Lezárult a Dreamworks felvásárlása
Kevesebb, mint 4 hónappal azután, hogy a Comcast médiavállalat, bevétel alapján a világ legnagyobb kábeltévé-hálózata bejelentette, hogy 3,8 milliárd dollárért felvásárolja a Dreamworks Animation SKG animációs stúdiót, már be is jelentették az akvizíció lezárultát - írja a Verge.
Küzdeni a félelem ellen
Igazi médianagykutyák ültek le egymással az idei Cannes Debate-en (azaz a Cannes-i Vitán) a fesztivál hagyományosan nagy érdeklődéssel figyelt eseményén: Sir Martin Sorrell, a WPP vezetője beszélgetett James Murdochkal, a News Corporation örökösével és nemzetközi elnök-vezérigazgatójával, illetve Jeffrey Katzenberggel, a Dreamworks társalapítójával és CEO-jával. Ahogy Sorrell el is mondta, ezeken a beszélgetéseken jellemzően technológiai kérdésekről esik szó, illetve arról, hogy hogyan hatnak ezek a reklámiparra, de ezúttal a téma a médiaipar helyzete volt.
