„A médiapolitika kényes terület, nem akarunk ezzel foglalkozni”

„A médiapolitika kényes terület, nem akarunk ezzel foglalkozni”

Bár a robotok elfogadottságáról is készítenek kutatásokat, a GfK Hungária fő tevékenységét nagyon konkrét üzleti megoldások értékesítése jellemzi, ami a piackutatás mint szakterület átalakulását is mutatja. Teljesen új szemléletmódok és módszertanok jelentek meg, a nagyobb szereplők tulajdonosi szerkezete folyamatosan változik, fejlesztik a mesterséges intelligenciát. Eközben viszont elhaltak a szakma hazai érdekegyeztető fórumai. A kutatócéget 1993 óta ügyvezető igazgatóként vezető Kozák Ákossal beszélgettünk. A májusi, nyomtatott Kreatívban megjelent interjúból korábban már közreadtunk egy részletet, most a teljes szöveget olvashatjátok.

Úgy takarítom az utat, mint indián a bozótvágóval

Úgy takarítom az utat, mint indián a bozótvágóval

Mohaman a Happy Gang tagjaként a kilencvenes évek popsztárja volt, majd saját jogán is rapper lett, 10 évvel ezelőtt azonban eltűnt. Most YouTube-mémként építi újjá karrierjét önerőből. Pár hónap alatt több tucat klipet csinált. Találkoztunk vele.

A tudatlanság tönkrevágja a reklámszakmát

A tudatlanság tönkrevágja a reklámszakmát

David Ogilvy keze alatt kezdte a reklámszakmát, szorgalma és kitartása a Wunderman London globális kreatívigazgatói pozíciójáig vitte és direkt marketing kategóriában ő büszkélkedhet a legtöbb cannes-i Oroszlánnal a világon. Néhány éve nagy sikerű könyvet írt Howard Luck Gossage-ról, a történelem legnagyobb hatású reklám- és pr-szakemberéről, akinek az interaktivitást, a közösségi médiát és a zöldmozgalmakat köszönhetjük. Steve Harrisont a könyv magyar nyelvű megjelenése kapcsán kérdeztük reklámdíjakról, inspirációról, Gossage örökségéről és aktualitásáról.

A befolyásos emberek által húzott határokat akarjuk áttörni

A befolyásos emberek által húzott határokat akarjuk áttörni

Az idei Cannes Lionst két, különleges karakter nyitotta meg. Az egyik a már önmaga illúziójának tűnő mágus, David Copperfield, a másik egy svéd kreatívügynökség, a Snask volt. A 2007-ben alakult, főként grafikai munkáiról ismertté vált csapatban még ma sem dolgoznak tíznél többen, holott ügyfeleik között a legnagyobb világcégek találhatóak (Electrolux, Microsoft, Samsung), előadásaikkal pedig körbeturnézzák a világot. A Stanfordi Egyetem, a Dropbox-központ, a dél-afrikai Cape Town után jött Cannes, ahol a csapat két tagjával mi is találkoztunk. 

Yonderboinak nem tetszett, most díjat nyertek vele

Yonderboinak nem tetszett, most díjat nyertek vele

Beszámoltunk róla a hét elején, hogy a Cannes Lions reklámfesztivál ernyőprogramjaként jegyzett Young Director Awardon (YDA) aranyat kapott video art kategóriában a Kinopravda nevű magyar-orosz-spanyol filmes kollektíva. A díjátadó után a csapat egyik tagjával, Kostil Danilával beszélgettünk Cannes-ban.

A családdal átköltözünk Berlinbe

A családdal átköltözünk Berlinbe

2016. április 4-én Gábor Iván távozik a Café éléről, helyét Szarvas László veszi át. Az ügynökségcsoporthoz tartozó Café Next Kft. neve ezentúl Café Communications Kft., ügyvezetője Simon Zoltán lesz. Gábor Iván tanácsadóként még ez év június 30-ig segíti a Café munkáját - olvasható a kedden kiadott közleményben. A Kreatív exkluzív interjút készített a Café menedzsmentjével, amiben Gábor Iván részletesen elmeséli, hogy mi volt döntésének háttérében.

A lager az új sláger

A lager az új sláger

Interjú a Főzdefeszt megálmodójával, sörbloggerrel, az Élesztő nevű craft beer kocsma tulajdonosával, Bart Dániellel.   

Erre mindenképpen költeni kell

Erre mindenképpen költeni kell

A két éve indult VS.hu szerkesztősége számos díjat nyert a Kreatív versenyein, az Online Video Awardon és a Mediadesignon. A multimédiás tartalmakról és a VS.hu fejlesztési irányairól beszélgettünk Orosz Csilla rovatvezetővel, Gryllus Ábris art directorral és Lebhardt Olivér főszerkesztővel.

A magyar szürkeállomány már bizonyított

A magyar szürkeállomány már bizonyított

Magyarországon minden megvan ahhoz, hogy világszínvonalú munka készüljön - mondja Kázmér Miklós, a Umbrella egyik alapítója, a Craft Awards verseny zsűritagja, akit a reklámgyártásról és a Craft Award zsűrizési szempontjairól kérdeztünk.

Ők állták a sarat a Telekom Facebookján

Ők állták a sarat a Telekom Facebookján

Szeptember 7-én tette ki a Telekom a Facebookra, hogy a tranzitzónáknál ingyenes wifi-hálózatot telepít a menekültek számára, továbbá mobiltelefontöltőket is. A Telekom Facebook-oldalát szinte azonnal ellepték az elégedetlenkedők, az anyázók és bevándorlóellenes kommentelők, amire a Telekom Facebookját kezelő közösségimédiás moderátorok hősiesen, és szuperelegánsan válaszoltak. A teljesítményükre felfigyelt a 444 és a HVG.hu is, mi pedig készítettünk velük (merthogy ketten kezelték a helyzetet) egy rövid interjút. A helyzet kényessége miatt eleve úgy ajánlottuk fel, hogy az interjút nyilván névtelenül is adhatják, így ebben is maradtunk.  

Minél közelebb mész, annál kevesebbet látsz

Minél közelebb mész, annál kevesebbet látsz

Első tudományos dolgozatát édesapja Sirokkó nevű terményszárító gépének értékesítési lehetőségeiről írta 1975-ben. Azóta a magyar marketingcélú kutatások egyik legfontosabb hivatkozási pontjává, rengeteg ismert szakember mentorává vált. Törőcsik Máriával a szocializmus marketingtudásáról, a marketingkutatások fejlődéséről, lehetőségeiről és korlátairól, valamint a vállalatok szemléletéről beszélgettünk. 

Németes precízséggel dolgozott a Lufthansa

Németes precízséggel dolgozott a Lufthansa

Kríziskommunikációs szempontból németes precizitással, a tényekre fókuszálva kezelte a Lufthansa fapados légitársaságának, a Germanwingsnek a tragédiáját – mondta el a Kreatívnak Pákolicz Attila, a Solutions Communications ügyvezetője. A szakember hét éve dolgozik együtt a Lufthansával, őt kérdeztük az elmúlt hetek eseményeiről.