Becsült olvasási idő: 1 perc
A Ringier megvált két újságjától
A Ringier Romania eladta két újságját: az Evenimentul Zilei napilapot és a Capital című gazdasági hetilapot.

A svájci kiadó közleménye szerint az ügylet révén hatékonyabbá teszi romániai portfólióját, s ezentúl az elektronikus média fejlesztésére összpontosít, továbbá a Libertatea című bulvárlapra és az Unica című, nőknek szóló kiadványra. A tranzakció árát a felek nem hozták nyilvánosságra.

A Ringier Romania bejelentette azt is, hogy a vállalat szintjén elbocsátások is lesznek a kiadások csökkentése érdekében. A közlemény nem tartalmaz részleteket a leépítések méretéről. 

A kiadó "aranytojást tojó tyúkja" évek óta a Libertatea, amely Romániában abszolút piacvezetőnek számít. A legfrissebb médiafogyasztási felmérések szerint a Libertateának naponta 1 millió 429 ezer olvasója van, őt követik a Click és a Cancan bulvárlapok 1 millió 55 ezer, illetve 958 ezer olvasóval.

Az Evenimentul Zilei ebben a rangsorban a nyolcadik napi 524 ezer olvasóval, az országos közéleti napilapok rangsorában azonban a harmadik helyen áll. Az Evenimentul Zileit a tekintélyes országos lapok közül csak az Adevarul és a Jurnalul National előzi meg, ez utóbbi piacvezető, naponta közel 700 ezren olvassák.

A tranzakció nyomán az Evenimentul Zilei és a Capital Bobby Paunescu román üzletember tulajdonába kerül, aki egy terjeszkedő kiadó tulajdonosa. A vállalkozás büszkesége a B1 televízió, amely a tavalyi romániai elnökválasztáson nyíltan felvállalta Traian Basescu újraválasztott államfő támogatását. Az Evenimentul Zilei is többnyire olyan publicistáknak ad teret, akik Basescut támogatják, a lap azonban kiegyensúlyozottságának köszönhetően az egyik legtekintélyesebb romániai napilapnak számít.