Új szexuális felvilágosító kampány indul vloggerekkel és Bede Zsuzsával
A program fontos eleme, hogy a középiskolások bevonásával készült. Októberben indul.
Miért, nem a gólya hozza a kisbabát?
Az amerikai CDC beszámolója szerint a megesett tizenévesek körülbelül egyharmada azt válaszolta arra a kérdésre, miért nem védekezett, hogy nem hitte, hogy terhes lehet.
A szülő feladata a kamaszok felvilágosítása
Úgy tűnik, hogy már a kiskamaszok is egyre több ismerettel vértezik fel magukat a szexuális élettel kapcsolatban. Nem mindegy azonban, honnan származik ez a tudás: bár a szülők szerint az ő feladatuk lenne a felvilágosítás, a valóságban a gyerekek mégis a barátoktól és a médiából szedik össze a legtöbb információt.
Botrány lett az iszlám szexuális felvilágosítás
Nyíltan tárgyal szexuális kérdéseket és problémákat egy Pakisztánban megjelent könyv. Írója szerint egyáltalán nem tabudöntésről van szó, bírálói szerint azonban az iszlám vallási hagyományok ellen fordítja a fiatalokat.
Hatásos fogamzásgátlás-e a zuhanyozás?
Egyre gyakrabban mondanak le a védekezésről a szexuális életet élő fiatalok egy nemzetközi tanulmány szerint. Sokan úgy hiszik, hogy az alapos zuhanyozás is véd a terhességtől, míg mások szerint nem „menő” védekezni.
Már a gyerekek is használnak fogamzásgátlót
A brit háziorvosok szerint riasztóan megemelkedett azoknak az alig 11-12 éves lányoknak a száma, akik máris rendszeres fogamzásgátlásra rendezkedtek be. Tíz évvel ezelőtt még ötödennyien szedtek tablettát, illetve éltek a fogamzásgátlás egyéb lehetőségével.
Szexbemutató vagy iskolai felvilágosító óra?
Iskolai felvilágosítás – mindenkinek más jut eszébe a kifejezés hallatán. Van, akinek a méhecskék és a virágok kapcsolatáról mesélő idősödő védőnő képe rémlik fel, de nem városi legenda a fiatalokat is érdeklő, pergő és izgalmas felvilágosító óra sem...
