Így szerepelt a Saul fia a magyar weben
Nemes Jeles László 2015-ben bemutatott filmje, a Saul fia elnyert szinte minden rangos filmes elismerést. Előbb Cannes-ban kapott nagydíjat, majd idén év elején Golden Globe-ot, bő egy hónappal ezelőtt pedig Oscar-díjat nyert, ami az egyik legnagyobb magyar kulturális siker az elmúlt évtizedekben. A film komoly médiafigyelmet is kapott mind a hazai, mind a nemzetközi sajtóban, emellett a közösségi felületeken is rengeteg véleményt, párbeszédet generált. A Neticle online médiafigyelő- és elemző munkatársai a weben közétett bejegyzéseket vizsgálták meg, hogy a web Saul fiáról alkotott véleményét feltérképezzék.
A mozik után először a Vodafone-nál lesz elérhető a Saul fia
Áprilistól lesz látható a Vodafone Red Mozi szolgáltatásban,
Mindhárman megszállottak vagyunk
Rajna Gábor, Sipos Gábor és Stalter Judit az Oscar-díjas Saul fiát gyártó Laokoon Film Group producer-tulajdonosai nyilatkoztak a Kreatívnak. Az interjút - amit két héttel ezelőtt vettünk fel - nyomtatott lapunk márciusi számában terveztük megjelentetni, ám az Oscar-díj miatt úgy döntöttünk, hogy szokásunktól eltérően a szöveget online előbb tesszük nyilvánossá. Szerkesztőségünk ezúton is gratulál a film alkotóinak!
Az RTL Klubon vetítik először a Saul fiát
A Nemes Jeles László rendezte Saul fia eddig több mint 20 nemzetközi díjat és elismerést gyűjtött bemutatása óta, többek között a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját, az Arany Glóbuszt és legutóbb az Oscar-díj jelölést. A készítők az RTL Klubot választották a film első televíziós bemutatására.
Oscar-díjra jelölték a Saul fiát
Oscar-díjra jelölte a Saul fia című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely csütörtökön Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.
Golden Globe-ot nyert a Saul fia
Komoly nemzetközi sikert ért el a Nemes Jeles László által rendezett Saul fia című film, megkapta ugyanis a 2016-os Golden Globe legjobb idegen nyelvű filmnek járó díját. Magyar alkotás korábban még nem részesült ilyen elismerésben.
Erdélyi Mátyás az év operatőre
Erdélyi Mátyás az év operatőre, Törőcsik Mari életműdíjat kapott az Aranyszem Operatőr Fesztiválon.
