Becsült olvasási idő: 2 perc
600 millióról döntött a Médiatanács

A Médiatanács a héten döntött a Fehér György tévéfilmes és az Egri Lajos forgatókönyvírást támogató pályázatok eredményéről. A döntésnek köszönhetően nyolc-nyolc forgatókönyv valamint tévéfilm készülhet el. Papp Gábor Zsigmond és Kapitány Iván filmterve is kapott támogatást, és készül majd történelmi, ifjúsági film és irodalmi adaptáció is.

A Fehér György pályázat keretemelésének köszönhetően idén 30 százalékkal több tévéfilm készülhet, mint az előző évben. Tavaly a tévéfilmeket és tévéfilmsorozatokat támogató pályázaton közel 450 millió forintot osztott ki a Médiatanács, idén pedig összesen 600 millió forintos keret állt rendelkezésre. A tanács eheti döntése alapján nyolc nagyszabású tévéfilm készülhet el összesen 594,7 millió forintból.

Fekete Krónika címmel Ráth-Végh István azonos című 1958-as műve alapján készít filmet Pajer Róbert. Ráth-Végh egész életét a művelődéstörténet furcsaságainak és érdekességeinek kutatására szentelte, a készülő tévéfilm ezekből dolgoz fel két történetet a középkori Franciaországból.

Sütő András Hargitai vadászkalandok című regényéből ifjúsági film készül, amely képi világában az erdélyi természeti szépségeket, nyelvében pedig a jellegzetes székely humort idézi majd. András Ferenc rendezőnek nem ez az első ifjúsági filmje, ő rendezte A kárókatonák még nem jöttek vissza című filmet Gion Nándor regényéből.

Köbli Norbert, A Berni követből című forgatókönyvéből is film készül. Az 1958-ban játszódó történet a magyar történelem egy elfelejtett epizódját ismerteti majd meg a nézőkkel. A történetben két emigráns magyar betör a svájci magyar nagykövetségre, és túszul ejti a nagykövetet. A szerző korábban az Egri Lajos pályázaton nyert összegből valósította meg a forgatókönyvet, a filmet Szász Attila rendezi.

A tévéfilmek és animációs filmalkotások forgatókönyveire és filmterveire idén 10 milliós pályázati keretösszeg állt rendelkezésre, amelyet a Médiatanács 10,7 millió forintra megemelt. A megemelt keretösszegből nyolc filmterv juthatott támogatáshoz.

A támogatottak között van Papp Gábor Zsigmond Ketten Párizs ellen című filmsorozat-terve, amely Vaszary Gábor 1938-ban megjelent regényéből készül. A könyv a háború előtti Magyarország egyik bestsellere volt. A film két budai ifjú kalandjait meséli el, akik „szerencsésen meggondolatlanul” Párizsba érkeznek. Az író 1924-38 között maga is a francia fővárosban élt, ezért hitelesen festi le a korabeli Párizst és az ott szerencsét próbáló magyarok gondolkodását.

Szintén forgatókönyv-írásra használhatja fel a támogatást Kapitány Iván, aki Petőfi Sándor és barátai életének egy fontos szakaszából mutat be részleteket - a tervek szerint három epizódban - 1846 tavaszától 1848. március 15-ig. A szerelmes Petőfi című film középpontjában a költő és a későbbi márciusi ifjak állnak a hagyományostól talán kissé eltérő megvilágításban.

A pályázatok részleteiről Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap támogatási területének honlapján olvashatnak az érdeklődők.