A bor, mint iránytű
A borok és gasztronómia – a mindennapokon túl – egyre meghatározóbb szempont a következő úti cél kiválasztásakor is. Ezért az első Magyar-Osztrák Bortalálkozón résztvevő hazai és osztrák borászok erről és két ország közös kihívásairól cserélnek majd tapasztalatot a DiVino Borbárban.
Áprilisban ismét exkluzív borárverés lesz a Tokaji Borvidéken
A 2014. április 26-án megrendezésre kerülő Nagy Tokaji Borárverésen húsz kiváló termelő huszonkét különleges borára licitálhatnak majd a vendégek a sárospataki vár Lovagtermében. A gönci hordónyi (136 liter) tételek kikiáltási ára tételenként néhány százezertől többmillió forintig terjed, ezek a rendkívül sikeres tavalyi, első árveréshez hasonlóan többszörös áron kelhetnek el. Az eladásból származó bevétel egy részét az Abaújszántó-Tokaj-Sátoraljaújhely háromszögében elterülő borvidék építményeinek állagmegóvására, illetve újjáépítésére fordítja az eseményt szervező Tokaji Borlovagrend.
Grafikus-borász párosokat sorsoltak
Megvannak a „Jó bornak tervezz címkét!” elnevezésű tervezőpályázat döntősei. A 110 beérkezett pályázatból kiválasztott 10 továbbjutót borászokkal sorsolták össze.
A bornál nem számít a csomagolás
Tudatosan választanak a magyar borfogyasztók: vásárláskor a szőlőfajta és a pincészet játsszák a legfontosabb szerepet, míg a csomagolásra csak kevesen figyelnek.
