Becsült olvasási idő: 4 perc
A kreatívigazgató, aki apáca volt

Az Epica minden hónapban bemutat egy-egy kreatívszakembert, aki hazájában megjelent egy szakmai magazin címlapján. Ebben a hónapban a Fülöp-szigeteki Merlee Jaymeről, a DM9 Jayjme Syfu ügynökség vezetőjéről írnak, akit az Epica helyi zsűripartnere, az Adobo magazin ajánlott. Az interjút Mark Tungate, az Epica reklámverseny tartalmi vezetője, az idei Hipnózis reklámverseny zsűrielnöke készítette.

Merlee Jayme
Merlee Jayme jelenleg egy könyvön dolgozik, ami arról szól, hogy miért lesz egy apácából jó kreatívigazgató. És ez nem vicc, a nő 13 éves korától három évig valóban apáca volt, ami egyúttal identitásának a részévé is vált. Míg a legtöbb tinédzser úgy lázad, hogy feketébe öltözik és tetoválásokat varrat magára, addig Merlee a Bencés rend zárdájában kötött ki.

„Csak próbáltam megérteni a világot. Miért történik mindez? A kormányunk miért ilyen? Mi erősen katolikus ország vagyunk, szóval úgy gondoltam, hogy a vallásos élet választ adhat nekem ezekre a kérdésekre. A bencés egy elmélkedő, szemlélődő rend, ugyanakkor nagyon szigorú. Nem vehettél ki hétvégéket – teljes munkaidős elkötelezettség volt.”

Merlee vidám és határozottságot közvetít. 2013-ban ügynöksége megnyerte a Fülöp-szigetek első Grand Prix-jét Cannes-ban a Smart Textbooks projektért. A fesztiválpalota elég távolinak tűnik a kolostortól, ahol földművelés várt volna rá. „Egy napon azt mondtam: elég volt, kész. Mivel nem tettem fogadalmat, és fiatal is voltam, kiengedtek a zárdából.”

Tanulmányainak a folytatása után gyakornok lett a JWT-nél, majd a Dentsu Y&R-nál folytatta, de fő célként a Saatchi & Saatchi lebegett előtte: „Akkoriban ehhez az ügynökséghez volt a legnehezebb bejutni”.

A cégnél csak egy kezdőnek tudtak helyet biztosítani. Adtak egy próbamunkát, pár nap múlva pedig egy prezentációval kellett visszamenni. Merlee átmenetileg kibérelt egy irodát, ott dolgozott a feladatán, ott talált rá a megoldásra is, mely után megkapta az állást. „Hálát adok a zárdabeli életemnek, mert tulajdonképp ez is egy tábor volt.”

Az ügynökségnél 13 évet töltött, és kreatív alelnök lett. Később az ügynökséget otthagyta a BBDO-ért, hogy – ahogy ő maga fogalmaz – „saatchitlanítsa magát”. 2005-ben pedig elindította a DM9 Jayme Syfu-t egy BBDO-s „nagy öreggel”, Alex Syfuval és a DDB támogatásával.

De térjünk a lényegre: miért lesz egy apácából jó kreatívigazgató? „A bencés rend mondása, ora et labora: imádkozz és dolgozz! Szóval mi is keményen dolgozunk, és közben imádkozunk, hogy összejöjjenek a dolgok.” (Nevet.) „Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha kreatív vagy, nem hagyatkozhatsz egyedül a készségeidre. Szükséged van egy ötletre. És az honnan jön? Valakitől kapod. A kreativitás egy ajándék. Ha ezt elveszik tőled akár holnap, nem lesz semmid. Szóval ez az „ora” része a dolognak: nem is feltétlenül az imádkozás, inkább a hit, hogy jönni fog az ötlet.”

Ezután természetesen jön a munka része. „A zárdában kiölik belőled a vágyat a kényelemre. A földeken dolgozol egész nap és mikor visszamehetsz az ágyadhoz, már este 7-kor alszol, mert az egész tested fáj. Talán ez az oka, hogy a karrierem elején, nyolc hónapos terhesen is túlóráztam, hogy befejezzek egy projektet, amit aztán már másnap reggel prezentáltam az ügyfélnek.”

Merleenek négy lánya van. „Az emberek mindig azt kérdezik tőlem, hol találok időt bármire, amíg a karrierem építem és mászom a „létrát”. Ez nem könnyű. Két meeting között elrohanni a gyereked balettestjére azért, hogy a kezébe adhasd a virágot. Muszáj bűvészkedni.”

A következő szabály a megfigyelés. „A zárdában nem beszéltünk, így meg kellett tanulnom egy vállrándulásból, szemrebbenésből, hogy vajon az emberek mire gondolhatnak, és mit akarhatnak. Ezeket ma is alkalmazom az ügyfeleken és a kollégáimon is”.

A csend letisztítja a gondolataidat, teszi hozzá: „Mikor egy kreatívötletet zavarosan mutatnak be, mindig azt mondom: Lassíts, és adj időt magadnak, hogy a gondolataid a helyükre kerüljenek”.

A zárdaélet arra is megtanította Merlee-t, hogyan dolgozzon korlátozott büdzsével. „Megtanít a találékonyságra. Azzal dolgozol, ami a rendelkezésedre áll. Ott, miután betakarítod a cukornádat, a szakács egy hónapig cukornádból főz recepteket. Cukornádleves, most komolyan? A Smart Textbook egy tökéletes példája, hogy használd ki az erőforrásaidat.”

(A Textbook projektben könyveket programoztak bele SIM-kártyákba, hogy a gyerekeknek ne kelljen annyi könyvet cipelniük, viszont a Fülöp-szigeteki családok többségének nincs pénze okostelefonra és e-könyvolvasóra, ezért csak hagyományos mobillal rendelkeznek.)

Ösztönösség, intuitivitás és a lélek nyugalma, ezeket is a zárdalét segített elsajátítani számára. Mára igazi városlakóvá vált, aki  könnyedén megbirkózik a manilai káosszal. Állandóan zsonglőrködik a szülői és az üzleti szerep között, ezért gyakran nevezi magát a chairman, azaz elnök mintájára „chairmomnak”.

A DM9 az egyik legsikeresebb ügynökség az ország történetében. Egy évvel a cannes-i siker után a négyből három kategóriát nyertek a helyi év ügynöksége versenyen, közte a legkreatívabb ügynökség címét is. „Jó érzés volt, hogy végre észrevettek – mert először minket is csak fiatal, agresszív feltörekvőnek tartottak. Igazság szerint az elismerés elsőként nemzetközi szinten érkezett.”

Mi a titka? „Maradj kicsi. Mi csak 33-an vagyunk. Amikor már túl nagy vagy, vagy túl sok szinted van, a juniorokat küldöd el, hogy a partnerekkel foglalkozzanak. Pedig mindig közel kell állnod az ügyfeledhez.” Nem hisz a lazulásban, a cégnél mindenki több munkakört visz: „Én például megpróbálok annyi sajtóközleményt írni, amennyit tudok. A jelenlétünket a közösségi médiában az egyik art directorunk menedzseli”.

A kreativitással sem lehet lenyűgözni: „A kivitelezés adott. Én mindig az insightot keresem, mert ez a legnehezebb része, minden más csak utána következik. Tudok rajzolni, tudok írni én is. Szóval ne próbáljon senki elkápráztatni efféle tehetséggel – mondd el nekem, hogy mire gondolsz!” Büszke arra, hogy felépített egy ügynökséget, amely „mohó, egyúttal zárt, igazi kreatívkultúrával”

Sok területet kipipált már, de mi a következő cél? „ Szeretnék találni valamit, ami tényleg segítene ezen az országon. Márkák problémáit oldjuk meg minden nap – de ebben az országban nagyon sok probléma van, és szeretnék ezen is változtatni. Még nem találtam meg a módját, de remélem, egyszer rájövök. Ahogy mondtam, a kreativitás egy ajándék. És szeretném használni is”.