Online ügynökség vált ki a PanMediából
A PanMedia július 1-jétől önálló cégbe szervezi ki az online kampányok menedzselését. A PM Digital névre hallgató új ügynökség elsősorban display kampányokkal, keresőmarketinggel és közösségi megoldásokkal foglalkozik.
A PHD az év ügynöksége a Marketing Magazine szerint
A PHD a korábbi ügyfelei megtartása mellet újabb nemzetközi cégek kommunikációját intézte, ezért az angol médiaügynökségi megmérettetésen ők nyerték az első helyet.
A Berg Média belépett a MAKSZ-ba
A Berg Média csatlakozott a MAKSZ médiaszekciójához. Az átláthatóbb tendereztetésért folytatott program volt a végső lökés.
Bevezetőkampány az Isuzunak
A Polar Mobil a Saab mellett az Isuzu személy- és haszongépjárművek hivatalos importőre lett. A vállalat bevezetőkampányt indított.
Megvan a Harley-Davidson pályázatának shortlistje
A Harley-Davidson Fesztivál arculatépítési kreatív tenderére közel húszan jelentkeztek. A napokban derülhet ki, hogy az öt shortlistes pályázó közül ki lesz a befutó.
Eperkutya, bevásárló gyomor, körömgomba
Eperkutyus a Profiban, megkeserítő körömgomba és a boltban vásárló gyomor – címszavakban ez a legfrissebb szpotcsokor. A Kantar Media és a Kreatív Online kampányjelentése.
A Universal McCann töke volt a legformásabb
Az Adaptive Media idén is megtartotta a Halloween-napi Tökfaragó versenyét. A Universal McCann faragott a legjobban.
Jobbra tarts a Tescóban!
Kutyáknak készített köztéri reklám és a tapintásmarketing mellett azt is megtudhatták a Nagy BTL Vitanap résztvevői, hogy miért nem ciki a flashmob, hogyan kommunikáljunk a hipermarketekben és hogyan nyerjünk rendezvényes tendert. Tudósítás.
A ZenithOptimedia az év ügynöksége a MediaWeek szerint
Átadták a Media Week brit szaklap éves díjait. Az év ügynöksége a ZenithOptimedia lett, a médiakategóriában Alexander Lebedev orosz milliárdos üzletember lapja, a London Evening Standar nagydíjat kapott.
Óriásplakáttal a szegénység ellen
A Hungária körútra költözik az Arc plakátkiállítás egyik szegénység témakörében készült anyaga. A Createam Reklámügynökség plakátja eddig több mint egymillió forintot gyűjtött.
