Milyen a jó gyógyszercímke-dizájn?

Milyen a jó gyógyszercímke-dizájn?

A gyógyszerelési hibák 12–18 százaléka gyógyszerkiadási hiba következtében jön létre, amit sokszor a dobozok és ampullák feliratainak félreértése vált ki. Hogyan befolyásolja a betegbiztonságot a felirattervezés?

"Ez az egyetlen fejlődésneurológia osztály az országban"

"Ez az egyetlen fejlődésneurológia osztály az országban"

A közönségszavazatok alapján Richter Aranyanyu Díjas dr. Berényi Marianne a fővárosi Szent Margit Kórház fejlődésneurológiai osztályát vezeti, ahol elsősorban terhesség alatt, születés közben, születés utáni korai időszakban kialakuló idegrendszeri problémák korai diagnosztizálását és kezelését végzik.

A kétségbeesett kutató esete a drogokkal

A kétségbeesett kutató esete a drogokkal

A tudós sose tudhatja, hogy kutatásai eredményei milyen nem várt mellékhatással járhatnak: előfordulhat például, hogy egy-egy drog betiltását követően a betiltott szerhez struktúrájában hasonló molekulákat állítanak elő illegális laboratóriumokban, melyeket aztán a feketepiacon forgalmaznak.

Keress testvért magadnak a génbankból!

Keress testvért magadnak a génbankból!

Donorsperma, illetve donorpetesejt révén fogant féltestvérek DNS-ét akarja összegyűjteni és analizálni a Donor Sibling Registry nevű nemzetközi online civil szervezet. Szerintük ebből az érintettek és a tudomány is profitálhatna.

Illegális drog kerülhet a gyógyszerek közé

Illegális drog kerülhet a gyógyszerek közé

A világ többi országához hasonlóan a magyar tinédzserek is a kannabiszt próbálják ki leginkább a tiltott szerek közül. A brit gyógyszerészek most mégis azt javasolják, hogy a kannabisz kerüljön vissza az orvosságok közé. A kannabisz múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Bébiszitterrel többet tévézik a gyerek

Bébiszitterrel többet tévézik a gyerek

A Journal of Pediatrics legutóbbi számában megjelent tanulmány szerint azok a gyerekek, akikre bébiszitterek vigyáznak, az átlagosnál is többet néznek televíziót. Néhány amerikai államban már törvény szabályozza, hogy az engedéllyel rendelkező gyerekvigyázók és gyerekgondozó intézetek mennyi tévénézést engedhetnek a kicsiknek. 

Ha a sampontól korpásodik a hajunk

Ha a sampontól korpásodik a hajunk

Minél többet mossuk a hajunkat korpásodás elleni samponnal, annál inkább korpásodni fog a fejbőrünk – azaz, amíg ki nem szállunk az ördögi körből, egyre több korpásodás elleni sampont fogunk használni. És ez csak egy a kozmetikumok által okozott függőségek közül.

A boltkór is kamaszkorban kezdődik

A boltkór is kamaszkorban kezdődik

Szenvedély vagy kényszer a vásárlási mánia? Az egyén vagy a társadalom hibájából alakul ki? Betegség vagy a média által ránk kényszerített viselkedés szélsőségekig vitt változata? Nem lehet rá egy szóval válaszolni.

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem…

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem…

Ki gondolná, hogy egy olyan hétköznapi tárgy is okozhat függőséget, mint a tükör: Pedig a többnyire serdülőkorban kezdődő diszmorfia nevű betegségben éppen ez a helyzet. A testkép torzulása miatt a betegek órákat töltenek a tükör előtt.

Drogok: a tiltás és büntetés csak tüneti kezelés

Drogok: a tiltás és büntetés csak tüneti kezelés

A British Medical Journal, az egyik legnevesebb angol nyelvű orvostudományi szaklap július eleji számát szinte teljes egészében annak szemtelte, hogy áttekintést nyújtson a szabályozatlan (illegális) drogokkal kapcsolatos eddigi politika kudarcáról.

Béke-droggal a háborús lelki terror ellen

Béke-droggal a háborús lelki terror ellen

A peace drug, azaz szó szerinti fordításban a béke-drog fogja feloldani a háborúk által okozott lelki terrort? Ezzel a címmel közölt cikket a Scientific American egyik legutóbbi száma, amelyben többek között beszámolt az ecstasy néven elhíresült…

Milyen hatása van a drogok legalizálásának?

Milyen hatása van a drogok legalizálásának?

Melyik az az európai ország, ahol a legliberálisabbak a drogtörvények? Ne hamarkodják el a feleletet az amerikai Time magazin beugratós kérdésére - annyit elárulunk, hogy nem Hollandia a helyes válasz.

Beszéljünk tárgyszerűen a randi-drogokról

Beszéljünk tárgyszerűen a randi-drogokról

Az Európai Drogmonitorozó Központ (European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction, EMCDDA) egyik írása szerint a nők 20 százaléka szenved el valamilyen formájú nemi erőszakot felnőtt élete során, amiben egyre nagyobb szerepe van a drogoknak: az áldozat, illetve az elkövető szervezetében egyre gyakrabban mutatnak ki valamilyen szert. 

A barna bőr kultusza: szoláriumfüggőség

A barna bőr kultusza: szoláriumfüggőség

Ki gondolná, hogy a napbarnított bőr iránti olthatatlan vágy éppen olyan függőséghez vezethet, mint a kábítószerek, a dohányzás vagy az alkoholizmus. A jelenség főként a tizenéveseket és a fiatal felnőtteket veszélyezteti, nem is szólva a bőrrák kockázatáról.