Az Országgyűlés hétfőn 241 igen szavazattal, 97 nem ellenében fogadta el a Számvevőszéki és költségvetési bizottság javaslatát a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) valamint a Médiatanács 2013-as költségvetéséről. Ennek értelmében az MTVA 78, az NMHH 35 milliárd forintból működhet jövőre. A Médiatanács 126 millió forintból, és 4,5 milliárd forintos költségvetésen kívüli összegből gazdálkodhat.
Az MTVA bevételeiből 68,1 milliárd forint közszolgálati hozzájárulásból származik, 3,2 milliárd forint pedig médiaszolgáltatási díjakból. A vagyonkezelő alap büdzséje több mint 6 milliárd forintos kereskedelmi bevétellel számol. A szervezet ebből több mint 60 milliárd forintot költ médiaszolgáltatás-támogatási és vagyonkezelési tevékenységének kiadásaira, míg 2,4 milliárd forintot juttat a Közszolgálati Közalapítvány által felügyelt zrt.-knek. Ebből a Magyar Televízió, a Duna TV és a Magyar Rádió egyenként 570 millió forinthoz jut, míg a Magyar Távirati Iroda 700 millió forinthoz.
Az MTVA 3,2 milliárd forintot költhet támogatásokra, a büdzséjéből pedig 2,5 milliárd forintot tesz ki a médiatanács és hivatala, valamint a Közszolgálati Közalapítvány költségvetése. Utóbbi 225 millió forinthoz jut.
A vagyonkezelő alap költségvetésében 7,1 milliárd forintos tételt tesz ki a kamatfizetési kötelezettsége és más pénzügyi kiadásai, míg a Közszolgálati Kulturális Non-profit Kft.-nek több mint 900 millió forintot juttat, az MTVA Digitalizációs Műhelyének csaknem 300 millió forintot, a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítványnak pedig 55 millió forintot.
Az NMHH 35 milliárd forintos büdzséjéből 6,3 milliárd forintot a személyi juttatások tesznek ki, míg a médiatanács a 126 millió forintos költségvetéséből 63 millió forintot fordít erre.
Az MTVA 2012-ben 77,4 milliárd forintból gazdálkodik, míg az NMHH 34,4 milliárd forintból. A médiatanács 125 millió forintos költségvetési keretből és 4,7 milliárd forintos, költségvetésen kívüli keretből gazdálkodik.
