Fekete Attila, „Swarc”: „Sosem akartam napilapos lenni!”

Emlékszel még az első Blikkes munkanapra?

Igen, de sokkal élénkebben él bennem, hogyan is kezdődött az én közös történetem a Blikk-kel: Tőke Péter, akivel a Reformnál is együtt dolgoztam, szólt, hogy lesz egy új lap, de többet nem árult el, érdekel-e? Egy belvárosi lakásba kellett menni, ott mondták el, hogy indul egy új lap, kellenék. Az volt az „alakuló gyűlés.” Sosem akartam napilapos lenni: heti-, vagy havilapban gondolkodtam. Ám ’94 január másodikán mégis ott voltam. Aztán itt ragadtam: a színes újságnál, ami nap mint nap új kihívást jelentett és jelent ma is. Ahol rögtön látom a munkám eredményét: másnap kézbe veszem az újságot, megnézhetem, mit „műveltünk”.

Azóta 25 év telt el.

Bizony! Akkor még papíron terveztünk, aztán a nyomdában elkészítették, amit megálmodtunk. Mi itt találkoztunk először számítógéppel, tördelőprogrammal: emlékszem, az Esti Hírlaptól jött két kollegina, ők mutatták meg, mit, hogyan kell csinálni. Együtt fejlődtünk a lappal. Igazi nagy család volt a Blikk!

Ha azt mondom, emlékezetes címlapok, mi villan be?

Diana halála. Nem csak a címlap, hanem a nagy méretben kinyomtatott plakátok! Aznap éjjel az egész várost teleraktuk velük: magunk kerestük a nyomdát, amelyik elvállalta nagy hirtelen a nyomást. Aztán persze ott volt 9/11 - azt nem csak mi, napilaposok, de senki nem felejtheti el.

Mennyi mindent megéltél itt! A hetedik főszerkesztőt „fogyasztod”.

Bizony! Mindegyikükkel jó a kapcsolatom, sokat tanultam tőlük. Én még bírom! (nevet) Két komoly ráncfelvarráson vagyunk túl. Na nem én! Amikor teljesen megújult a Blikk. Az elsőnél napokon át hajnalig rajzoltam, nyomtattam, ragasztgattam. Aztán jött a taxi a Róbert Károly körúti szerkesztőséghez, Max Frei, a kiadó akkor svájci vezérigazgatója küldte a kaját az Astoriából, hogy egyek is valamit.

Hogyan változott a bulvárlapok tördelése az elmúlt 25 évben és hogyan hatott erre az internet?

Az alapelemek nem igazán változtak, de az előbb említetteken kívül időről időre végzünk a Blikken kisebb ráncfelvarrásokat is: változhat a címek betűtípusa, új elemek kerülhetnek be illetve ki a vezető anyagoknál (idézet kiemelve a szövegből, a keretes anyag stílusa), eltűnhet, de akár visszatérhet újra bizonyos eleme a lapnak. A lap indulásakor mindig volt kommentár a 2. oldalon, ezt néhány éve elhagytuk, most újra elővettük. Kezdetben tömbös tördelése volt a lapnak, ma már belefér a zászlós forma is. De a print esetében nem túl jelentős az internet hatása.

Mennyire kutatjátok rendszeresen az olvasók figyelmének működését? Átalakítjátok-e ez alapján a lapot?

Korábban végeztünk szemkamerás vizsgálatot, ami a várt eredményt hozta, ezért nem kellett átalakítanunk a lapot. Beigazolódott, amit addig is tudtunk: a címet, a képet, a leadet, a képaláírást nézik meg először az olvasók, ebben a sorrendben, végül a cikket magát.

Mik a legfrissebb trendek?

A bulvár műfajban nehéz trendről beszélni, hiszen ha megnézzük a nagy bulvárlapokat, azt láthatjuk, hogy a már említett ráncfelvarrásokon túl ugyanazzal a tipográfiával dolgoznak, mint évekkel ezelőtt. Harsány színek, nagy fokozatú címbetűk, sok negatív formai elem, körbevágott képek. Természetesen a bulvár használja az infografikát, mert azzal is plusz információhoz juttatjuk az olvasót: elmagyarázunk egy balesetet, ábrázolunk egy műtéti eljárást, vagy éppen bemutatjuk a Space-X útját a kilövéstől a földre visszatérésig, kis térképekkel segítjük az olvasót egy történet földrajzi elhelyezésében. Úgy gondolom, itthon a Blikk ebben élen jár.

Mekkora a grafikus csapat?

Egy fő és egy gyakornok.

Úgy tudjuk a korábban említett élményeken túl még valamit kaptál a Blikktől.

Igen, elmondhatom: itt ismerkedtem meg Mónival, a feleségemmel, aki az akkori főszerkesztő, Tőke Péter titkárnője volt. Őt is a Blikknek köszönhetem.

Grnák László „Gromi”: „A fotós a ló, az újságíró a zsoké”

Hogy csinálod, hogy mindenki szeret veled dolgozni?

Arra tanított az élet, a napilapos 25 év, hogy az újságcsinálás csapatmunka: nem te értesz hozzá, nem én, hanem mi ketten, együtt. Úgy is mondhatnám, hogy a fotós a ló, az újságíró a zsoké: mindig változik, hogy ki ül a nyeregben, de mindenkivel jól kell együtt dolgozni, hogy jó legyen az eredmény, azaz a cikk!

Negyed évszázad alatt óriásit változott a technika, amivel dolgoztok és ahogyan készül a Blikk.

Hajjaj! Amióta elkezdtem, már a 6.-7. generációnál tartunk. Anno a magas nyomású újságnál még analóg géppel dolgoztam, aztán jött a digitális technika, ma pedig már a helyszínről azonnal, a gépről küldöm be az anyagot. Itt nem lehet leereszteni, megöregedni: a folyamatos fejlődés fiatalon tart.

Hány fotós dolgozik most a lapnál?

Jelenleg hat fotósból áll a csapat.

Mik voltak a legemlékezetesebb fotós munkáid, feladataid?

Az egyik éppen most is zajlik, amikor válaszolok nektek. Negyedik órája ülök a Fő utca előtt és várom az Isis terroristát.

Az internet, mobilok mennyire teszi még szükségessé a fotós csapatokat?

A telefonnal lehet telefonálni, de dokumentatív kép készítésén kívül másra nem alkalmas.

Két gyereked és négy unokád van. Viszont nem egy családbarát „állás” a fotóriporteré.

Az én gyerekeimről kábé 12 éves korukig csak alvós, pizsamás képek vannak. Egy-egy riport után mindig maradt 2-3 kocka. Mert csak akkor tudtam őket fotózni, amikor hajnalban hazaértem.