Nem tud valamit? Itt nyissa ki az internetet

Nem tud valamit? Itt nyissa ki az internetet

Az internet igazán a Facebookon túl kezdődik. Mindenkinek van egy-két olyan kedvenc oldala, amit rögtön megnyit, ha egy problémával szembesül. Mit csinál Halácsy Péter, a Prezi és a Budapest School alapítója vagy Réz Anna filozófus, ha valamit nagyon meg akar tudni. Feltettünk egy régi kérdést: mi a kedvenc honlapod? Cikkünk a Telekommal közös rovatunk, a Behálózva idei záró darabja.

Tulajdonképpen gamer vagyok, de sosem határoztam meg magam gamerként

Tulajdonképpen gamer vagyok, de sosem határoztam meg magam gamerként

A GAMERella egy évente megrendezett kétnapos játékfejlesztő maraton Montrealban, ahová kifejezetten nőket várnak, de a kor sem számít, legutóbb egy nagymamát vezettek be a játékfejlesztés világába. A programot rendező műhely kreatív igazgatója, a közel már egy évtizede külföldön élő Haraszti Gina filmrendező, aki korábban maga is aktív gamer volt. Szerinte tíz éven belül számítógépen játszani pontosan olyan szokványos lesz, mint most a filmnézés – amivel aztán a gamer szó is értelmét veszti majd. Új dokumentumfilmje kapcsán mesélt a gamer nők helyzetéről is, az őt is érintő cyberbullying jelenségről, illetve az online és offline identitás közötti különbségekről is. Cikkünk a Telekommal közös rovatunk, a Behálózva újabb darabja.

Nem zseniket keresnek a felnőtteket megcélzó programozó sulik

Nem zseniket keresnek a felnőtteket megcélzó programozó sulik

Papíron jól hangzik a bruttó 300-330 ezres pályakezdői fizetés és a garantált álláslehetőség, de nem kevés elszántság kell ahhoz, hogy néhány hónap leforgása alatt valaki a nulláról informatikussá képezze át magát. Nem mindenki képes ugyanis arra, hogy hosszú heteken keresztül napi 10-11 órát töltsön tanulással, akár a hétvégéket is feláldozva - márpedig a programozói képzéseket kínáló iskolák sokszor ezt követelik meg a siker érdekében. Arról nem is beszélve, hogy sokakat már a milliós tandíjak is elijeszthetnek a karrierváltástól, bár szerencsére suliknak erre is van ötletük. Cikkünk a Magyar Telekommal közös rovatunk, a Behálózva legújabb darabja.

Netiskola: pótóra és korrepetálás, új karrier és profi hobbi is lehet

Netiskola: pótóra és korrepetálás, új karrier és profi hobbi is lehet

Hol élethosszig tartó tanulásnak hívják, hol közmondásként fogalmazzák meg, hogy „jó pap holtig tanul”. De ez onnan nézve, hogy minden korban volt új technológia, a divat megkívánta változtatás, új gépek, amelyekre át lehetett állni teljesen logikus „elvárás" is. Cikkünk a Magyar Telekommal közös rovatunk, a Behálózva legújabb része.

A mai iskolásoknak már a kódolás az új Word-alapismeretek

A mai iskolásoknak már a kódolás az új Word-alapismeretek

A közeljövőben olyan alapszintű készség lesz a programozás, mint amilyen most az angol nyelv ismerete, a magyar oktatási rendszer jelenleg azonban nem képes erre felkészíteni a gyerekeket. Itt jönnek a képbe az olyan kezdeményezések mint a Skool vagy a Logiscool: olyan skillekkel tudják felvértezni a diákokat, amelyek segítségével meg tudnak felelni a 21. század kihívásainak. A kóros munkaerőhiány az IT-cégeket is arra ösztönzi, hogy népszerűbbé tegyék az informatikát a fiatalabb generációk körében. Cikkünk a Magyar Telekommal közös rovatunk, a Behálózva legújabb darabja.

E-sport: olyan, mint a rocksztárság, csak jobb számítógép kell hozzá

E-sport: olyan, mint a rocksztárság, csak jobb számítógép kell hozzá

Az esportról szóló cikkeknek megvan a maguk kötött, már-már szonettszerű szerkezete. Jellemzően elmondják, hogy már a videojáték is sport lehet, izgalmas számokkal szórják meg az olvasót, majd megvillantják, hogy az olvasó maga vagy legalább a gyermeke is lehetne esport sztár. A lépéseket nyomokban ebben a cikkben is követni fogjuk, de az egyes pontok mögött álló jelenségekre is próbálunk rámutatni. Cikkünk a Magyar Telekommal közös rovatunk, a Behálózva újabb darabja.

Hogyan drótozza át a digitális technológia az agyunkat?

Hogyan drótozza át a digitális technológia az agyunkat?

Gondolta volna, hogy a digitális bennszülöttek idegrendszere már másképpen működik, mint a harmincasoké? Vagy hogy az internetnek és az okostelefonoknak köszönhetően máshogyan olvasunk, mint néhány évtizede? Az első hallásra ijesztőnek tűnő tendencia egyáltalán nem újdonság az emberiség történetében: az írásbeliség legalább ekkora változást hozott gondolkodásunk alakulásában. Mégis rengeteg vita folyik arról, vajon a digitális technológia térhódítása végül az emberiség elbutulásával jár-e, vagy csak az evolúció egy újabb lépéséről van szó. Cikkünk a Magyar Telekommal közös rovatunk, a Behálózva következő darabja, az első részben az IoT és az adatgyűjtés elgondolkoztató kapcsolatáról írtunk. A sorozatban a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket járjuk körül, illetve az abban betöltött szerepünket, hogy az iszonyatosan gyors változások közepette is lehet okos döntéseket hozni. 

Jelenlét, IoT és megfigyelés

Jelenlét, IoT és megfigyelés

Ha a szolgáltatást, amit használsz, ingyen kapod, akkor te vagy a termék - tartja a mondás. Az interneten pedig rengeteg dologhoz jutunk hozzá úgy, hogy látszólag egy fillért sem kell adnunk érte. Cikkünkkel elindítjuk a Magyar Telekommal közös rovatunkat Behálózva címmel. A sorozatban a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket járjuk körül, illetve az abban betöltött szerepünket, hogy az iszonyatosan gyors változások közepette is lehet okos döntéseket hozni.