Az Instagramon azt írtad beharangozónak, hogy „a világ leglassabb rajzolójának kiállításmegnyitója lesz”. Te lennél a világ leglassabb rajzolója?

Megrendelésre tényleg lassan rajzolok, magamnak sokkal gyorsabban. A munkám az, hogy gyerekkönyveket illusztrálok, egy könyv olyan egy-másfél hónapos folyamat. Ez nekem elég hosszú idő, és ezalatt mindig van egy holtpont, amin nagyon nehezen lendülök át. Ráadásul ebben a fázisban máshogy látom a már elkészült rajzokat, és ahelyett, hogy pikk-pakk befejezném, elkezdek szőrözni azokkal, amik már réges-rég készen voltak. Aki már rajzoltatott velem, az tudja, hogy valóban lassan dolgozom. Az a szerencsém, hogy általában elégedettek velem.

Te is elégedett szoktál lenni?

Nem igazán. Mivel az elmúlt években folyamatosan gyerekkönyveket illusztráltam, azt vettem észre, hogy ez a munka ugyanúgy bedarál, mint bármilyen másik. Az Instára készülő rajzok viszont kikapcsolnak, ha nem csinálnám, akkor szerintem kiégnék az illusztrálásban. Úgyhogy bár a könyves rajzaimmal nem mindig vagyok elégedett, ezekkel többé-kevésbé igen.

Azért gyerekkönyveket illusztrálsz, mert ma erre van lehetőség a piacon?

Nem az volt az álmom, hogy gyerekkönyveket illusztráljak, ebbe 2015-ben csöppentem bele. Korábban húsz évig tervezőgrafikával foglalkoztam, webdesign, arculatok, ilyesmi, és ez alatt az idő alatt nem rajzoltam, maximum firkáltam a meetingeken. A vége már nagyon gyötrelmes volt, szerintem húsz évig semmit nem lehet ép ésszel csinálni. Sok év kihagyás után kezdtem el újra rajzolni, és akkoriban jött ez a lehetőség. Az illusztrátorok közül nagyon sokan gyerekkönyvekből élnek. 

Felnőtteknek szóló könyvekre nincs felkérés? 

Nagyon kevés. Érthető, hiszen a könyvkiadás viszonylag drága műfaj, és a kiadók fogják a pénzt. De ettől függetlenül, ha például fiatal kortárs író lennék, akkor egyszer-egyszer megkérném a kiadót, hogy csináljunk illusztrált könyvet. Azért vannak erre jó példák. 

Mikor kezdted a társadalmi-közéleti rajzokat? 

A Covid alatt volt egy időszak, amikor nagyon korán keltem, és – mondjuk így – bemelegítő rajzokat csináltam munka előtt. Ezek a reggeli rajzok reflexiók is voltak az adott helyzetre, mert azért ott voltak helyzetek dúsan. Így kezdődött, aztán kialakult, hogy ezeket nagyon gyorsan kirajzolom magamból. Nyilván magával az ötlettel és a szöveges részével többet molyolok. Először megvan a gondolat, ami jöhet a hírekből, de sokszor van olyan téma, ami eleve nagyon pörög. Az pedig adja magát, hogy az állandó karaktereim közül kiket választok hozzá. Az Így neveld a depressziód sorozat pedig azért alakult ki, mert elég sok terápia van mögöttem, meg alapvetően depressziós figura vagyok, tehát jól ismerem a helyzetet. Egy adott ponton felmentem az Instára, és láttam ezt a borzasztó sok okos önsegítő embert, akik adják a hülye tanácsokat a képekre írt idézetekkel. A rajzokkal először ebből próbáltam viccet csinálni. 

A képeket rögtön az Instára teszed fel?

Most már kifejezetten oda rajzolok. Nem gondoltam, hogy ekkora fogadókészség lesz rá, de viszonylag hamar elkezdett organikusan nőni a közösség, és számomra most már létszükséglet, hogy ezt csináljam. Nyilván ez egyfajta ventilálás is. 54 éves vagyok, és érzem, hogy egészen más témák foglalkoztatnak – minőségben, mennyiségben és amplitúdóban is –, mint korábban. Régen nem feszítettek ennyire dolgok. Tök jó, hogy ezeket kirajzolhatom magamból. 

Nyilván sokat hozzáad a grafika, de a szövegeid szinte önállóan is megállnak.

Örülök, ha ezt mondod, mert a szövegekkel szinte többet dolgozom, mint a rajzzal. Az Instán nagyon fontos, hogy a nézőt azonnal érje valamilyen impulzus. Ahol ez nincs – például a lapozós grafikáknál –, az nem is megy annyira. Nagyon ki kellett dolgozni, hogy a szövegek is egyből átjöjjenek, mert van, aki kevésbé vizuális, őt inkább a szöveg fogja meg. De mégiscsak illusztrátor vagyok, úgyhogy rajzolok hozzá valamit.

Eszébe jut az embernek, hogy milyen komoly elődök voltak ebben a műfajban. Rád ki vagy mi hatott?

Én a Ludas Matyi magazin karikatúráin, Dargay rajzfilmjein és Reich Károly meg Szecskó Tamás könyvillusztrációin nőttem fel. Szerintem ezekből mixelek mindent a karaktereimben. Mindig bírtam a külföldi webcomicsokat is, vannak páran, akik nagyon megfogtak – főleg a témáik, viszont a kortárs hazai karikatúrát nem követem, nehogy beragadjon valamelyik poén, amit aztán később már a sajátomnak érzek... ettől mindig félek. 

Milyen ütemben fejlődött az Insta-közönséged?

A Covid után Budapestről a Mátrába költöztünk, igazából akkor indult be. Dorogi vagyok, de 19 évesen már Budapesten éltem, és valahogy 50 körül jöttem rá, mennyire nem érzem jól magam itt, nekem már nagyon-nagyon zsong ez a város. Amikor elmentünk vidékre, akkor fizikálisan is, fejben is kiszakadtam ebből az egészből – azt hiszem, igazából ez indította be az agyamat ezekre a gondolatokra. Először a Facebookra kezdtem kitenni a rajzokat, de mivel a Facebook az ismerősök bázisára épít, zavart, hogy olyanok lájkolják, akikkel évek óta nincs is kapcsolatom. Úgyhogy elkezdtem építeni az Instát, és nagy könnyebbség volt, hogy csupán a rajzokon keresztül kapcsolódni tudok olyan emberekkel, akikkel amúgy semmilyen nexusom nem volt még. Az Insta-közönség aztán impulzusszerűen növekedett, voltak olyan kulcsrajzok, amik nagyon sok követőt hoztak. 

Például melyik?

Néhány hónapja rengeteg probléma volt a vonatokkal, miközben a MÁV folyamatosan azt kommunikálta, hogy minden rendben van. Erre született meg januárban a Legyen öröm a késés! rajzom, ez egy plasztikkártyát ábrázol, amin a késések után járó pontokat lehet gyűjteni és ajándékokra váltani. Ez óriásit ment, nagyjából nyolcezren lájkolták. Akkor hirtelen nagyon sok követőm lett, és utána organikusan nőtt a bázis. Én is meglepődöm néha, hogy mennyire jó az elérésem, mert ez nem csak rajtam múlik, hanem az algoritmuson meg a közösségen is. Van egy 300-400-as bázis, akik tényleg minden posztomat követik, és ez szerintem elég sok.

Azokat nevezed kulcsrajzoknak, amik valamiért nagyon betalálnak? Mondjuk azért, mert ott van a levegőben a téma?

Igen, ami sokakat érint, az nagyot megy. A hatezer lájkhoz százezres elérés kell. A MÁV-os rajz úgy tudott eljutni ennyi emberhez, hogy organikusan nagyon sokan megosztották, gondolom, főleg olyanok, akik már szívtak a MÁV-on azzal, hogy nem tudtak bejutni a munkahelyükre vagy az iskolába.

Mit tudsz a követőidről? 

Személyesen nem ismerem őket, de mivel az instagramozók egyre több mindent megosztanak magukról, érintőlegesen jó néhány dolgot tudok róluk. Most a kiállításmegnyitón viszont sokukkal személyesen is találkoztam.

Jó volt fizikai valójukban, kinyomtatva látni a rajzaidat a kiállításon? Most online műveled, de ez a műfaj nagyon szereti a papírt.

Persze, nekem is vannak például francia karikatúraköteteim. Létezik ez a műfaj, itthon kevésbé, de én mindenképp szeretném ezeket könyvbe is beletenni. A naptárakból láttam, hogy van erre igény: az Így neveld a depressziód sorozatból 2024-ben és 2025-ben is jelent meg naptár, a másodikból már kétszer annyi fogyott. A következőt a Szappan és Tubus karakterekkel szeretném megcsinálni. Úgyhogy vannak terveim a nyomtatásra.

Vannak olyan karakterek, akiket az idők során elengedtél?

Még nem nagyon, inkább folyamatosan szaporodnak. Akit már többször rajzoltam, az mindig jó alany arra, hogy újabb dolog történjen vele, és nem mindegy, hogy milyen témát éppen ki mond el. A Szomszédoknál például először csak a karikatúrákat akartam lerajzolni, aztán rájöttem, hogy ők a sorozatban állandóan okoskodtak, akkor okoskodjanak most is. Összefüggő rajzokon, mini képregényeken is gondolkodom, amikor több rajzból áll össze a sztori. Az első képkocka csak behúz, hogy menjünk tovább, nézzük meg a folytatást. 

Szoktál röhögni a saját rajzaidon?

Nagyon. Szeretem a saját vicceimet. A feleségem is szereti, neki meg szoktam mutatni a kész rajzokat. Azt, ami most körülvesz minket, szerintem máshogy nem lehet feldolgozni, se ép ésszel, se filozófiával. Erre már a terápia is kevés. Már többet végigcsináltam, de most úgy képzelem, hogy ha elmegyek egy pszichológushoz, akkor már csak röhögünk a dolgokon, mert mi mást lehet csinálni?

Röviddel a kiállításmegnyitó előtt a legtöbb rajzod eltűnt az Instáról. Mit lett velük? 

Archiváltam őket. Ez előfordult már máskor is, csak nem vették észre. Most majd visszarakom, mert sokan kérték.

El akartál tűnni egy kicsit? 

Április környékén szokott lenni egy kiborulásom. Most is volt. Gyerekkoromtól alapélményem, hogy nincs semminek semmi értelme, és ez néha iszonyatosan felerősödik. Meg ezek legtöbbször napi eseményekre reflektáló rajzok, és nekem egy idő után elavulnak. De ezt ki is írtam magamból az Instán. Az emberek visszajelzései pedig nagyon sokat segítettek: eltávolítottak a saját örvényemtől, és ezt mindenkinek köszönöm.