A Biennálé is felfigyelt a legendás  budapesti villáról készülő VR-filmre

A Biennálé is felfigyelt a legendás budapesti villáról készülő VR-filmre

A velencei Biennálé 12 kiválasztott projektje közé került az a magyar VR-film, amely a Scitovszky Villa 1939-es valóságába röpíti a nézőt.

Hogy milyen érzés meghalni? Van már VR-szoftver, amely megmutatja

Hogy milyen érzés meghalni? Van már VR-szoftver, amely megmutatja

Az Embodied Labs legújabb, érzékenyítő VR-szoftverét elsősorban az egészségügyben dolgozóknak tervezte, akik a virtuális valóság segítségével a kórházba került, súlyos betegek utolsó óráit élhetik át, annak minden félelmével és megpróbáltatásaival együtt. 

Van már szemüveg, amivel a vakok is láthatnak

Van már szemüveg, amivel a vakok is láthatnak

Az alapvetően látó emberek számára készült  HoloLens sisakját ezúttal látássérülteken tesztelték, mégpedig úgy, hogy egyszerűbb hangalapú utasításokkal egészítették ki az eszközt, amely egy kis időre megpróbált a szemük lenni.

Itt a jövő igazi érintőképernyője

Itt a jövő igazi érintőképernyője

Ujjainkkal hegycsúcsokat érinthetünk, végig simíthatjuk egy barlang falát, és ami a virtuális valóságban csak illúzió, az hamarosan a tenyerünk alatt válik érezhetővé. Ettől az érintőképernyőtől egy kicsit más lehet a világ,

Egy hajléktalan mindennapjait mutatja meg ez a VR-szoftver

Egy hajléktalan mindennapjait mutatja meg ez a VR-szoftver

Vajon hány januári éjszakán át viselném el ágyként a buszmegálló padját? Mit tennék meg csak azért, hogy még negyed órát a meleg buszon utazhassak? És, mi van, ha már a kutyának sem kell egyetlen vagyontárgyam, amit pénzzé tehetnék? Kérdések, amelyekre egy kaliforniai hajléktalan világába vezető VR-szoftver kényszeríti ki a válaszokat. Társadalmi érzékenyítés a digitális technológia segítségével. 

Hordozható játékszimulátort fejlesztett egy magyar startup

Hordozható játékszimulátort fejlesztett egy magyar startup

Egy VR-szemüveg, egy izgalmas játék alkalmazás és egy hordozható szimulátor kell csak ahhoz a sajátos VR-élményhez, amelyet egy magyar startup kínál. A Yaw VR mozgásszimulátora bárhol, bármikor, pillanatok alatt átváltozik félgömbből 360 fokban körbeforgó vezetőüléssé. 

VR-rel kombinált világtérképet fejlesztett egy startup

VR-rel kombinált világtérképet fejlesztett egy startup

Egy mobil, néhány 360 fokos videó és egy világatlasz kell mindössze ahhoz az igazán low budget utazási élményhez, amelyet egy kanadai startup kínál. A lényege azonban mégiscsak a kartonból összehajtogatott VR-szemüveg, amellyel a térképen pásztázva, virtuálisan bármikor a gízai piramisok lábához teleportálhatjuk az egész családot.

Tudjon meg mindent a virtuális és kiterjesztett valóság eszközeiről!

Tudjon meg mindent a virtuális és kiterjesztett valóság eszközeiről!

Nagy feladatot vállal az, aki megpróbálja megmondani, mi a virtuális valóság. Olyan a helyzet, mintha az egyik mozi még csak némafilmeket játszana, a másikban viszont már a bejáratnál osztogatnák az IMAX-szemüvegeket. Megpróbálunk rugalmas definíciókkal némi rendet tenni a kütyük és a technológiák között.

360 fok, 3D, AR és VR a marketing szolgálatában

360 fok, 3D, AR és VR a marketing szolgálatában

Milyen lehetőséget tartogatnak a 3D-s, a 360 fokos felvételek, a kiterjesztett és a virtuális valóság? Megkérdeztük a hazai szereplőket is.

Bárki ágyba bújhat a pornósztárokkal

Bárki ágyba bújhat a pornósztárokkal

Hogyan reagál a játék- és a pornóipar a VR-technológia által kínált lehetőségekre? Lesznek-e virtuálisvalóság-mozifilmek, vagy máshol jobban ki lehet használni a jelenlét illúzióját? Mennyire terjedhet el széles körben ez a technológia ezekben az iparágakban és milyen problémákkal kell megküzdenie?

Nézegess romkocsmákat VR-ben!

Nézegess romkocsmákat VR-ben!

A Kolivri töltötte fel oldalára a 10 darab, 360 fokos képet.

Ingyenes VR-workshopokat tart a Merlin

Ingyenes VR-workshopokat tart a Merlin

Az ügynökség a marketing döntéshozókat célozza meg az eseménysorozattal. A legközelebbi alkalom szeptember 19-én lesz.

360 fokos videó a Szigetről

360 fokos videó a Szigetről

A Virtu360 a Sziget Fesztivál délutánjaiba ad bepillantást a legújabb 360 fokos, 3D-s videójával.

Ilyen egy látványos IMAX-reklám

Ilyen egy látványos IMAX-reklám

A mozi nagy pillanatait sűríti egy percbe.