Becsült olvasási idő: 2 perc
A jövő technológiái egy helyen

Idén június 10. és 11. között rendezik meg első alkalommal a Nemzetközi Innovációs Megoldások Kiállítását (GINNT Expo Budapest 2009 – Global Innovation Technologies Expo) a budapesti Európa Kongresszusi Központban. Az ígéretes szakmai rendezvény kínálatáról Loschinger Tamást, a kiállítást szervező LT Communications projektigazgatóját kérdeztük.


GyártásTrend: A GINNT Expo kínálata és programjai éppen akkor várják, illetve bíztatják új technológiák alkalmazására az ipari vállalkozásokat, amikor legtöbbjük drasztikus megszorításokra, a korábbiaknál is szigorúbb költségcsökkentésre készül. Nem túl vakmerő az időzítés?

 
 
Loschinger Tamás: Semmiképpen, sőt úgy látjuk, hogy ennél megfelelőbb időpontot nehezen találhattunk volna. A legtöbb piackutató illetve gazdasági elemző úgy véli, és a kiállítás szervezőjeként mi is valljuk, hogy a recesszióban a hatékony működési modell kialakításával párhuzamosan elengedhetetlen a fejlesztés, a folyamatos innováció. Felmérések bizonyítják, hogy ezen időszak befektetései a későbbiekben többszörösen kifizetődnek, éppen ezért a kiállítás nem titkolt célja, hogy a jelenlegi kihívásokkal teli gazdasági helyzetben a hazai kis- és középvállalkozókat a legfrissebb nemzetközi technológiai innovációkkal ismertessük meg. Olyan megoldásokkal, amelyek hasznosak lehetnek  gyártási és logisztikai folyamataikban, valamint a kereskedelemben és a szállítmányozásban is.  Szakmai rendezvényünk pedig csak ebben a formában új keletű, hiszen rangos, több éves múltra visszatekintő szakmai konferencia is kíséri majd.  Az első nap várja az érdeklődőket a GS1 Nyílt Nap (www.gs1hu.org), amely ezúttal is a legfrissebb szabványfejlesztésekkel és azok legújabb hazai alkalmazásaival, eredményeivel foglalkozik majd, a második napon – Magyarországon első alkalommal – rendezik meg az RFID alkalmazók egyik neves, nemzetközi szakmai találkozóját, az „EPC a gyakorlatban” (EPC in Action) elnevezésű nemzetközi szakmai konferenciát (www.epcglobalinc.org).

GyT.: Milyen műszaki, technológiai tartalommal csábítják a látogatókat az expó kiállító?

L. T.: Számos szakterület legkorszerűbb technológiai megoldásai mutatkoznak majd be. A szakkiállítás tematikájának fókuszában - számos egyéb újdonság mellett – a költségkímélő és hatékonyságnövelő innovatív megoldások, így például az elektronikus számlázás és megrendelés, az RFID technológia, illetve az új kétdimenziós vonalkódok, valamint azok új generációs hardver és szoftver eszközei állnak, de a kiemelt hangsúlyt kap a mobil kommunikáció is. Az érdeklődők a legtöbb megoldással helyben is megismerkedhetnek, és szakértő cégek képviselőinek segítségével próbálhatják ki, modellezhetik le saját működési folyamataikat. Mindemellett több – hazánkban eddig valószínűleg még csak szűkebb körben ismert – tudományos különlegességgel is készülünk, erről weboldalunkon (www.ginnt.hu) folyamatosan hírt adunk. A kiállításra és a konferenciára egymástól függetlenül is igényelhetőek jegyek, a konferenciákon történő részvétel azonban weboldalunkon előzetes regisztrációhoz kötött.