De az ilyen jellegű cikkek, interjúk, összeállítások várható-remélhető haszna elmarad, ha a jogszabályokról szóló tájékoztatás pontatlan, hiányos, netán téves. Ilyen esetekben az eredmény akár kifejezetten káros is lehet.
Már többször éreztem késztetést, hogy egy-egy jogi-etikai tartalmú cikkre reagáljak, de mivel nem vagyok jogász, mindig visszafogtam magam, s reméltem, hogy majd az igazi szakértők reflektálnak a tévedésekre. (Ez utóbbi – nem kis meglepetésemre – általában elmaradt.) Így aztán most mégis veszem magamnak a bátorságot, hogy a legutóbbi számban megjelent, az iskolai reklámozással foglalkozó összeállítás néhány furcsaságára felhívjam a figyelmet [Kreatív, 2004. június, Kamaszszerelem – Új marketingmegoldások a 14-18 évesek elérésére c. cikk] .
A Veres Pálné Gimnázium igazgatónője – az iskolán belül elhelyezett reklámokról szólva – azt nyilatkozta, hogy „nincs olyan bank, amely ne akarná elérni a diákokat, a szülőket és a diákokat…”. Természetesen nincs okom kételkedni az igazgató asszony állításában, sem abban, hogy a cikk szerzője pontosan idézi a szavait. Ennek ellenére mégiscsak tény, hogy az ún. pénzintézeti törvény az iskolákban történő reklámozást egyszerűen megtiltja az adott szervezetek számára, amikor ezt írja: „Hitelintézet fiatalkorúak körében betételhelyezésre, hitelfelvételre vagy egyéb pénzügyi szolgáltatás igénybevételére felhívó hirdetési tevékenységet csak nyilvános módon, legalább két országos napilap útján folytathat.” (1996. évi CXII. törvény, 201. §, 1. bek.)
A cikk következő bekezdésében – sajnos nem világos, hogy az újságíró kijelentéseként, vagy valamely megkérdezett (nem szó szerint idézett) állításaként – a következő is olvasható: „… a már elhelyezett reklámhordozókon megjelenő tartalomba az iskola nem szólhat bele, hanem az eszköz tulajdonosai a felelősek, így az értékesítők döntik el, hogy mely kozmetikai, telekommunikációs vagy pénzügyi cég hirdetései kerülnek az iskola falaira”.
Ez a mondat kétféleképp is érthető. Jelentheti egyfelől, hogy valamilyen általános szabályról, jellegzetességről van szó. Ez azonban nyilvánvalóan nem igaz, ha tudjuk, hogy a közoktatási törvény az egyes oktatási intézmények jogává és kötelességévé teszi, hogy a saját területükön folyó reklámtevékenységet szabályozzák. Elvben tehát akár az is elképzelhető, hogy ahány óvoda, iskola van kishazánkban, annyiféle szabályozás létezik – de egyféle, egységes (mint az idézetben szerepel) biztosan nincs.
Az ominózus mondatnak lehet persze más olvasata is: nem minden iskolára és minden esetre vonatkozik, hanem csak a cikkben amúgy szereplő reklámszolgáltatóra és a vele szerződésben álló iskolákra. Ez azonban nagyon szomorú lenne, hiszen a Magyar Reklámetikai Kódex a szakma képviselőinek az iskolák területén történő reklámozással kapcsolatban előírja: „Az intézmény vezetőjének azt a jogát, hogy a konkrét reklám közzétételét saját hatáskörében engedélyezze vagy tiltsa, nem szabad szerződésben korlátozni.”
A cikk tartalmaz egy ún. keretes anyagot is, amelyben a szerző idézi az előbb már általam is említett, közoktatásról szóló (1993. évi LXXIX.) törvényt. „Az óvoda, az iskola és a kollégium – az alapító okiratában meghatározott keretek között – a szervezeti és működési szabályzatában határozza meg a nevelési-oktatási intézményben folyó reklámtevékenység szabályait.” Eddig az idézet. Majd egy további információ következik: ez a törvény a 14 éven aluli, tehát általános iskolás vagy fiatalabb gyerekek pedagógiai intézményeiben egyértelműen tiltja a reklámtevékenységet – állítja (gondolom) az újságíró. Az elkerüli a figyelmét, hogy némi ellentmondás van a két állítás között: mondjuk egy óvodának miért kellene az szmsz-ben szabályozni az intézményben folytatható reklámtevékenységet, ha egyszer az egyértelműen tilos? Mit szabályozzon akkor, és minek?
A valóságban szó sincs életkori határról, és „egyértelmű” tilalomról. A törvényszöveg ugyanis így folytatódik: „…az óvodában, általános iskolában és általános iskolai tanulókat fogadó kollégiumban tilos a reklámtevékenység, kivéve, ha a reklám a gyermekeknek, tanulóknak szól és az egészséges életmóddal, a környezetvédelemmel, a társadalmi, közéleti tevékenységgel, illetve a kulturális tevékenységgel függ össze”.
Lehet, vagy szabad. Semmit, vagy sokat. Ahogy mondani szokás: nem mindegy!
