a Kódex szabályozna.”
Fülöp Szilvia, a szervezet főtitkára szerint valójában teljesen mindegy, minek minősíti a reklámszövetség a hirdetést, és indít-e reklámetikai vizsgálatot, mert ha indítana, és esetleg még el is ítélné végül a bombás hirdetéseket, a kormány ezt nyugodtan figyelmen kívül hagyhatná. Ugyanis az MRSZ állásfoglalásainak nincs jogi következménye. Állásfoglalásaik csak azon 22 szervezetre és azok tagságára vonatkoztathatók, amelyek önként alávetik magukat az etikai kódexnek – a kormány pedig, mint végrehajtó hatalmi szerv, nincs köztük.

