100 milliós megbízást adott a NIF
Négy ajánlat érkezett a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt tenderére. A rendezvényszervezési és kommunikációs feladatok értéke nettó 100 millió forint.
Rendezvényes tender a NIF-től
Közbeszerzést írt ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) rendezvényszervezésre és szórólapozásra. A keretösszeget százmillió forintban határozták meg, amihez még ennek akár a felét is hozzápakolják, ha változna a megrendelés mennyisége.
140 millió a Bell & Partners-nek
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő pr- és médiafeladatokra meghirdetett tenderén az egyedüli ajánlattevő nyert. A keretösszeg nettó 140 millió forint, de ettől akár 50 százalékkal is eltérhetnek.
140 milliós tendert hirdetett a NIF
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő pr- és médiavásárlási feladatokra hirdetett nyílt közbeszerzési eljárást. A nettó 140 milló forint értékű szerződésért augusztus 30-ig lehet nevezni.
Visszavonták a NIF tendereit
Visszavonta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a pr- és médiavásárlási, valamint a rendezvényszervezésre kiírt tendereit. Okot nem említenek, de lehet, hogy újra kiírják a közbeszerzéseket.
Eredmény a NIF minitenderén
Eredmény született a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő tavaly augusztusban kiírt kommunikációs tenderén. A nettó 26,2 milliós keretösszegű pályázatot a Media Factory nyerte 17,1 millió forintos ajánlatával. A tenderen heten indultak.
140 milliós tender a NIF-től
Nyílt tendert írt ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő médiatervezési és pr-feladatokra. A szerződés becsült összege nettó 140 millió forint, a jelentkezési határidő február 15.
Autópálya-kommunikáció 26 millióért
Tárgyalás nélküli eljáráson keres partnert a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő. A társaság az épülő M3-as autópálya Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti szakaszának kommunikációs feladatait hirdette meg.
