Több hagyománnyal is szakít a MAKSZ az Arany Penge reklámverseny kapcsán: például az idén nem lesznek külön ATL- és BTL- kategóriák. A szervezők azokra a változásokra reagáltak ezzel, hogy mára a kommunikációs szakterületek határai elmosódtak, tehát az ügynökségek gyakorlatilag azonos terepen versenyeznek.
A MAKSZ nemcsak a vonal szerinti elkülönítést szüntette meg, hanem néhány kategóriát is, igaz, újakat is létrehozott. Míg korábban például plakát/poszter, sajtóhirdetés és film kategória volt, addig idén filmes, sajtó és kültéri megoldások kategóriában lehet nevezni.
„A hagyományos megoldások, például sajtóreklám, plakát mellett egyre fontosabbak a kreatív felületek, amelyek gyakorlatilag ugyanazon fogyasztók figyelméért harcolnak egy adott környezetben. Ezért nem konkrét reklámmegjelenéseket kell kategóriának tekinteni, hanem azt a teret, amelyben számtalan megoldást alkalmazhatnak a hirdetők és ügynökségek" – mondta Simon Zsolt, a MAKSZ elnöke. Így például sajtóhirdetések mellett más sajtó megoldásokat is, plakátok mellett pedig egyéb köztéri megoldásokat is lehet majd nevezni azonos kategóriában, és ezért értelmét veszti például a kreatív médiahasználat kategória.

A régi kategóriák közül marad a direktmarketing, a rendezvény, a sales promotion, de újként lép be a beltéri-, valamint a vásárláshelyi megoldások.
Az újítás szellemében a reklám szó elhagyásával változott a verseny neve is, amely Arany Penge Kreatív Fesztivál néven fut tovább. Mint arról korábban beszámoltunk, idén új logót kap a verseny, az emblémákat pályázat útján a Lowe GGK készíti el.
A kilencedik Arany Penge zsűrijének elnöke Tordai Péter, a Leo Burnett kreatívigazgatója lesz. A kiírók április 18-ig várják a nevezéseket.
A tavalyi fesztiválon a Leo Burnett csapata vehette át a legsikeresebb ügynökségnek járó Arany-Gordiusz díjat, ez a cég kétszer annyi pontot szerzett akkor, mint a pontlista második helyén álló DDB. 2007-ben hat aranyat, 21 ezüstöt, és 19 Bronz Pengét osztottak ki.
