Ez egy szabadfogású verseny

Ez egy szabadfogású verseny

2003 óta minden évben átadják a Hégető Honorka-díjat, melynek névadója az RTL Klub tragikus körülmények között elhunyt riportere, aki munkásságát a hátrányos helyzetű kisebbségek médiareprezentációjának szentelte. A csatorna által létrehozott Hégető Honorka Alapítvány a televízióban, online és a közösségi médiában megjelent, társadalmi problémákról szóló videós alkotásokat díjazza. A zsűri elnökével, Baló Györggyel, és a zsűri egyik tagjával, Weyer Balázzsal beszélgettünk.

Az iparág nem tud örülni sem magának, sem másnak

Az iparág nem tud örülni sem magának, sem másnak

Múlt csütörtökön tartotta meg a Kreatív Csoport a hagyományosnak számító médiakonferenciáját. A kerekasztalokon szó volt az állami hirdetésekről, az új online médiumokról, a megyei lapokról, a saját tartalmakról és a médiapiac jövő évéről.

Itt egy zenekar megcsinálhatja a következő éveit

Itt egy zenekar megcsinálhatja a következő éveit

Október végén Budapest ad otthont a világ legnagyobb világzenei fesztiváljának, a WOMEX-nek. A rendezés jogát tavaly márciusban elnyerő Hangvető egyik szervezőjével, az Origo korábbi főszerkesztőjével, Weyer Balázzsal beszélgettünk. 

Értelmetlenül lemészárolták 18 év munkáját

Értelmetlenül lemészárolták 18 év munkáját

György Péter 18 év után Sáling Gergő főszerkesztő kirúgását követően maga hagyta ott a Origo igazgatótanácsát. Az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének vezetőjével, az Origo ötletgazdájával és egyik alapítójával beszélgettünk a portálról, a független újságírás lehetőségeiről és a médiatanszékről. 

Ezért szűnt meg a Poszt

Ezért szűnt meg a Poszt

Alig egy hónapot élt a Lapcom kiadó médiavállakozása.

Weyer Balázs NMHH-s pályázatokat bírál

Weyer Balázs NMHH-s pályázatokat bírál

A Médiatanács idén 20 millió forinttal támogatja online filmek készítését. A pályázat bíráló bizottságának tagja Gerényi Gábor és Weyer Balázs is.

Weyer Balázs új, kísérleti lapot indít

Weyer Balázs új, kísérleti lapot indít

Poszt címmel új újságot indít szeptembertől a Lapcom, az online anyagokat szerkesztő, válogató lap főszerkesztője Weyer Balázs lesz. 

Kirándulás, színház és Puszi Weyer Balázstól

Kirándulás, színház és Puszi Weyer Balázstól

Filmben nem tartja magát műkedvelőnek Weyer Balázs, a Főszerkesztők Fórumának elnöke, mert a zene és a könyvek mellett nincs hely még egy művészeti ágnak. Kultúrterror sorozatunk mostani része az ő ízlését tükrözi. 

Villogó feszület és Szűz Mária az árverésen

Villogó feszület és Szűz Mária az árverésen

Az elmaradhatatlan falinaptárak és képeskönyvek - valamint Lázár János és családjának fadobozban küldött borai mellett flitteres tangabugyi és tojásmaszturbátor is került az árverésre, amelyet már hagyományosan év elején rendez meg több szerkesztőség közösen, hogy a befolyó összegből jótékony célokat támogassanak. Az idei árverés sztárja egy villogó kereszt és egy szintén fénypompás Szűz Mária szobor voltak.

Összeült a Főszerkesztők Fóruma

Összeült a Főszerkesztők Fóruma

Weyer Balázs lett a Főszerkesztők Fórumának az elnöke. A szervezet első közgyűlésén az elnökségi tagokat is megválasztotta.

Nem túl kedvező az újságírók megítélése

Nem túl kedvező az újságírók megítélése

A média általános megítélése ugyan kedvező, az újságírók presztízse már kevésbé előnyös, az emberek csaknem fele nem ajánlaná a gyermekének, hogy erre a pályára lépjen - hangzott el szerdán a siófoki Media Hungary konferencián.

Weyer, Such és Kitzinger a zenéről

Weyer, Such és Kitzinger a zenéről

A zeneiparról és annak kihívásairól tart előadássorozatot a Zenei Hálózatok Egyesület. A meghívott előadók között Weyer Balázs, Such György és Kitzinger Dávid.

Akkor lesz adatod, ha alkalmazást fejlesztesz!

Akkor lesz adatod, ha alkalmazást fejlesztesz!

A magyar tartalomszolgáltatók és a Facebook viszonyáról beszélgettek a Magyar Jogász Egylet kerekasztal beszélgetésén médiás szakemberek, jogászok Cseh Gabriellával, a Facebook kelet-közép európai szabályozási vezetőjével.

Novák Péter távozik az Origótól

Novák Péter távozik az Origótól

Távozik az Origo vezérigazgató-helyettesi posztjáról Novák Péter. A szakember távozása márciustól hatályos, jövője még nem tisztázott a cégcsoporton belül.