Farkas Franciska és Tuza Éva kapták idén a SzuperWMN-díjat. Az elismerést ötödik alkalommal adja át a magazin.
„A bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk. Hanem hogy a félelem ellenére megyünk tovább” – mondta D.Tóth Kriszta, a WMN tulajdonosa a december 5-én tartott átadón. A WMN egy év kihagyás után adta át újra a díjat két kategóriában. A civil győztesről a szerkesztőségi zsűri, a közéleti kategória nyerteséről pedig az olvasók döntöttek.
A WMN egyéves szülinapján, 2016-ban alapított díjat olyan nőknek ítélik oda, akik munkájukkal, kiállásukkal, következetességükkel és hitelességükkel fontos ügyeket képviselnek, és közben olyan személyes civil kurázsiról tesznek tanúbizonyságot, amely kiemeli őket a többi ember közül – írja a magazin.
Civil
A civil kategória idei jelöltjei között volt Benkő Fruzsina szociális munkás, a hátrányos helyzetben élő gyerekeknek segítő InDaHouse Hungary Egyesület alapítója, Tuza Éva háromgyerekes édesanya, LMBTQ-aktivista és Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány pszichológusa, szakmai vezetője. A díjat Tuza Éva kapta, aki érintett édesanyaként elhivatottan áll ki az LMBTQ – különösen a transznemű – fiatalok és családjaik mellett.
„Amikor a legutolsó közönségtalálkozón voltam a férjemmel, akkor a legvégén egy tétova fiatal állt a moziban. Megvárta, hogy elmenjenek az emberek, és odajött hozzánk. Azt mondta a férjemnek és nekem, hogy »tessék engem hazavinni«. Egy érintett fiatal volt, akit nem fogadtak el a szülei. Azt szeretném üzenni az embereknek, hogy vegyék észre ezeket a fiatalokat, és ha nem is tudják őket hazavinni, vegyék észre, támogassák és szeressék őket.”
Közéleti
A közéleti kategóriában Farkas Franciska színművész-szociális munkást, Hadas Kriszta riportert és Illés Fanni paralimpiai bajnok úszót jelölték. Közülük a közönségszavazás alapján Farkas Franciskához került a díj. Ő a Tudás 6alom nevű csoporttal drámafoglalkozásokat, prevenciós-, identitás- és kommunikációs tréningeket tart. Farkas Franciska a Covid-járvány idején gyermekfelügyelőként dolgozott egy budapesti krízisotthonban, ahol családjukból kiemelt kisgyerekeket látott el.
„Ezt úgy képzelem el, hogy van egy torta, amit gyerekkoromtól építgetek, az életem tortája. Nagyon szeretem, iszonyatosan vigyázok rá, óvom, csinosítgatom. A terem egyik végében vagyok, és ezt a tortát szeretném átvinni a terem másik végébe, mert ott vannak a többiek, akikkel szeretném megosztani. De amikor elindulok, észreveszem, a terem közepén kiömlött valami ragacsos szörp, folyik, cuppog. Megállok, lerakom a tortát és feltakarítom a szirupot. Van, aki látja és kikerüli. Van, aki belelép és keni tovább, nem érdekli. Van, aki úgy csinál, mintha nem lenne ott a ragacs. Nekem fel kell takarítani.”
