Becsült olvasási idő: 1 perc
A Főtáv nem akar juniorokkal dolgozni

Kreatív- és médiaügynökségi feladatokra hirdetett közbeszerzési eljárást a Főtáv. A társaság szeptember 20-ig várja az ajánlatokat. 

A Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) integrált kommunikációs szolgáltatásokra, kreatív- és médiaügynökségi feladatokra keres partnert – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A társaság az integrált kommunikációs szolgáltatásokon belül vállalati kommunikációs stratégia kidolgozását, sajtókapcsolatok kezelését, médiatréningek biztosítását, kríziskommunikációs szakértői támogatást vár el a leendő partnerétől. A megbízás része – ahogy a kiírás tárgya is utal rá – az egyes kampányokhoz kapcsolódó kommunikációs stratégia kidolgozása lesz, a kreatívanyagok elkészítésével, a médiatervezéssel és –vásárlással.

A feladatokra szánt keretösszeg nettó 40 millió forint.

A hirdetmény szerint a Főtáv az elmúlt három lezárt évből az alábbi referenciákra számít: kommunikációs feladatoknál és tanácsadásnál 10-10 millió forint összértékűre, médiatervezés és –vásárlásnál ötmillió forint, míg kreatív szolgáltatások témakörben egyenként minimum kétmillió forint összértékűre.

A kiírásban a Főtáv kiköti, hogy nem kíván kapcsolatot tartani junior munkatársakkal. A szakember-igényét így fogalmazta meg:

- szupervízióra egy, minimum ötéves szakmai, ezen belül minimum hároméves vezetői tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettségű account director
- az általános kapcsolattartásra egy, minimum ötéves szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettségű senior pr szakember
- a médiavásárlási feladatok ellátására egy, minimum hároméves tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettségű senior médiatervező/vásárló
- a grafikai feladatok teljesítésére egy, minimum ötéves szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettségű kreatív szakember.

A tárgyalásos eljárásra szeptember 20-ig lehet beküldeni az ajánlatokat, a nyertessel 12 hónapos szerződést kötnek.