Képek a Televíziós Újságírók Díja gálaestjéről

Képek a Televíziós Újságírók Díja gálaestjéről

Múlt hét szerda este már harmadik alkalommal adták át a Televíziós Újságírók Díját. A nagyszabású gálaestet a Pesti Vigadóban, igazi díjátadós hangulatban tartották. A meghívóttak szórakoztatásáért Hajós András felelt, ő volt ugyanis az est házigazdája.

Mesehajót indít a Nickelodeon

Mesehajót indít a Nickelodeon

Spongyabob a Dunán.

Nem kellene a műsorgyártást közbeszereztetni a közmédiánál

Nem kellene a műsorgyártást közbeszereztetni a közmédiánál

Két területen is kivenné a közbeszerzési törvény hatálya alól a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA) a parlament költségvetési bizottsága, a törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági módosító indítványában - a kormánypárti képviselők által támogatott módosításokat keddi ülésén fogadta el a bizottság - írja az MTI.

Augusztus végén lesz a Kacsafutam

Augusztus végén lesz a Kacsafutam

Megvan az első hazai Kacsafutam időpontja és helyszíne: augusztus 31-én több tízezer kacsa lepi el a Dunát. A budapesti mellett vidéki helyszínek is lesznek a jótékony célú eseményen. 

Műsorgyártásba kezd a Müpa

Műsorgyártásba kezd a Müpa

Stratégiai megállapodást jelentett be ma a Művészetek Palotája és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, melynek értelmében a közszolgálati csatornákon láthatóak lesznek az intézmény saját gyártású műsorai és a két fél kooprodukciós programjai is.

Kreatívpályázat a Duna népszerűsítésére

Kreatívpályázat a Duna népszerűsítésére

A Duna népszerűsítésének céljából pályázatot hirdet a Danube Flow civil szerveződés. A pályázatra műfaji megkötés nélkül várnak kreatív projektötletet.

Kiszárad a Duna World

Kiszárad a Duna World

Három hónapot élt a Duna Autonómia helyén indult Duna2, majd most már Duna World, de az ambiciózus tervekkel ellentétben nem kulturális csatorna lesz, hanem ismétlőgép. 

93 ember repül a Tv2-től

93 ember repül a Tv2-től

93 emberrel közölték a TV2-nél, hogy ezentúl nem tartanak igényt a munkájukra - írja az Index, és a közmédiás leépítésekről is beszámol. 

Egységesítik a közmédia arculatát

Egységesítik a közmédia arculatát

A Brandfestivalon jelentette be Szabó László, az MTVA igazgatója, hogy a közmédiában zajló változások részeként jövőre egységesítik az állami tévék és rádiók, valamint az MTI arculatát és azt is, hogy 2012-ben a Forma 1-et is a közszolgálati csatorna közvetíti majd.

Egy műholdon az összes közmédium

Egy műholdon az összes közmédium

Az összes közszolgálati műsor egy parabolaantennával lesz fogható miután a Duna TV sugárzása a Thor műholdról megszűnik.

Nincs még Duna-vezér

Nincs még Duna-vezér

Ókovács Szilveszter után egyelőre nem neveztek ki vezetőt a Duna Televízió élére. A két jelölt, Amin Zoltán és Gazsó L. Ferenc nem kapott kétharmados támogatást - olvasható az Indexen. 

Megnyílt a Rádió- és Tévétörténeti Múzeum

Megnyílt a Rádió- és Tévétörténeti Múzeum

A Múzeumok Éjszakáján megnyílt a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Magyar Távirati Iroda és a Duna Televízió híradástechnikai emlékeit, technikatörténeti ritkaságait bemutató Múzeum, a Pollack Mihály téren.

Fotópályázat a Dunáról

Fotópályázat a Dunáról

Duna címmel hirdet fotópályázatot a World Press Photo szervezője. A legjobb munkákból áll össze az idei budapesti World Press Photo kiállítás Duna című kísérő tárlata.

Házasság hete a Dunán

Házasság hete a Dunán

A házasság hetét tartja február 7. és 13. között a Duna Televízió. A témához kapcsolódnak az élő műsorok, valamint a játék- és dokumentumfilmek.