hero
Bicsérdi-Fülöp Ádám 2021. szeptember 28. 09:59
Annyira ellehetetlenítik az Elk*rtukot, hogy már lehet rá jegyet venni
A Corvint üzemeltető Budapest Film közleményben reagált Kálomista Gábor vádjaira.

Múlt héten vádolta meg a nyilvánosság előtt Kálomista Gábor a hazai mozik üzemeltetőit azzal, hogy az őszödi beszéd körüli eseményeket feldolgozó Elk*rtuk című filmet politikai okokból kevés helyen és rossz időpontokban vetítik majd. A filmet gyártóként és forgalmazóként is kézben tartó Megafilm tulajdonosa, egyben az Elk*rtuk producere azt nyilatkozta az Indexnek a moziüzemeltetőkre utalva, hogy:

“Megöltek egy mozit. Ez óriási szégyen. Cenzort játszanak, visszaélnek a hatalmukkal.”

Kálomista arra alapozva mondta ezt, hogy a Budapesten hat mozit üzemeltető Budapest Film a premier hetében a Corvinban, naponta egy időpontban adja le a filmet. Liszka Tamás, a Budapest Film vezérigazgatója  a vádakra reagálva akkor azzal érvelt, hogy mivel nem látták a teljes filmet (csak annak sillabusza és trailere jutott el hozzájuk), ezért az Elk*rtukot közönségfilmnek titulálták, aminek a helye a Budapest Film hálózatában a Corvin moziban van.

Liszka Tamás a mozihálózat döntését újabb közleményben erősítette meg, amelyben azt írja:

"A gyártó a nyilvánosságban - a moziszakmában példátlan módon - azzal vádolta meg a mozihálózatot, hogy politikai utasításra, szándékosan hátrányos helyzetbe akarná hozni a filmet. Ezt a leghatározottabban visszautasítottuk.

Az "Elk*rtuk" október 22-től induló vetítéseire a mai naptól megnyitottuk a jegyelővételt. Készen állunk rá, hogy amennyiben az előzetes érdeklődés indokolttá teszi, akár már a premier hetére is további előadások elővételét hirdessük meg."

A másik nagy hazai mozilánc, a Cinema City egyelőre nem jelentette be, hogy műsorára tűzi-e a filmet.