Becsült olvasási idő: 1 perc
A SAP Cloud-szolgáltatót vásárolt

Az SAP amerikai központjának szombati bejelentése szerint 3,4 milliárd dollárnyi készpénzért megvásárolja a SuccessFactors nevű  felhő alapú humánerőforrás-menedzsment szolgáltatót.

Az SAP vezetősége kijelentette, hogy a felvásárlással a cég jelentős lépést tesz a felhő alapú alkalmazások felé. A vásárlási folyamat, amit egyébként még a különböző hatóságoknak is jóvá kell hagynia, várhatóan 2012 első negyedévében érhet véghez. A tranzakció során az SAP részvényenként körülbelül 40 dollárt fizet, 52 százalékkal többet a SucessFactors részvények december 2-i tőzsdei záróáránál - írja a Computerworld.

Lars Dalgaard, a SuccessFactors alapítója és vezetője a felvásárlás után is helyén marad, csak az SAP-n belül találják meg neki a helyét, mint az új üzletág vezetője. A felvásárolt vállalatnál körülbelül 1450 alkalmazott dolgozik. A SuccessFactors továbbra is megőrzi függetlenségét, az az SAP tulajdonában álló leányvállalatként, de önálló jogi entitásként működik majd.

Dalgaard egy telefonos konferenciahívás során arról nyilatkozott, hogy az SAP-nál nagyon hasonlóan gondolkodnak a cloud jövőjét illetően, és egyeznek a vízióik a tekintetben, hogy milyen nagy lehetőségek vannak ebben a jövőre nézve. "Az elmúlt tíz évben hihetetlen utat tettünk meg ezen a téren, de ez még csak a kezdete annak, ami most következik" - tette hozzá.

A SuccessFactors egyébként óriási fizetős felhő alapú ügyfélkörrel rendelkezik, több mint 15 millióan használják HCM (human capital management) megoldásaikat a világ 168 országából a náluk lévő 3500 ügyfélen keresztül.