„Hallihóóó mindenkinek!”
„Ha azok, akik reklámmal foglalkoznak, így reprezentálják magukat a neten, van még hová fejlődni” – állítja Katona Éva, a Kreatív volt főszerkesztője. Februári számunkban a magyarországi kommunikációs szakmai szövetségek honlapjait vizsgáltuk meg.
Intro
Ez most egy afféle elköszönő-beköszönő bevezető. Jó nehéz műfaj: remek terep hatalmas közhelyek puffogtatására. Némi vívódás után mi úgy gondoltuk, nem érdemes kihagyni ezt a lehetőséget, mert egy főszerkesztőváltás apropót jelent egypár igen fontos dologról szót ejteni.
Intro
„To Google” – használta a világ legnépszerűbb keresősite-jának nevét igeként a 29 éves amerikai író, Jonathan Safran Foer, az Incredibly Loud and Extremely Close című regényében*, amely egy kilencéves New York-i kisfiú szemével láttatja a világot, és láttatta szeptember 11-ét, amikor az édesapja meghalt.
Intro
Jövő áprilisban megint Nagy Kreatív Nap (NKN), és megint Kreatív Reklámverseny (KRV). Akik az ügynökségi, vagy ügyféloldalon dolgoznak, biztosan emlékeznek az idei állásfoglalásunkra a KRV eredményeivel kapcsolatban, a reakciók ellentmondásosak, a szándékunk jó volt.
Intro
Úgy érzem, megírhatnám egy az egyben ugyanazt a jegyzetet, amely tavaly novemberben jelent meg itt a portorozsi reklámverseny magyar eredményei után. Talán még egy kicsit lehangolóbb, még egy kicsit fáradtabb most az egész.
A felhőkarcoló tetejéről
A New York-i reklámhéten összegyűlt szakemberek több olyan javaslatot is felvetettek szeptemberben, amely a különféle ügynökségi munkák alapvető beidegződéseit változtatnák meg. A Kreatív a helyszínen hallgatta ezeket végig.
Intro
Októberi lapszámunkban több olyan céggel is foglalkozunk, amely különösebb hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra, és mindezt kommunikációja során is láthatóvá teszi.
Intro
Megjelentek már Budapesten is, láthatók a Tompa utca raktárának ajtaján, a Kinizsi utcai játszótér tűzfalán, a körút egy-egy kapuján, ezek a furcsa kis szerzetek, „krícsörök”, ahogy egy barátommal mondanánk.
Intro
„Nem tudom, mit mondhatnék anélkül, hogy túlságosan lehangoló lenne, de nagyon csalódott vagyok. Egyetlen olyan alkotás sem volt, amelyet szívesen betennék a Lürzer’s Archive-ba, pedig abban reménykedtem, hogy legalább egy munkát bemutathatok a nézőinknek vagy az olvasóinknak.
Halovány ecsetvonás
Mi zajlik a nemzetközi kommunikációs szakmában vizuális téren, és hogyan (nem) épülnek bele a legújabb grafikai, tipográfiai, design és fotó trendek Nyugaton és Magyarországon a marketingkommunikációs folyamatokba?
Intro
„A Magyar Televízió a gyász napján nem sugároz sem reklámot, sem kereskedelmi tevékenységre utaló műsorajánlót azért, hogy ezzel is méltó emléket állítson a katolikus egyházfőnek. (…) Ezúton felhívjuk valamennyi társunkat a médiapiacon, a magyarországi műsorszolgáltatókat, hogy csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz és tegyük közösen reklámmentessé a nemzeti gyásznapot, II. János Pál pápa temetésének napját”
Intro
Vajon ha megkérdeznénk Magyarország női lakosságát (mondjuk 18-49 között), hogy az utóbbi három hónapban futott hirdetésekből hányat tudnának említeni, amely az ő életstílusukat, személyiségüket, világukat lefedi, hány százalék lenne, aki úgy nyilatkozna: egyáltalán nem volt ilyen?
Ötletek nyitott tárháza
Egy már meglévő ötlet igenis képes tökéletesen illeszkedni a márkastratégiához – mondta Katja Škoberne, az OpenAd.net nevű internetes ötletbörze ügyvezetője, amikor arról kérdeztük: vajon a kommunikációs stratégia és a brand insight ismerete nélkül működhet-e hatékonyan egy kreatívötlet?
Intro
Szabadság, függetlenség, szabadúszás – e három dologról együtt, egymással összefüggésben beszél a Kreatívnak Mark Tungate, brit freelance-zsurnaliszta, aki a világ legjobb marketing- és kommunikációs szaklapjainak – többek közt PR Weeknek és a Campaign-nek – dolgozik.
