Hogyan jutott el a cannes-i díjig „a sziget az általános tahóságban”

Hogyan jutott el a cannes-i díjig „a sziget az általános tahóságban”

Több tanulsága is van a Wavemaker két bronzának, amit a Nyitott polcok című projekttel nyertek el.

A Warnernek már megvan a terve a Netflix ellen

A Warnernek már megvan a terve a Netflix ellen

A WarnerMedia 2020-ban indítja el saját streamingoldalát, amely szerintük mást kínál majd a Netflixhez képest. Közben azonban ragaszkodnak a hagyományos, hetente jelentkező tévés tartalmakhoz is. A WarnerMedia Entertainment elnöke, Bob Greenblatt és Laura Dern, a Hatalmas kis hazugságok sztárja beszélgetett a csúcstévézés jelenéről és jövőjéről.

Új előzetest is vágtak A tanú felújított, cenzúrázatlan verziójához

Új előzetest is vágtak A tanú felújított, cenzúrázatlan verziójához

A Cannes Classics programjában vetítik először majd a kultfilm resataurált verzióját, ennek apropóján készült el az új trailer.

A PR és Young Marketer kategóriákban is győztest hirdettek a Young Cannes Lions válogatóján

A PR és Young Marketer kategóriákban is győztest hirdettek a Young Cannes Lions válogatóján

Az előválogató befejező napján az ACG PRo, a szállás.hu és a doklist.com munkatársai hozták el az első díjat.

Ezek az ifjú reklámosok repülhetnek Cannes-ba

Ezek az ifjú reklámosok repülhetnek Cannes-ba

Március 29-én és 30-án, a Premier Kultcaféban tartották a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (Maksz) által jegyzett Kreatív Utánpótlás (KRU) idei első versenyét, a Young Cannes Lions (YCL) előválogatót. Idén 10 főt, vagyis 5 csapatot delegál a Maksz a Francia Riviérára.

Nem lennénk ennek a pedofil állatot alakító színésznek a helyében

Nem lennénk ennek a pedofil állatot alakító színésznek a helyében

Egyáltalán nem új ez a reklámkampány, amit most meg fogunk mutatni önöknek, de mi is csak pár hete találkoztunk vele a Golden Drum reklámfesztiválon, ahol a társadalmi ügyeknek járó külön Grand Prix-t nyerte meg. De a Cannes Lions reklámfesztiválon is ez a kampány kapta meg a világ jobbá tételéért járó „Glass Lion for Change” díjat. A kampány a libanoni gyerekházasságokra hívta fel a figyelmet, egyedi módon.

Az elveszített emlékeket megosztani sem lehet

Az elveszített emlékeket megosztani sem lehet

Az idei a Cannes Lionsön a Deutsche Telekom és a Saatchi & Saatchi kilenc díjat nyert a „Sea Hero Quest” nevű mobiljátékával. A díjnyertes munkát több egyetem, illetve az Alzheimer’s Research UK jótékonysági alap együttműködésében fejlesztették, és valójában sokkal több, mint egy játék: egy kutatási projekt, melynek a célja nem más, mint az időskori leépülés, a demencia kialakulásának feltárása.

Elképesztő dolgokat mondtak Cannes-ban

Elképesztő dolgokat mondtak Cannes-ban

A Cannes-i reklámfesztivál utolsó előtti napján, pénteken ültünk le a Young Lions egyik párosával beszélgetni. Erdei Zsófia és Csík Hargitta a Republic Group munkatársai és cyber kategóriában versenyeztek.

Egy filmes magyar siker is született Cannes-ban

Egy filmes magyar siker is született Cannes-ban

A Cannes Lions magyar sikerei mellett, a reklámfesztivál ernyőprogramjaként jegyzett Young Director Awardon (YDA) is volt minek örülni. A magyar-spanyol rendezőkollektíva, a Kinopravda  aranyat nyert a video art kategóriában.

Az „új Rembrandt” is nagydíjas Cannes-ban

Az „új Rembrandt” is nagydíjas Cannes-ban

Szerda este újabb magyar sikernek örülhettünk Cannes-ban: a Leo Burnett Budapest által a Samsungnak készített #SeeColours-kampány az első, Digital Craft bronz után egy újabb bronzot nyert, ezúttal a Mobile kategóriában. Azonban ezen kívül is rengeteg díj talált gazdára szerda este, ezek közül a nagydíjakat (Grand Prix) mutatjuk most be.

7 szuper reklám, ami esélyes lehet Cannes-ban

7 szuper reklám, ami esélyes lehet Cannes-ban

Legalábbis az Adweek szerkesztői szerint.

Rég nem volt ilyen jó éve a magyar reklámiparnak

Rég nem volt ilyen jó éve a magyar reklámiparnak

Hogy teljesítettek a reklámügynökségek pénzügyileg és szakmailag? Mi várható 2016-ban? Árbevételi adatokat, reklámversenyek eredményeit néztük át, elmondjuk a legfontosabb 2015-ös történeteket és szakmai szereplőkkel közösen elmondjuk, mit várunk a jövő évtől.

Fiatal filmeseket karol fel a Saatchi

Fiatal filmeseket karol fel a Saatchi

Az idén 25 éves magyar cég pályázatot hirdet.