A Magyar Televízió (MTV) ügyvezető alelnöke, Medveczky Balázs beszámolója szerint az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) vezetői megértést mutattak az MTV finanszírozási problémái iránt, a közszolgálati tévé pedig már a tartozása egy része fejében átutalt 75 ezer eurót a szervezetnek.
Fehér Zsuzsa, az MTV kuratóriumi elnökségének egyik szocialista delegáltja az MTI-vel közölte: a beszámoló szerint a köztévé egyúttal vállalta, hogy a továbbiakban havi részletfizetéssel egyenlíti ki a tagdíjhátralékát. Hozzátette: az alelnök beszámolt arról, hogy a futball-vb kapcsán is megértést tanúsított az EBU, de ebben az ügyben még tárgyalásokat folytatnak a jogdíjakról.
Mint korábban az MTV bejelentette, amennyiben nem tudják rendezni tartozásukat, előfordulhat, hogy az EBU minden szolgáltatást leállít, beleértve a hírcsere-szolgáltatását, valamint elveheti az általa értékesített sportesemények közvetítési jogát. Legvégső esetben pedig ki is zárhatja a köztelevíziót a világ legnagyobb médiaszövetségéből.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Az EBU megérti az MTV problémáit
Húszmillió forintnyi eurót már átutalt tartozásai rendezésére az MTV az EBU-nak. A továbbiakban havonta törlesztenek.
