hero
M.K.

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
A Brandlift sörrel koccint az év végi hajrában

A digitális ügynökség a Hoptop prémium hazai kraft sörfőzdével alkotta meg a Brandlift Beert.

Saját arculattal és egy újfajta Hoptop pilseni sörrel készül az ünnepekre a Brandlift. A designt a csapat alkotta meg, az ízért pedig a Hoptop Sörfőzde felelt. 

„Szívesen mondanám azt, hogy ebben az együttműködésben mindenki azzal foglalkozott, amihez ért, de ez azért nem igaz, mert a Hoptop sörök designja nélkülünk is szuper. Mi inkább a saját képünkre szerettük volna formálni és meglepni saját magunkat, meg persze azt, aki nálunk jár. Jövőre a Brandlift 15, a Smart Design pedig 6 éves lesz, az összesen 21, így már bárhol nagykorúnak számítunk. Erre inni kell!" - mondta el Jankovits Ádám, a Brandlift ügyvezetője. 

„Mindig is nyitottak voltunk a közös munkára olyan cégekkel, akikkel még nem dolgoztunk. A Brandlift a szó szoros értelmében csak besétált hozzánk és a saját képére formálta a designunkat, elmondásuk szerint azért, mert egész egyszerűen megtetszett neki a cég is, meg a termékek is. A dobozokba most egy pilseni sör került, de a jövőben további együttműködési formákat főzhetünk ki" - tette hozzá Szilágyi László, a Hoptop marketingvezetője.