Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók

A Budapesti Közlekedési Központ járatain ingyenesen utazhat minden egészségügyi dolgozó a vészhelyzet megszűnéséig.

Lopásgátlóval látták el az okos útlevéltartót, ami még mobilt is tölt

Lopásgátlóval látták el az okos útlevéltartót, ami még mobilt is tölt

Többfunkciós intelligens brifkót tervezett egy kanadai startup, amit leginkább azok fognak értékelni, akik utazásaik során legalább három kérdést rendszeresen feltesznek maguknak a reptéren. Ilyen a hova csomagoltam a power bankot, melyik rekeszbe süllyesztettem az útlevelet, és a miért nem voltam képes legalább egy ócska tollat bedobni a táskámba.

Egzotikus helyszíneken szakmázhatunk

Egzotikus helyszíneken szakmázhatunk

Digitális nomádoknak szóló szolgáltatással állt elő a The Paradise Project: a cég egzotikus helyszínekre utaztat szakmázni, együtt dolgozni és gondolkodni vágyó embereket.

Keressük a Kreatív sörbloggerét!

Keressük a Kreatív sörbloggerét!

A Kreatív keresi azt a kommunikációs iparban dolgozó, vagy ebbe az iparba elhelyezkedni kívánó tartalomembert, aki szívesen elutazna a Grimbergen sörmákra szülőhazájába, Belgiumba és tudósítana erről az utazásról, szöveges, képes és/vagy videós formában.

Benesch Ferenc: Leírhatatlan India

Benesch Ferenc: Leírhatatlan India

Utazási sorozatunkban az Ogilvy és Geometry ügynökségek kreatívigazgatójának, Benesch Ferencnek élményei Indiáról.

Szabó Ákos: Bécs más!

Szabó Ákos: Bécs más!

Jenő herceg kastélyparkja, Hundertwasser szemétégetője, Otto Wagner temploma a steinhofi ideg-és elmegyógyintézetben. Autoreply-sorozatunk rendhagyó bécsi állomását Szabó Ákos, az Adaptive Media üzletfejlesztési igazgatója prezentálja, aki egyben az Femcafé Bécsi szelet blogját is vezeti. 

Otthagyták a reklámszakmát, elmentek utazni

Otthagyták a reklámszakmát, elmentek utazni

Chanel Carter és Stevo Dirnberger a dél-afrikai reklámiparban dolgoztak. Egészen addig, ameddig elegük nem lett. Most egy éven keresztül körbejárják a világot, és még szponzort is találtak maguknak. 

Világutazó bloggert keres a Bosch

Világutazó bloggert keres a Bosch

Bosch World Experience 2014 pályázat nyertesei hat a világ hat városába mehet el, ahol vezető mérnökökkel találkozhatnak. Az élményekről blogolni kell. 

Kövesse Vígh Andrást egy hónapig!

Kövesse Vígh Andrást egy hónapig!

A Kreatív áprilisi számában bemutattunk négy nemzetközi vezetői beosztásban dolgozó magyart és megkértük őket, hogy írják meg az elmúlt időszakban mennyit utazgattak. Útinapló rengeteg repüléssel.

Reklámokat vár a Hungexpo

Reklámokat vár a Hungexpo

Először hirdette meg a Hungexpo az Utazás Turisztikai Kommunikációs Díj pályázatát. Három kategóriában lehet indulni. 

Az Origo a Szallas.hu-val társul

Az Origo a Szallas.hu-val társul

A Szallas.hu-t választotta utazás rovatának partneréül az Origo. Az együttműködésből egy közösen üzemeltetett honlap, a Szallas.origo.hu is létrejött.

A magyarok harmada nyaral idén

A magyarok harmada nyaral idén

A Magyar Turizmus 2005 óta, minden főszezon elején közzéteszi a magyar lakosság május-szeptember közötti utazási terveivel kapcsolatos adatokat. Idén a háztartások 35 százaléka tervez utazást; a legnépszerűbb úti cél továbbra is a Balaton.

Ilyen lesz a Tv2-féle utazós reality

Ilyen lesz a Tv2-féle utazós reality

Werkfilm a Have a nice trip című utazós valóságshow nápolyi forgatásáról.

Főleg belföldön szilveszterezünk

Főleg belföldön szilveszterezünk

A magyar internetezők több mint egytizede utazik el szilveszterezni, és többségében belföldre – írja a Szállás.hu megbízásából készített felmérés. A szálláshelyek közül a háromcsillagos szállodák a legnépszerűbbek.