A csődeljárásban nyírják ki a Neo FM-et

A csődeljárásban nyírják ki a Neo FM-et

Közérdekre hivatkozva szavazott a Neo FM legnagyobb hitelezője, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) képviselője arról a csődeljárás adóstársasági gyűlésén, hogy a rádió működtetője, az FM1 Zrt. ne kapjon újabb 60 napot a csődeljárás meghosszabbítására. Ezzel így a hatóságnak minimális esélye sem marad arra, hogy behajthassa azt a csaknem egymilliárd forintot, amivel a rádió a hatóságnak tartozik. Egyezség híján, október 30-án a csődeljárás megszűnt, ha a cégbíróság kijelöli a felszámolóbiztost, következhet a cég felszámolása, aminek végén a hitelezők nem jutnának pénzükhöz.

Végrehajtás az FM1 ellen

Végrehajtás az FM1 ellen

Végrehajtás indult a Neo FM-részvényeket eladó FM1 Friends Kft. ellen - írj a Hvg csütörtöki számában.

MSZP-s alapítvány a Neo FM mögött?

MSZP-s alapítvány a Neo FM mögött?

Információink szerint a Magyar Szocialista Párthoz kötődő Szabad Sajtó Alapítvány lehet az a szervezet, amelyre az FM1 vezérigazgatója, Horváth László hétfői sajtótájékoztatóján utalt, amikor arról beszélt, egy meg nem nevezett alapítvány 200 millió forinttal beszállna a rádió működésébe. Az alapítvány kuratóriumának elnöke megerősítette, hogy tárgyaltak a Neo FM helyzetéről, de arról nem született még döntés, hogy bármekkora összeggel támogatnák a rádió működését.

Veszteséget rendeznek a Neo FM-nél

Veszteséget rendeznek a Neo FM-nél

Veszteségrendezési céllal átalakítja pénzügyi struktúráját a Neo FM, illetve annak tulajdonosai.

Indul a Geomédia és a Neo FM kereskedőcége

Indul a Geomédia és a Neo FM kereskedőcége

Integrált Média Megoldások néven a Neo FM és a Geomédia Kiadó termékeit értékesítő cég alakult április elején. A kereskedőház tervét tavaly augusztusban jelentette be az Est Média, a megvalósítás azóta csúszott, és időközben a rádiót is eladta a tulajdonos .

A korábbi Szerencsejáték-vezér kezében a Neo FM

A korábbi Szerencsejáték-vezér kezében a Neo FM

Székely Gábor nemcsak ügyvezetője, de tulajdonosa is lett a Neo FM-nek. A rádiót üzemeltető cég háromnegyedét eladta az Econet.hu. A másik vevő Székely mellett az a Horváth László, aki a Geomédia vezérigazgatója is.

Székely Gábor a Neo FM élén

Székely Gábor a Neo FM élén

Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. menesztett vezérigazgatója követi az FM1 konzorcium élén Kádár Tamást. Az illetékesek délutánra ígértek reagálást.