Reklámhatékonyságról kérdeztek
A Kupon Világ kutatást készített az online vásárlással kapcsolatos attitűdökről, tapasztalatokról. Ebből kiderül, hogy a blogok, fórumok ajánlásai a megkérdezettek szerint sokkal hatékonyabbak, mint a hagyományos hirdetések.
Startupot vett a Google
A Google megvette a Dealmap nevű startupcéget, amely helyi boltok napi akciós ajánlatainak gyűjtésével foglalkozik. A Google áprilisban indította közösségi vásárlással foglalkozó szolgáltatását, miután meghiúsult a Groupon felvásárlása.
Megihlette a Groupon a Sanomát
Árbarátok.hu néven indítja el közösségi vásárlói oldalát a Sanoma Budapest. Céljuk, hogy az oldal továbbfejlesztésével valódi közösséget építsenek.
Meddig tart a kuponőrület?
Gombamód szaporodnak Magyarországon is az amerikai Groupon üzleti modelljét másoló internetes kuponoldalak. A szájtok akár néhány hónap alatt komoly forgalomra tehetnek szert és sok kisvállalkozásnak jelent a tevékenységük többletbevételt. A legnagyobb szereplőknek több mint kétszázezer hírlevélre feliratkozott tagjuk van, és már legalább tucatnyian versengenek. Kérdés, meddig tart a kuponőrület, illetve hány szereplőt tud eltartani a piac.
A Kupon Világnál a Sanoma ex-lapigazgatója
Németh Norbert, a Sanoma Budapest egykori internet lapigazgatója több mint két éves londoni kitérő után hazatér, és a Kupon Világ operatív igazgatói pozíciójában folytatja pályafutását.
A Groupon társalapítói a Qwikibe fektettek
A Groupon két alapítója, Brad Keywell és Eric Lefkofsky befektetői alapjukon, a Lightbankon keresztül egymillió dollárt fektetnek be a Qwiki startup vállalkozásba – írja a New York Times. Ezzel a platformba invesztált befektetői tőke túllépte a kilencmillió dollárt.
