hirdetés
hirdetés
hirdetés

Vasárnapig még kitöltheted az Ügynökségi Népszámlálást

Már majdnem ezren megtették. Az eddigi adatok alapján még a reklámszakmában is különbség van az azonos tapasztalatú női és férfi dolgozók fizetése között.

hirdetés

Kreatívok és accountok töltötték ki eddig legnagyobb számban az Ügynökségi Népszámlálást. A Kreatív által is támogatott projektet Marosi Gergő, a Mito és Nagy László, az ACG kreatívigazgatója indította útjára, hogy „átfogó és reális képet” kapjanak a szakmáról: például demográfiai és fizetési statisztikák is készülnek a természetesen névtelen adatokból.

A csaknem ezer kitöltőből 398-an kreatívok, 381-en ügyfélkapcsolaton dolgoznak, 53 százalékuk nő, 47 százalékuk férfi. Egy százalék híján a felük integrált ügynökségnél dolgozik, és túlnyomórészt budapesti a szakma: vidékről 5 százaléknyi, külföldről 2 százaléknyi kitöltés érkezett. A válaszokat, amelyeket a Kreatív februári számában részleten is bemutatunk, még december 9-e, vasárnap végéig várják azoktól, akik eddig halogatták, itt lehet szépen kitölteni.

Az egy hete rendezett Nagy Kreatív Napon ezek alapján a kitalálók már mutattak néhány előzetes eredményt, ezekből például nyugtalanító különbség kezdett kirajzolódni az összehasonlítható pozícióban dolgozó férfi és női alkalmazottak fizetése között, persze az előbbiek javára. De a válaszokból az is kiderül majd, hogy mik a legfrusztrálóbb dolgok az ügynökségi létben, és milyen ügyfeleket kerülnének el a magyar ügynökségi dolgozók a legnagyobb ívben.

Az eredményeket a Kreatív februári számában részletesen is feldolgozzuk.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Két év után szervezik meg ismét az Event Touchot.

A Westendben és a Széna téren lehet szagolgatni.

Lengyel Tamás és Péterfy Bori segíti az alapítvány új termékeinek promócióját.

Németh S. Szilárd, a csatorna vezérigazgatója arról is beszélt, zavarja-e a csatorna nézettségét, ha Rogán Cecíliával fotózzák.

Az Operaház szfinxjével összeakaszkodó Ady Endréről, a csillebérci tündérekről, és a Lánchíd alagútba tolásáról is született már epizód.

hirdetés

A HRKOMM Award 2018 nyertes pályázatainak bemutatása február 20-án. SAVE THE DATE!

hirdetés
hirdetés