Nem is gondolnánk, de a szabályok közé szorított labdarúgás igénye közel százötven éves. A modernkori labdarúgás szabályait ugyanis már az 1870-as évektől kezdve számon tartották, ekkor állítottak először bírót a meccs levezetésére, és ekkor kezdték el használni az éles hangot adó parafagolyós sípot. Ezt aztán bő száz évvel később cserélték le egy új típusra, amelyet Ron Foxcroft kanadai kosárlabdabíró talált fel, és amelyből kihagyta a meccs közepére a nyáltól benedvesedő parafagolyót. A Fox40 nevű sípot ma is világszerte használja a parti őrség, a rendőrség és NATO-katonák is. A sportág szabályainak követendő alapját pedig a labdarúgás független szabályalkotó testületének (IFAB) 1938-ban lefektetett szabályzata jelentette, majd az 1997-ben kiadott módosított szabálykönyv, amelyhez képest a mai gyakorlat szinte alig változott. Megjelentek viszont a szabályok egyre pontosabb betartását segítő technikai újítások. 

Parafagolyós síptól a gólkameráig

A klasszikus szabálymódosításokkal általában a világ- vagy Európa-bajnokságokon találkozhattunk, és bevezetésüket többnyire hosszú évek rossz tapasztalatai indokolták. A harmincas években festettek először félkörívet a 16-os vonal elé, ekkor kezdték el számozni a mezeket, és a kapusokat is ekkoriban állították büntetőrúgásnál a gólvonalhoz. Az 1954-es svájci világbajnoksághoz fűződik az első játékos csere – igaz ez csak sérülés esetén volt engedélyezve – míg az 1970-es mexikói vébén már taktikai okból is lehetett játékost cserélni. 

Miközben a múlt század közepe után a játék egyre gyorsabb és a tét is egyre nagyobb lett, úgy kezdett eluralkodni a sportszerűtlenség is. Az 1962-es vébé sérülésstatisztikája jól mutatja a nyolcvanas évekig is jellemző durva játékstílust: egy orrtörés, két lábtörés és hat bordatörés volt az összecsapások eredménye. Ezért a kilencvenes években főleg a játékosok testi épségét és a játék tisztaságát védő szabályokat hoztak. Ekkortól járt piros lap az ellenfelet veszélyeztető hátulról történő becsúszásért, és ekkor fogadta el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, a FIFA az utólagos, videó alapú ítélkezést is.   

Az amerikai vb azonban nemcsak sportszerűséget védő, de taktikai újdonságokat is hozott a játékba: innentől kezdve lehetett két mezõnyjátékost és kapust is cserélni, a meccs gyorsítására pedig elrendelték a játékosok pályán kívüli ápolását. Ekkor kaptak a játékvezetők két asszisztensük mellé egy harmadikat, aki felelt az adminisztrációért vagy sérülés esetén pótolta a játékvezetőt. A 2002-es vébén a hosszabbításban a meccset azonnal eldöntő aranygól-szabályt felváltotta az ezüstgól, amely azt jelentette, hogy a hosszabbításnak azt a félidejét, amiben esett a gól, végig kell játszani. Két évre rá mindkettőt kivezették, majd elrendelték a kétszer 15 perces hosszabbítási idő végigjátszását. 

A 2006-os németországi vb-n a játék széttördelésének megakadályozása céljából az időhúzást is sárgalappal díjazták, majd a 2012-es Európa Bajnokságon megjelentek a gólbírók, akik a 16-os területét felügyelték. Ekkorra bővült hétfősre a játékvezetői csapat, míg az idei vb-n újra csak négyfős bírói team koordinálja a meccset, köszönhetően a kamerás gólvonal-technológiának. Ezen a vb-n használják először a két perc után a pályáról eltűnő habsprayt is, amellyel a bíró szabadrúgás esetén a labda és a védekező sorfal  vonalát rajzolja fel, így megakadályozva a játékosok kényszeres előre araszolgatását. 

Milliókért tűrik a kritikát

A bírók minden tornán meghívás alapján vesznek részt, ugyanis nemcsak a játékosokat, de a bírókat is rangsorolják teljesítményük alapján. A labdarúgás nemzetközi statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) 1987 óta minden évben 81 ország labdarúgó-szövetségeit, szakértőit és újságíróit szavaztatja meg, hogy döntsenek az előző év legjobb tíz játékvezetőjéről. Puhl Sándor nevét például a kilencvenes évek közepén négy egymást követő évben is a legjobb bíró kifejezéssel hozta le a nemzetközi sajtó, nála csak az olasz Collina kapta meg többször az Év Játékvezetője címet. 

A braziliai világbajnokságra 25 játékvezető és 8 tartalék bíró érkezett a világ számos pontjáról, akik július közepéig összesen 64 meccset vezényelnek le. A sokak szerint hálátlannak tűnő játékvezetői feladatot gazdag summával kompenzálják: a Tsmplug.com szerint az idei világbajnokságon minden játékvezető 50 ezer dolláros díjazást kap. Viszonyításképpen: Európában a német élvonalbeli játékvezetők, akik szintén nem keresnek rosszul, egy teljes szezon alatt keresik meg körülbelül ugyanezt az összeget. A számlájukra a 60 000 eurós fix fizetésük mellé meccsenként további 3800 eurót utalnak. 

Ilyen egy meccs a bíró szemével

A jelen és a közelmúlt híres bírói

Howard Webb – nyomozó és társalgó bíró

A 2010-es és a tavalyi év legjobb játékvezetőjének megválasztott Howard Webb civilben rendőrnyomozó, az erélyes fellépés számára a pályán sem jelent gondot, pedig a közönség éppen a közvetlensége miatt kedveli. És bár a legfőbb erőssége, hogy jól kommunikál a játékosokkal, Angliában mégis ő tartja a negatív büntetésrekordot: egy 2007-es Chelsea-Arsenal  találkozón különböző vétségek miatt tíz sárga és egy piros lapot mutatott fel. Tavaly augusztusban ő vezette a csehek elleni meccsünket, 2010-ben a dél-afrikai vb-döntőt és a Bajnokok Ligája döntőjét, de az idei vébén is már túl van egy meccs levezénylésén.

  

Pierluigi Collina – a pálya Kojakje

A legtöbbször, egész pontosan hatszor szavazták meg a világ legjobb labdarúgó-játékvezetőjének az olasz Colinnát, akit szigorú, de következetes vezetői stílusa és legendás grimaszai miatt nemcsak a szakma, de a szurkolók is kedveltek. A jellegzetes kopasz fejéről a pálya Kojakjének nevezett bíró civil foglalkozása adóügyi tanácsadó, 1977-ben kezdett bíráskodni. Több interjúban is beszélt arról, hogy gyakran kérnek tőle autogramot az utcán és, hogy kopaszságát egy vírus okozta, amitől 24 évesen hullott ki a haja. Ezért nem szereti, ha a kopaszságával viccelnek, bár részben jellegzetes külsejének is köszönheti az Opel egymillió eurós szerződését és a szerb MB-sör reklámkampányát is. Vezetett döntőt az atlantai olimpián, 1999-ben a Bajnokok Ligájában, 2002-ben a vb-n. 2005 nyarán az emlegetett Opel-szerződés miatt kellett visszavonulnia, az autógyártó cég ugyanis többek közt az egyik vezető olasz topcsapat, az AC Milan főszponzora is volt, amit sokan összeférhetetlennek tartottak.

 

Wolfgang Stark – az ellentmondásos bankos

A hétköznapokban a pénzügyi szektorban dolgozó, de a világ egyik legjobb bírójának számító Wolfgang Stark a példája annak, hogy egy játékvezető a legtöbbször nem a szurkolók szimpátiája, sokkal inkább azok elégedetlenkedő dühe miatt kerül az újságok címlapjaira. Két éve a Fortuna Düsseldorf és a Hertha BSC osztályozó meccsének 97. percében a bíró megszakította a meccset húsz percre, mert a Fortuna szurkolói a ráadás perceit már nem bírták a lelátón, és idő előtt a pályára tódultak ünnepelni. A játékvezető döntését a berlini játékosok sem díjazták, az egyik játékos tarkón is vágta Starkot, aki néhány másik játékos szitkozódásával a háta mögött vonult az öltözőbe, amelynek ajtaját rá akarták törni. A meccs fegyelmi tárgyalásán Stark azt mondta, hogy belülről az ajtó tartása közben a sírás határán volt, sosem volt még ekkora halálfélelme. Stark nevét a magyar sajtóban utoljára a tavalyi, Romániával játszott válogatott meccsünk kapcsán olvashattuk az átlagnál többször, amikor többen is úgy értékelték a játékvezető munkáját, hogy a mieink kárára tévedett. Nem sokkal később a Bajnokok Ligája negyeddöntőben növelte tovább hibalajstromát, az Európai Labdarúgó Szövetség, az UEFA arra a szezonra el is tanácsolta a játékvezetéstől. Idén januárban viszont még az idei vb topbírói közé jelölték, de végül egyetlen német játékvezető, így ő sem jutott ki Brazíliába.

Cikkünk megjelenését a Nemzeti Sport támogatta!